×

Been there done that

Been there done that

Nem lehet elégszer elmondani: járjatok fesztiválokra. Mert jó. Lányommal beszéltük hazafele, hogy alig lehetett magyar szót hallani idén is a Szigeten. Mögöttem németek álltak, előttem hollandok, mikor töltöttem a kártyára a sör árát, de ilyen tényleg vegyesfelvágott, mint egy Rejtő regény. Kilenc sorbanálló öt náció. Épp csak orosz hússaláta nem volt.

Ne a Fishing on Orfű legyen a referencia, bár kétségkívül megvan a hangulata egy békanyálas tónak is belterjes gitározós “a börtön ablakába soha nem süt be a nap” jelleggel, amire kíváncsiak párszázan, csak amikor rendes hangosítás mellett rendesen odarakják, az egész más. És kint van mondjuk többtízezer.

Elég sok jó koncerten jártam és elég sok szaron, az idei Sziget egész jó volt – igaz, csak a zárónapra jutottam ki.

Lánygyerekkel ahogy jöttünk haza taxival, sofőr mesélte, hogy az előttünk szállított utas szintén valami halálfasza külkerületbe ment, majd kijelentette, hogy ő nem ott lakik (az utas). Mármint a bemondott címen. Sofőr meg mondta, hogy de.

Annyi történt, hogy átfestették a kerítést pár hete és szegénykém el lehetett veszve a nagyvilág forgatagában. Ráismert a házra végül és heppiend.

Tanulság: fesztiválszezonban ne fessetek kerítést. Mégsem lehet Tom Sawyer bárkiből.

És soha, ismétlem SOHA ne fotózzatok telóval portrait módban, mikor ott a biztonságos landscape.

Kharón – kedvenc holdam

34 comments

comments user
Bernard Black

az idei lineup egészen szánalmas volt, de én már el is engedtem ezt a sziget-dolgot.
meg az is lehet, hogy simán csak megöregedtem

    comments user
    

    igen

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    A Szigetnek lett egy kellemes sznobsági faktora. Még régen amikor Diáksziget volt, üde kis családi programnak indult nap közben. Vattacukorral, pónilovaglással, csúszdázással. Aztán estére átcsapott rücskölésbe. Eurowoodstock? Whehe, de rég volt. Mint a 10 kHUF alatti hetijegy.
    Azért a 99e Ft-os heti belépő eléggé túlzás, családi programnak meg már rég nem alkalmas.
    Ha viszont a másik oldalát nézzük, tegnap behajókáztunk, ittunk sört a lánnyal, aztán 9-től fél 2-ig kaptam a masszív elektronikát és kurvajól éreztem magam. Három fasza előadó egy átlagos stadionos koncert áráért nem is annyira rossz. A Dimitri Vegason meglepődtem. Pirotechnika, lángoszlopok, lézer, tűzijáték? Megadták eléggé a módját.

      comments user
      Bernard Black

      azt bírtam, amikor még simán volt olyan, hogy Slayer nagyszínpadon meg ilyenek.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        David Bowie 1 millió dollárért? Az de jó volt. Hardcore pornót vetített, és a legprofibb hangtechnikát hozta, amit odáig a Sziget látott-hallott.

comments user
SpaceWolf

Ez a taxis sztori ismerős. 🙁 Sokkal viccesebb lenne, ha nem éltem volna át, basszus.

    comments user
    Bernard Black

    egyszer megpróbáltam hazamenni a szomszéd lépcsőházba

      comments user
      SpaceWolf

      De sikerült?

        comments user
        Bernard Black

        majdnem, és fel is voltam háborodva, hogy ki cserélte világosabbra az ajtót

          comments user
          SpaceWolf

          Dunaújváros, szilveszter. Havert (akinél aludtam) támogatom fel a lépcsőházban. Olyan szinten ki volt ütve, hogy nem tudott beszélni. Én meg úgy emlékeztem, hogy a harmadikon van a lakása. A negyediken volt. A harmadikon egy nagydarab vasmunkás lakott, aki majdnem szétcsapta a fejem egy villáskulccsal miközben próbálgattam a zárba a kulcsot. Klassz volt.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Ki nem? Majdnem be is csöngettem, de aztán rájöttem.

comments user
Magister Ludi

erről most eszembe jutott a Tom Sawyer effektus: ha neked fizetnek valamiért, az munka, ha te fizetsz – akár egy döglött patkánnyal is – azért, hogy ugyanezt csinálhasd, az már szórakozás.

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

jöhetnek az “egyszer lementem a boltba tejfölért és három hét múlva kerültem elő berlinből” történetek…

    comments user
    Bernard Black

    egy haverom egyszer megpróbált tökrészegen feljutni Sopronból, és döbbenten ébredt föl pár órával később valahol Ausztriában, asszem még csak nem is Bécsben. Újratervezés

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Egyszer egy taxisnak megpróbáltam elmagyarázni, melyik hidakon jutunk át Pestről Pestre.

    comments user
    Magister Ludi

    Velem semmi ilyen nem történt 🙁
    Egyszer sós kiflit hoztam mákos gubához. De teljesen józanul voltam ennyire hülye.

    comments user
    dzsungelmacs

    nem is, mert gyufát vettem.

    comments user
    hogyhogynem

    Leugrottunk a piacra anno dinnyét venni. Siófok lett belőle. 🙂

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Ja és a lényeg: szereznem kell egy Pikacsu sapkát.

comments user
SpaceWolf

Bernard, te írtad ugye a múltkor, hogy dallamtapadásod volt egész nap?
Nekem reggel óta ez zakatol, és kurvára nem értem, mert már több mint egy éve nem hallottam:

https://youtu.be/I53HDr0-Qew

    comments user
    Bernard Black

    te jobban jártál, nekem edda ragadt be

comments user
vau

Szerencsére mindegyikőtök járt Orfűn, ezért is van referenciapontotok 😛

    comments user
    vau

    Btw nem tudom, hogy csak az épületek teszik, vagy valami szabályozás is, de a Volt nagyszínpad szerintem jobban szól, ha már hazai fesztivál.

    De mondjuk a Novarock keresztbe megeszi mindkettőt.

      comments user
      Bernard Black

      az hangzásra kurva jó, anno a szigeten olyan tré hangosításokhoz volt szerencsém, hogy in flamesen a kedvenc számaimat se ismertem meg

        comments user
        vau

        Nyilván az Iron Maiden meg az ős-Sabbath nem fogható a PvD kidolgozottságához, de én is zokogtam 😛

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Meg is van az ötórai poszt.

        comments user
        vau

        Van egy szerkesztőségi tippem a nyertesre 🙂

You May Have Missed