Betanítás!
Hát eljött ez a nap is. Egy hét van az esküvőig, újra Heves megye, újra a szalon.
Barátnőm megkönyörült rajtam, vittünk még egy embert. Sőt, kettőt is, mert jött a kislánya is.
Adott egy gyerekes szülő, természetes, hogy késni fogunk.
Gondoltam én. Mondom, gondoltam. A menya megszólal hangosan, hogy nem kell sietni, ráérünk, itt már mosolyogtam.
Kérdezi, hogy min vigyorgok? Úgyis késni fogunk. Azon.
Nem fogunk.
Délben el kellett volna indulni. Fél egy lett hirtelen, nem indultunk el, mert anya szemészeten ül a gyerekkel.
Mondtam barátnőmnek, hogy szóljon a szalonnak, mert én hívom fel őket.
Meg is történt, nem is örültek, de csak kell a pénz.
Család befut, irány Heves megye. Megállás nélkül szakadt az eső. Perszehogy. De legalább a táj szép.
Meg is érkezünk háromnegyed órás késéssel, nem győztem hova süllyedni, mert utálok bárhonnan is késni, nem is szoktam.
Drága Menyasszony! Öltözzön! Remélem, cipőt hozott, segítők felkészültek. Itt hangosan sóhajtás hallatszott, mindenki csúnyán nézett rám.
Lelkesen meg is szólaltam, hogy természetesen.
Valamiért senki nem hitte el.
Közben nyolc éves kislányt alig lehetett visszafogni, máris hercegnő szeretne lenni. Alig bírt a helyén maradni, ki is nézte, hogy mi kell neki.
Menyasszony ruhája fent, még mindig szép. Közben jön a magyarázat!
Első és legfontosabb szabály! Minden pillanatban a menyasszony igényeit kell a segítőknek figyelni, azonnal érzékelni, ott teremni! FUCK?
Valami nagyon csúnyán nézhettem, mert rögtön javítottak, hogy csak a szertartások végig, kocsiba szállás idején, és a WC-n.
Itt már röhögtem.
Sorrendben másképp volt, de kezdem a WC-vel, úgyis az érdekel mindenkit.
Tekintettel arra, hogy öt abroncsos a ruha, ezért abroncsot a két segítő megemeli még az ajtón kívül. Mivel rugalmas, közelítenek a menya felé, bepréselődnek a megfelelő helyre. De! Előtte már letépjük a papírt, mert mindenkinek foglalt lesz a keze!!! Majd hátra tipegunk, beállítjuk az arát a kagyló felé, csuri, csuri, töröl, bugyi vissza, amit természetesen korábban lehúzott, aztán örömködés. Készüljünk fel, hogy ez negyedóra is lehet.
Tárgyilagosan itt kérdeztem meg, hogy a ruha ugye nem fűzős, sima zippzáras, nem nehéz felvenni, akkor mi a lópikuláért nem veheti le, amíg pisil?
Ja, hát úgy is lehet, jött a rezignált válasz.
Szóval az lesz a segítség, hogy ráadjuk a ruhát újra, így döntöttem.
Na de nem mindegy, hogy hogy adjuk rá a ruhát sem. Egyik ember elől, másik hátul, karra húz, átvesz, lehúz, tüllanyagok alá nyúl a szaténhoz, ott igazít először, aztán rétegenként, de nem túlhúzva, ha kell, a menya ruhája alá bújni, ilyesmi szavak, mondatok hangzottak el.
Már az elején megkérdezték, hogy kérek-e inni, de csak tőlem.
Itt is mondtam, hogy anyukám egyedül rám adta a fűzős ruhát, befűzte tökéletesen, stb. Isten áldja érte utólag is, mit kellett átélnie. Mellesleg én pisilés nélkül kibírtam.
Szóval van ám egy hatalmas uszály is, azt le kell csatolni, fel kell csatolni, de nem mindegy, hogy milyen sorrendben, milyen alakzatban hajtjuk! Mert mindegyik ruhának más és más.
Ezt is megpróbáltuk, és az alsó bolerót is, ami televan gombbal, szerencsére, aminek nagyon örülök ám.
Gyerek közben már nyíg, hogy éhes, veszi elő a kaját, mindenki egyszerre szól rá, hogy nem! Ezen mosolyogtam azért.
A menyasszonynak le is kell ám ülni, nem mindegy, hogy hogy. Milyen szögben! Térdepelni kell? Kell. Akkor azt se mindegy, hogy hogy.
Apa vezeti be az arát? Ő. Akkor mutatjuk, hogy hogyan érdemes menni.
Itt szólaltam még meg, hogy apa borsodi bányász lakatos volt, semennyi finomság nincs benne. Nem baj, a menyasszony tanítsa be apát, hogy hogy ne lépjen rá a ruhára. Hát jó. Majd szombat kettő és három között, addig úgysem találkoznak.
Autóba is be kell ám szállni, menya fogja az abroncsot, felemeli, segítő ott terem, betuszkolja a manyasszonyt, ruhát hátulra a kalaptartóra hajtja, aztán ennyi. Kiszállás is lesz talán. Segítők ott teremnek, és ügyesen kihúzzák a menyasszonyt.
Az esketés után érdemes az uszályt felcsatolni, ezért a templom népe várja meg, amíg a két szerencsétlen gombol és patentol, miközben majd mindenki rajtuk röhög.
Lehet, hogy valamit kihagytam, de leírni is sok volt. Ez mind két óra volt.
És utána még menjünk, csináljunk valamit, mert még kivasalják a ruhát.
AZ EGY ÓRA!
Irány Dombrád, hamburgerek, legyek, beszélgetés, vissza.
Ruha nálunk, abroncs nálunk. Öröm és boldogság.
Na de a vőlegény ne lássa a ruhát!
Szóval az én szüleimnél parkol, apukám lesz a sofőr, mert a mi kocsink nem lesz készen, de így marad a Volvo.
Akár az én esküvőm is lehetne, de nem. Soha többet!
Folytatás jövő héten az esküvővel.
