HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

AktuálisFilozófiaKomoly

Biometria

Valami baj van a világgal

A sci-fi filmekben inkább a személyre szóló reklámok szerepeltek arcfelismerés alapján, néha olyasmi is előfordult, hogy metróállomások videofelvételei alapján követték a főszereplőt, aki aztán ezt kijátszotta.

Azt észrevettétek, hogy mennyire körül is vesznek minket a bekamerázott, megfigyelt terek?

Valójában senki nem figyel, csak a technika rögzít mindent. Állítólag a biztonságunkért.

Érdekes kutatás is született erről, önkénteseket vettek fel egy éven túl saját lakásuk minden területén – kivéve egy két négyzetméteres safe space-t – , ők nagyjából fél évig aggódtak a privát szférájuk teljes megfigyelése miatt, aztán tudatilag lemondtak az egészről, mert ha senki nem nézi és senkit nem is érdekel, mégis ki és hol tudná felhasználni?

Ez a beletörődés, ami miatt a facebook és társai úgy végezhetnek emberkísérleteket milliárdos példányszámon, hogy a “szerződés” szerint az érintettek beleegyeztek (elolvasás nélkül), ráadásul a teljes kapcsolati hálójukat kiszolgáltatták.

Be aware.

HOLDKOMP