Bringás nácik

Amszterdam általános percepciója, hogy egy bringás utópia. A tényleges helyzet azonban sokkal inkább emlékeztet arra a bizarr kísérletre, amikor a rabtartók és a rabok szerepet cserélnek. Abban a pillanatban, amint egy adott csoportnak előjogokat adsz a másikkal szemben, szükségszerűen görény állatok lesznek.

A biciklisekkel sincs ez másképp Amszterdamban. Bár külön infrastruktúra van számukra az autósok mellett, teljesen szeparált bicikliutakkal, amiket csak zebrák formájában kereszteznek gyalogutak, szükségét érzik annak, hogy az ezen kívüleső területeken is úgy viselkedjenek a közlekedés többi résztvevőjével, mint az állatokkal. Kurta ottlétem alatt két biciklis közlekedési balesetet láttam: a sétálóutcákban, a macskakövön történt mindkettő. Egyszer egy mit sem sejtő amcsi csajt kapott vázra valami helyi retardált és káromkodásokkal tarkítva az egyébként sűrűn látogatott utcán tolta maga előtt egy métert vagy másfelet, a másik esetben pedig egy zebrán tiport le valami jólértesült egy feka túristát.

Mert a város a bicikliseké és ebbe nem fér bele, hogy leálljunk a zebráknál a biciklikkel. Gyalogosként át kell osonni a zebrán még explicit zöld jelzésnél is, különben a baromarcúak áthajtanak rajtad. Teljesen általános, hogy lecsengetnek a csatorna felett ívelő hídról, aminek nem az általuk preferált oldalán sétálsz, hogy aztán anyázzanak is rajta. Ha neadjisten keresztezni próbálod a bicikliutat olyan helyen, ahol nincs zebra, akkor halott ember vagy.

Tarkítja a képet, hogy a robogók is a bicikliúton közlekednek, hasonló morálban. Ha valaki megáll neked a zebránál, akkor biztos lehetsz benne, hogy csak látogató és bérli a kerékpárt. Persze, többszáz kilométerről tök édes meg romcsi, hogy az anyuka kis oldalkocsisban viszi a kölköket oviba, de a valóságban kutya kutyát eszik világ van az utakon és a csúcsragadozók ugyanazok a köcsögök, akik máshol Európában autót kapnak, vagy akik Indiában robogóra ülnek, vagy Olaszországban motoroznak.

A faszkalapság örök, csak a hajtáslánc változik.

HOLDKOMP