Csőmozi #28: Nem látni a fától – Fagyott május

Fogyókúrás túlnemélőhorror a balladai pad alatt, a kísérleti és játékfilm két széke közt, rengeteg fával.

Lichter Péter, amellett, hogy a kísérleti film enyhén szólva marginális műfajának hazai zászlóvivője, ismeretterjesztő tevékenységet fejt ki (többek közt az 52 kultfilm, a Láthatatlan birodalom, vagy a Kalandos filmtörténet lapjain), és a fősodorhoz pár hajszállal közelebb eső művek is fűződnek a nevéhez – a Rub mindenhol felemlegetett nagy truvája a rothasztott filmszalag, ám ennél talán invenciózusabb a szokatlan szemszögű Hamlet-monológ, az Üres lovakban pedig két híres magyar filmrendező szelleme szakmázgat (Bódy Gábor (pl. Kutya éji dala) és Kertész Mihály (pl. Casablanca – a cím egyébként az ő nevezetes benyögésén alapul, melyben arra szólította fel a stábot, hajtsák már a kamera elé az üres lovakat (empty horses – tudniillik amiken nem ült senki)).

A hagyományos filmnyelvnek felel meg inkább legutóbbi nagyszabású eresztése, a 2017-es Fagyott május is. Sznob minimálrajongóként lestem a nyomát, nem túl nagy meglepetésre kiderült, hogy évekkel ezelőtt játszották szórványosan, a közönség a Valami Amerika 26 nézőszáma mellett kerekítési hibának talán ha elment + a jegyszedő néni és egy alvó takarító (a perverz taták rég feladták). A művész ezen valószínűleg nem lepődött meg, inkább élt a kötelező igényeknek meg nem felelés donkihótos szabadságával, bevallása szerint sikerült nullszaldósra kihozni.

A Fagyott május sivár képein pár nagyon szűkmarkúan adagolt értesülés kong és lődörög: “1990, after the fall”, a kommunizmus nagyralátó világboldogító kísérlete bukott itt meg vagy szabvány világvége jött el? A végenincs, hidegtől kipusztult erdőkben kóborló első személyű megjelenítés összeköti a found footage horrorokat (pl. REC, távozz tőlem, Blair bitch project (kiszámítható, de fun fact: tényleg van ilyen felnőtt film)) és a sétaszimulátor számítógépes műfaját, az alap üzemmód mégis a kísérleti film zsibbasztó-ambient vizuálköltészete.

Alkotói szándékokat találgatni vállaltan nehezebb műveknél talán nem olyan meddő, a Gondolkodó Néző itt is eltűnődhet már zsizsegő agyával, LP vajon a fenti műfajhibridet célozta meg, vagy szimplán az eszközhiányból kívánt erényt kovácsolni? Haiku a világvégéről, 70 percig ismételgetve, türelemjáték rémfilm (meg kell adni, 20 perc átvonuló ágnézés után transzközeli állapotba kerülve rohadt ijesztő egy pillanatra felbukkanó gyerekfigura is a sarkon), allegória a nem is olyan nagy különbségről a közmegegyezés szerint normál lét és az apokalipszis utáni megalázó kaparászás közt? Mindenből a jelentést hiányoló lényemnek az utóbbi megfejtés tetszik: mindkét oldalon cuccokat kergetünk egy eleve eldöntött mérkőzésen, csak ideát még valamivel több a látásunkat túlzsúfoló objektum, mint ahol 2 konzerv megtalálása a hét eseménye. Emberi momentumok csak a rég halott, feltámaszthatatlan múltban (itt: családi filmek maradványai álomképeken), a csekély mennyiségű információ adagolásának módja egy C64 képernyőjén vezetett napló – 38911 basic bytes free, ahogy kell, mindenki megnyalhatja a tíz ujját. Kellően türelmes műbefogadók a szokástól eltérően nem a népszerű videómegosztón, hanem egy kicsit kevésbé népszerű videómegosztón keressék.

 

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: