Bucó, Szetti, Tacsi

Tegyük túl magunkat a pusztító címadáson – jön még más is. Azok, akik a Kaland, játék, kockázat-sorozaton nőttek fel, a Leó jégkrém mellett bizonyára a három kutya kalandjaival is tisztában vannak – ahogy sajnos Rónaszegi Miklós ifjúsági regényeivel is, amelyekben az úgynevezett gézengúzok Magyarország rögös útjain vezénylik át a szépreményű ifjúságot. Na most a Bucó, Szetti, Tacsi is hasonló vonalon építkezik, csak épp itt egy képregényről van szó, a Pif és a szintén pusztító Hahotában megjelent, jobbára francia képregények hagyományaira építkezve – megfejelve a honismereti-ismeretterjesztő vonallal.

És mégis szerettük. Nemrégiben elhunyt Marosi László, a sorozat írója, és nem sokkal később került a kezembe a képregény egy száma, amelyben a kutyák a Balatonnál vitorláznak. A képregény mindössze tizenkilenc számot élt meg, elvileg idén jön – tíz év kihagyás után – a huszadik. A képeket először Békési Sándor rajzolta, de dolgozott még a sorozaton Verebics János és Haui József is.

Az, hogy az iskolás állatok mindenféle kalandba keverednek, nem újdonság, és lehet, hogy nem vagyok eléggé otthon ebben az univerzumban, de míg a történetek többsége pont olyan egyszerű, mint Mickey Mouse kalandjai, a háttér homályban marad. Lehet, hogy erre is van megoldás, miért hívják Umbit Umbinak? Egyáltalán, mi ő? Honnan kovácsolódott össze a Banda (a Banda az, aki mindig pórul jár, egy patkányból, egy Umbiból, egy rókából és egy szellemi fogyatékos kutyából áll)?

Mégis zabáltuk ezeket a képregényeket, úgy is, hogy – bónuszként vagy kármentésként, ki tudja – a közepükön még színező is volt, illetve olyan elképesztően hülye kalandokba keveredtek bennük a főszereplők, mint hogy egyszer csak bérelnek egy vitorlást (iskolás kutyák! Honnan van rá pénzük? Hogy van hozzá ujjuk?), és spontán elindulnak egy versenyen, amelyet egy papagáj közvetít helikopterből (mi a francnak neki helikopter, ha egyszer madár?), ahol a Banda (hogy kerültek oda?) úgy próbálja kicselezni őket, hogy egy hangtalan (!!) akkus csónakmotort helyez a maga hajójára, ami nyilván nem tűnik föl senkinek, amikor beköszönt a szélcsend.

A történetek vége persze mindig a tanulság és a naplementébe ellovaglás Lenke néni hátán, de annak ellenére, hogy ilyen zsigeri döbbenettel nézem ma már ezt a képregényt, annak idején azért ott volt a szeren. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de mikiegér elmehet a picsába.

Egyébként szerintem Bucó a körúti robbantó ezzel a sapkával, és nem akarok ujjal mutogatni, de az egyik szerzőnk is szerepelt a sorozatban.