Búcsúcsók az út végén – KISS
Jobban mondva: KISS – the End of the Road, mert ha még valaki nem jött volna rá a clickbait-nak szánt cím alapján, akkor most elmondom, hogy a KISS együttes utolsó (2022-es) turnéjának budapesti koncertjéről következik egy szubjektív beszámoló.
A KISS – the End of the Road turné hivatalos plakátfotója
Kezdem ott, hogy (részemről) maxi respekt Simmons-nak és Stanley-nek, hogy 72, illetve 70 évesen ilyen profin lenyomtak egy majd 2 órás show-t (ráadásul Gene esetében abban a bazi nagy és nehéz démon-páncélban – mondjuk izzadt is rendesen. Fogyott vagy 5 kilót a koncert alatt). Nem semmi teljesítmény. Édes istenem, ha én ilyen fürge lehetnék majd, vagy így tudnék énekelni és gitározni 70 éves koromban. Háááát…. most biankó aláírnám!
Amikor gimis voltam a padomba valahogy mindig bele volt vésve/rajzolva a 4 figura festett arca. Nyaranta mindig leradírozta/lesmirglizte őket valaki, de amikor kezdődött a tanév, már az első napon újra ott mosolyogtak rám.
Szóval, nagymértékben nekik köszönhetem, (na meg az: ELP, korai Pink Floyd, Nazareth, Sweet, Slade, korai Black Sabbath, Led Zeppelin és Deep Purple lemezeknek) hogy rákattantam a rockzenére, és máig is alapvetően rockernek vallom magam (bár ma már sok minden mást is hallgatok). Tiniként KISS poszter volt a szobám falán, akkoriban nagyon szerettem őket. Az meg, hogy egyikük magyar származású, maga volt a misztikum – ha az egyedi öltözék, na meg az arcfestés, a soha le nem vetett maszkok nem lett volna elég misztikumnak. (Amikor én felfedeztem őket magamnak, még senki se látta az eredeti arcokat maszk nélkül. Csak fantom rajzok voltak a ”BRAVO” újságban, hogy hogyan is nézhetnek ki.)
Amikor még maszk nélkül nem lehetett lefotózni a KISS-t
Na de, koncert beszámolót ígértem, úgyhogy nézzük a budapesti koncertet egy kicsit közelebbről:
– A dalok sorrendjét itt most nem írom le (ám találtam egy blogot, ahol elérhető*), de ami a lényeg: az 50 éves karriert jól átfogó dalokból állították össze a programot. Volt ott a ”Love Gun” albumtól a ”KISS Alive”-on át a ”Psycho Circus”-ig mindegyikről nóta. Vagyis minden korszak, minden nagy slágere sikerdala ott volt a programjukban. Nekem a koncert során többször volt olyan érzésem, mintha nem is 2022-ben Budapesten, hanem az eredeti KISS Alive koncertjén lettem volna. Főleg a klasszikus „Catman” dobszóló és „Tommy SpaceAce” autentikus gitárszólói alatt. Az a rész egy időutazás volt.
* Itt a „set list”:
://www.setlist.fm/setlist/kiss/2022/papp-laszlo-sportarena-budapest-hungary-2bb54432.html
– Azért a 70 év mégiscsak érződik rajtuk. Sajnos Paul hangja már nem a régi (a magasakat már nem tudta kiénekelni), de szerencsére mi (a közönség) besegítettünk… és van abban valami hátborzongatóan libabőröztető, amikor egy egész stadionnyi sportcsarnoknyi ember egyszerre énekel egy nótát (teli torokból!). Mint ahogy mi tettük, pl. a “Love Gun” c. nótánál, vagy a “Lick it up”-ot, aztán a ”Heaven’s in Fire”-t, hogy az “I was made for loving you”-t már nem is említsem. (Azt viszont megemlítem, hogy – szokás szerint – elég sok szlovák KISS-rajongó volt most is közöttünk. Ők eléggé rock-imádó népek. Na, mindegy, nem is fontos.)
– A show egyszerűen profi volt. Jól begyakorolt (mondjuk javarészt a klasszikus és ezerszer előadott elemekből persze „könnyű” begyakorolni) és gördülékeny volt. Nem ült le a hangulat végig (talán az egyetlen dal, amit némán fogadott a közönség, a Psycho Circus albumról kiválasztott szám volt). Érezhető volt, hogy egy (szó szerint) nagy durranással akartak elbúcsúzni Budapesttől (ahol immáron 4szer jártak). Volt pirotechnika bőven, tűz, robbanások, füst, pazar lézer- és fényshow, konfetti eső, meg minden…
– Volt gitárszóló (Tommy tényleg hangról-hangra hozza az eredeti szólókat, Ace elbújhat mögötte – ráadásul jóval fiatalabb, és ez a mozgásán is látszik).
– Volt dobszóló (Eric nagyon jó fej volt, végig bohóckodott, pörgette az ütőket az ujjai között, grimaszolt. Láthatólag élvezte, amit csinál. Alig éreztem, hogy nem Peter dobol – pontosabban igen, érezhető volt. Mert súlyosabbak voltak az ütései, feszesebb volt a ritmus, mint anno Criss-é, de ahogy a “Beth”-et énekelte egy szál zongorával az kész libabőr volt. Engem megvett.).
– Volt Paul féle közönségénekeltetés és átrepülés a fejünk fölött az aréna közepén levő kisszínpadra. Mindig is kiváló frontember volt, és még ma is az.
– És volt basszus szóló is, röfögős túlvilági hangokkal, meg persze az elmaradhatatlan démoni vérköpés Simmons módra – de persze 10 méterrel a színpad fölött! Mindez 3 kivetítőn is követhetően, itt-ott korabeli videóbetétekkel megspékelve – azoknak, akik nem láttak jól rá a színpadra.
– Szóval volt minden, aminek lennie kellett, mert a KISS az mégiscsak a KISS, “the Hottest Band in the World”. Még Simmons-szal az “Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék”-et is elénekeltük. Bár mindenki tudja, hogy ő magyar származású, de azért az akkor is földöntúli érzés, amikor egy amerikai világsztár a saját anyanyelveden szól hozzád…
Na, mindegy, nem részletezem tovább – egy 2 órás koncertet úgyse lehet szavakba önteni. Jók voltak, és (szerintem) méltó pont került az 50 éves karrier végére – már, ha tényleg ez volt az utolsó turné (amit ugyebár a rock műfajban sohasem lehet garantálni). Bevallom őszintén, kicsit féltem, nem devalválják-e le magukat így öregkorukra, de megnyugodtam. Semmi ilyesmi nem történt, sőt nagyon is emelt fővel búcsúztak.
Már biztos fent van már pár amatőr (mobilos) felvétel a budapesti koncertről, akit érdekel a U-csövön rátalál (főleg, mikor Gene magyarul szólt hozzánk) – az biztos fent van. Én ide most a 3 nappal korábbi olasz koncert linkjét rakom, egyrészt mert ez egy teljes 2 órás koncertvideó, másrészt tök ugyanaz a program, harmadrészt azért, mert ennek legalább jó és élvezhető a hangminősége (és nem valami kínai mobilnak álcázott krumplival vették fel) – bár ezen a koncerten Stanley nem repült ki a közönség közé, mint Budapesten tette:
Ami jó hír, mert azt jelenti, hogy sportcsarnoktól függően flexibilis a program, az USÁ-ban pl. 3 felemelkedő körszínpad is van, mindegyik gitárosnak 1-1. Ez ott elfért, nálunk nem.
Egy szó, mint száz, én élveztem.
Köszönöm örökifjú srácok a koncertet, az egész 50 évet Wicked Lester-estől, meg mindennel együtt. És, ha tényleg ez volt az utolsó „csók” az út végén, akkor örülök, hogy veletek jöhettem.
Hell Yeah!
\m/
