Csőmozi #103: A családegyesítő zóna – Stalker
Felmerült már a kedves olvasóban, hogy a Sztrugackij/Tarkovszkij-féle Zóna hasonlít a Balatonra?
A felszínes poénkodáson túl – például mindkettőben van víz és háborús roncsok – a párhuzam nem annyira légből kapott. A rendszer által szétválasztott kelet- és nyugatnémet rokonok évtizedeken át nálunk, a víz partján találkoztak, a híres Tarkovszkij-filmben (ebben itt fent) a kitaszított freakek életképtelen családja fogadja el önmagát a végére, és ehhez az idegenség szolgál katalizátorként. Pontosabban a széle, mert a mindent átalakító végső határt végül senki sem meri átlépni, mégis megtisztulva tér vissza, aki érdemes rá.
Ha ez kissé elvontan hangzana, annak a tárgyalt mű az oka. Mint az közismert, a Sztrugackij testvérek alapul szolgáló regénye (első, rövidebb változatában: Piknik az árokparton, ebből lett a Stalker) több hagyományos tu-fa eszközt használ az idegenek artifaktjait próbálja kiókumlálni a majom emberiség alműfaj nyomvonalán. Ide tartozhat többek közt tényleg a majmok afférja a fekete monolittal (2001), Frederik Pohl Átjáró-univerzuma, a Randevú a Rámával (szintén Arthur C. Clarke), vagy akár a Hátország c. William Gibson-novella. Sztrugackijék kelléktárát a régészkedő kockafej-attitűddel (ha itt megnyomom, vajon mit csinál, nukleáris daráló-e, vagy sima kulcstartó) a rendező még lejjebb faragta. A könyvben, ami persze jobb (már ha érdekel az egyedi világ kifejtése, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne érdekelné, aki idáig eljutott, a mítoszt és a környezetet amúgy 2007 óta a S.T.A.L.K.E.R crpg-fps franchise bővítgeti, belekeverve a csernobili katasztrófát), tehát a könyvben egy címszereplő a Zóna ultimate varázstárgyát, a kívánságteljesítő aranygömböt keresi a kislánya megmentésére. Itt, még tovább redukálva mindent, egyszerűen a lélek mélyén rejlő, leghőbb kívánságokat ki tudja hogyan, de valóra váltó Szoba a Stalker, a Tudós és az Író célja.
A mitikus figurákként belépő szereplők egy totális tarrbélás kocsmában, teljesen tarrbélás modorban készülnek a küldetésre. Előtte benézünk a Sztalker diszfunkcionális családjához, a Majom becenevű gyerek az apja által a tiltott helyen összeszedett csonkulást örökölte, az asszony a nők földhözragadt primitívségével veri magát a földhöz, mintha a férjének lenne más választása, mint visszamenni. Akit a Zóna megérintett, többé nem képes funkcionálni a külvilágban, pedig ha viselkedik, lehetett volna akár dinamikus csapatjátékos váltókezelő elvtárs a ránézésre is minimum atomcsapott állomáson. A pokolbeli sivárságú rom- és iparvidék, ahol rég nem termelnek semmit, csak a hűtőtornyok szennyet, valójában rosszabb, mint az idegenség, amit az állam drótkerítéssel és katonákkal vett körül. A Zónában, mint a jövevények elsőre felfedezik, csend van. Bejutni nem könnyebb, mint ki a vasfüggönyön át bármely ország határán, a hatóság szó nélkül lő, hiszen mi lenne, ha a szigorúan ellenőrzött polgárok csak úgy kívángatnának? Az evilági hatalom eképp ábrázolása lehetett, ami miatt a szovjet állam megneheztelt a rendezőre, és ez már akkor sem volt a hosszú élet titka.
Mű és művész utóélete még igazságtalanabb, ha a szándék tisztaságát tekintjük, hiszen ennél elvontabb és pszichologizálóbb, sci-finek álcázott lélektani drámát talán nem is találni. A gyakran gúnyolt, végtelen hosszúságú snitteket a Zóna lenyűgöző tájairól, legyenek posványos tavak, percről percre változó kőzuhatagok, alagutak vagy betontornyok, egyáltalán nem éreztem túlzottnak, pár perc után kb. ez lesz az elvárt. A kamera szinte sosem áll teljesen, lassú vagy alig észrevehető folyamatos mozgásával még jobban aláássa a látvány valóságát. A példabeszéd alakjaiból a dekadens Író lesz az, aki elbukik, erkölcsileg mindenképpen, két lábon járó megtestesüléseként a nietzschei benyögésnek – aki a mélységbe, abba a mélység is viszont, nos ez a lélek ürességére ugyanígy igaz. A Tudós gyakorlati okból van itt [vigyázat, rontóc], csak fel akarja robbantani a rációra fittyet hányó anomáliát a termoszban magával hurcolt 20 kilotonnájával, talán ezért ragaszkodik annyira a hátizsákjához. A testben és lélekben egyaránt meghurcolt Stalker lesz az, aki egyre erőteljesebb megváltói párhuzamok mellett megdicsőül, és ehhez be sem kell lépni a Szobába – az igazság különös tulajdonsága, hogy a közelsége is feltár mindent. A magában felmondott hitvallás, miszerint ő csak reményt ad másoknak, több funkciója nem lehet, kelti új életre a szenvedő és feltámadó Stalkert. A folyóparton a zónabeli kutyával, megbékélt asszonnyal, továbbá nyakban lovagló Majommal kiegészült család maga az erre teljesen alkalmatlan világban mégis megtalált béke, és még csak ezután jön, ahogy a gyerek tótiszta kék tekintetével terelgetni kezdi a poharakat az asztalon.
https://www.youtube.com/watch?v=TGRDYpCmMcM
