Csőmozi #130: Farmakologizálj, ne háborúzz – Beyond the black rainbow
A hippiábránd logikus kifutása a kötelezően boldog börtönpiramis.
Avagy a görög csoda: Panos Cosmatos az apja (Cobra, Rambo 2, mármint nem Cobretti felügyelő volt az apja, hanem ő rendezte) mellett tanulta a szakmát, ma pedig a greek weird wave tagjaként is emlegethetnék, bár manapság ha egy direktor bármit csinál az aktuális szuperhős-agyhalálon kívül, akkor helyből furcsa. Családi hátterével viszont tényleg meglepő, hogy férfias akció-eposzok helyett szerzői víziókat gyárt, legutóbb a ’70-es évek okkult sátánista horrorja és a slasherek egészen elképesztő metszetét a Mandyben. A jól értesült hipszterek ebben az isteni Nicolas Cage kötelező üvöltését szokták kikockázni tizedmásodpercekre bontva, de azért nem ez a csúcspont, hanem a láncfűrészes párbaj. Cosmatos eggyel ezelőtti műve, a Beyond the black rainbow hasonlóan látomásos, a nyolcvanasok pasztellszínű világát rakja össze a bezáruló tudat szörnyűségeivel, aztán a szökéssel.
Amikor a fősodor szórakoztatóipara nem kizárólag önfarka petyhüdt fellálásából állt, még jelentek meg műfajteremtő, vagy legalábbis megújító művek. Ez ma már kb. elképzelhetetlen, de hogy az örökség felhasználása nem csak az impotens és teljesen tét nélküli nosztalgiahokit jelentheti (igen, nem kizárólag a Stranger Thingset vagy a még pár fényévvel primitívebb, a filmkészítést, sőt befogadóit kb. egy pénzbedobós nyerőgép szintjére alázó Ready Player One-t), fényesen bizonyítja a BTBR. A szép, de hülye alkotások szokásos mentegető frázisára („látványfilmtől mégis mit vársz”) sem szorul, amellett, hogy egy pillanatra sem felejti el, hogy a film, láss csodát, vizuális műfaj (ezt a kézenfekvő igazságot nem alkalmazzák olyan gyakran, mint vélnénk), nem adja az ártatlant, hihetetlenül stílusos agyzuhanya percek alatt a maga képére gyúrja a néző érzékszerveit.
Ami azért is illő ezen a helyen, mert többek közt drogokkal kiváltott, technicizált hippi-utópiában járunk: a szerelem nyarának hangzatos jelszavait az Arborea Intézetben, másfél évtizeddel később erőszakkal alanyaiba verő Dr. Nyle módszereit külső és belső nézetből egyaránt követhetjük. Tudatfilmmel van tehát dolgunk a meggyőző műfaji elemek (sci-fi horror, kísérleti kábszerfilm) mellett, a két nézőpont-karakter, a bomlott tudós és a laboralany lány, Elena szemszögéből. Mint a kirekesztő és intoleráns ideológiák általában, a hippizmus is az emberi boldogtalanságot számolná fel, mintha a kényszerű létezésbe dobott ember teljesen természetes reakciója, az undor, felháborodás, kétely stb. lenne a gonosz fészke amúgy csodálatos világunkban. A kötelező bazsalygás avatárja, a totálisan embertelen Nyle túl van jón és rosszon, láthatóan zombisorba redukált feleségét lazán legyakja otthon munka után, a hűtőből kivett holisztikus párolt spárga kíséretében, az intézet alapítójának, a maga részéről szintén hánytatóan hitelesre – az öncsaló szektás fajtából – sikerült apafigurájának eutanizálása mellett.
A tudattalan mélye nem játék, az ördöggé változott doki önnön fejében merült alá még anno egy igen bad trip során az ősgonosz fekete tavába, és olajszínűre sározottan kelt ki belőle. Az ezt megelőző, fejedelmi látomássorozat szabadjegy mindenkinek a jungi szintek sötét bugyraiba, a mellékelt elmebaj nélkül. Korábbi teremtményei, amelyekbe Elenának szökése közben van szerencséje botlani, mint az izolációs cellába lekötözött múmia vagy a gyerekaggyal egybecsomagolt őrszem-szöcsketest tulajdonképpen semmi olyasmival nem szolgálnak, amit sok más horrorban ne láttunk volna, mégis, a mű hipnotizáló hatásával együtt simán képesek álmatlan éjszakákat okozni. Az ártatlan leányság amúgy ellenkező irányba halad, a fehér és mályvaszínfalú alvilágból frissen szabadult újszülött örömével tapsikol a fű érintésének a talpán, de a kor gyermekeként azért csak megtér az elővárosban villogó tévé kebelére a király záróképen. Az addig beiktatott, ponyvaízű kis kitérő a füves metálosok szeriálkilleres kibelezésével nem is igazán számít, inkább csak az érdekelne, a bőrszerkós übergonosz magától csapta-e szét a fejét a kövön, vagy a nevelt leányába plántált paranormális fejlesztésektől, ez azonban titok marad. (A népszerű videómegosztón található változatba beleégették az angol feliratot, ez legyen a t. olvasó legfőbb baja.)
(A filmzene a várható sötét szintialbum, erősen javallott az is.)
