Csőmozi #131: Sajtból van a fejem, hangyák zabálják – Ant head
Lynch-rövidfilmtől mégis mit vártál?
Aki azt hiszi, alibiposzt, próbáljon írni erről az esélyesen nem is rövidfilmről, hanem mozgó installációról vagy videóklipről, amely azonban – az igazi látnok védjegye – a kóklerek által könnyen lekoppintható külsőségeken túl minden egyszerűség, hogynemondjam primitívség ellenére nyugtalanító tartalmat visz, konokul őrizve magját, mindig pont egy pillanattal a na-most-már- rájövök előtt. A kép elvileg nem más, mint Lynch ifjúkori kísérlete, a nyers csirkehúsból és sajtból összegyúrt hangyacsapda a konyhában, háttérben a sötét éggel és villanyvezetékekkel. Utóbbiakról a szorgos találgató eszébe juthat, hogy DL-nél az elektromosság a rossz erők, a gonosz hordozója, bár igaz, a tulpájába ragadt Cooper ügynök is konnektorba nyúlva indította újra magát pár évtized után, Dougie Jones testében az új, 2017-es Twin Peaksben, szóval nem biztos, hogy akár ebbe feltétlenül sokat kell látni, talán csak egyszerűen jól néztek ki a villanydrótok. Az igazi mitológia mindig mozog, új jelentéseket növeszt.
A félidőben megszólaló, sőt narráló hang Angelo Badalamentié, róla is most tudtam meg, hogy a Mulholland Drive-ban ő a kávét visszaköpő, vérfagyasztó maffiafőnök – szép kis rajongó. A szöveg a DL – AB alkotópáros legezoterikusabb zenekara, a Thought Gang Woodcutters from fiery ships c. számából származik, tartalma a szomszédban vetkőző nőt bámuló fiú, aki egyszer (mármint a nő) bemegy az ajtó mögé és többé nem jön elő, jönnek viszont az idegenek, a világ összeomlása és a többi, amiből kis igyekezettel akár új filmet is össze lehetett volna hozni. Hogy nem lehetetlen, példázza mondjuk a What did Jack do. A hősszerelmes, bűnöző majmot vallató atomkúl felügyelő szerepében Lynch önmagán viccelődik, egyben nyújtja munkássága fraktálszerű sűrítését. A sajtfejre visszatérve, egyes ítészek kapcsolatot vélnek felfedezni Julee Cruise The voice of love c. lemezének borítójával, vagy a Came back haunted NIN-videóklipjének szintén minimalista látványvilágával. Akár még így is lehet, de mint fent említettem, az epigonokkal szemben autentikus forrásból bugyogó agyblasztoló hangyákban az a jó, hogy mindenki agyát a maguk képére rágják.
