Csőmozi #24: A szegény kis görkoris fiú panaszai – Prayer of the Rollerboys
Te mit csinálnál, ha kisöcsédnek görkoris banda osztogatná a neonszínű kemény drogot?
Én örülnék, hogy a prosztó proliálmok legkisebb közös többszörösének is fényévekkel aláfekvő korunk helyett valamivel menőbb jövőbe kerültem. A Prayer of the rollerboys a Fal ledőlése utáni pillanat (a Gonosz Birodalma elbukott, George-Bill Skywalker elnök őszinte vicsora alatt a Régiúj Amerikai Világköztársaság megkezdi uralkodását, Francis Fukuyama gügye vigyorral tapsikol a történelem beteljesedésén egészen 2001-ig, akkor revideál, szóval csak örülhetünk, hogy az atomerőműveket nem közgazdász bohócok tervezik), tehát a ledőlése utáni pillanat naiv lelkesedését tükrözi. A sötét jövőben járunk – az állandóan szemerkélő savas esőben klónozott gyilkosok, céges öltönykék és szétdzsekkelt szamurájok róják kegyetlen… ja nem, ez a keleti part sötét jövője, filmünk színhelyén, a kaliforniai betonteknőkben a napfény nem tud elég sivár lenni. Verőfényes görkoripályán deszkás rockvideók modorában, lassítva repeszt főhősünk, Griffin.
A gazdasági összeomlás utáni Amerikában (a szülők túl sok hitelt vettek fel!) él tisztes szegénységben pizzafutárként, minden aggodalma öccse, Miltie, a gyerek ugyanis sűrűn bámulja egy ifjú szektavezér reklámszpotjait a tévében. Szállásadójuk, az öreg néger gubis is csak csóválja a fejét a bátrak hazájának korcsosulásán, valahányszor a nem túl prófétai nevű Gary Lee felbukkan. A Rollerboys vezére egyszerre vall szélsőjobbos (ufók haza, vásároljuk vissza Amerikát a japcsiktól), centrista-populista (ingyenkonyha és képregény a kallódó ifjúságnak), valamint szélsőbalos-anarchista (eat the rich és öljük meg az öregeket, nézd meg, mit hagytak rád) nézeteket, ez persze nem gátolja abban, hogy jövedelmét kábítószerből szerezze. A mist neonszínben ragyog, mert úgy jobban néz ki, amint a hajlesszek műanyag csöveken szívják. A banda tagjait a bűnözéshez nyilván nagyon praktikus görkorin és még praktikusabb, de rohadt látványos ballonkabátban járatja, V-alakban járőröző osztagaik a néptelen aluljárókban nagy hatást tesznek a nézőre, a filmben szereplő árvákra még inkább.
Az ifjúsági bandafilmek, tinirománcok és a maffiózó-beépülő zsaruopuszok, plusz a hülye sötét jövő jegyeit egyazon önfeledt idiótasággal hasznosító mű remek korlenyomat és meglepő módon tényleg szórakoztató. A korszak jellemző hajú fiatal színésze, Corey Haim (mémesedett képei nyomán neki valami szomorú szemű tinicsubakka-lányok bálványának kellett lennie, a James Dean-státusz korai halála ellenére sem jött össze) meggyőzően puffog, Patricia Arquette (igen, a Lost Highwayből) fiatalon is igen tehetséges. A nagyon-nagyon durva jövőt vicces túlzások jelzik, pl. a Mexikóból kiebrudalt amcsi bevándorló csürhe, sőt az egyik görifiú nyeglén olvasott újságjában az áll feketével fehéren, hogy GERMANY BUYS POLAND. Gary Lee szülinapi buliján a Head like a hole megy a NIN-től (valószínűleg ez volt akkoriban Mr. Reznor legnagyobb popkulturális penetrációja, de aligha bánta), a megnyugtató lezárás után pedig láthatjuk, amint az alvilági antikrisztus celláját időközben Rollerboy-firkákkal varázsolta otthonossá, hajlongó japcsik hódolatát, valamint hírszerzői értesülését fogadja arról, merre tart az időközben boldog kis családdá összerázódott Griffin, a kisöccse, a pótanyu (Patricia fentről) és a pótnagypapa (G. Smokey Campbell, néger matulabácsi)… Folytatás tehát határozottan lebegtetve, remélem most már nem csak nekem fáj, hogy nem lett. A forgatókönyvíró, bizonyos W. Peter Iliff szerényen csak a Gépnarancs, a Blade Runner és a Legyek ura találkozásaként jellemezte szellemi gyermekét, azt hiszem erről elmondható, hogy háromból egy sem, a mű viszont bekerült a CP2020 asztali szerepjáték ifjúsági spinoffja, a Cybergeneration ajánlott filmográfiájába, gondolom jobb híján, de azért az sem csekélység.
