Csőmozi #30: Ágy, asztal, atom – The bed sitting room

Felség, tényleg el akartam kapni (a bombát a feje fölül), de megharapott a corgija.

Aki a lídből modoros angol poénkodásra következtet, jó felé tapogat, bár a koncepció még működhetne is. A Monty Python kilövésének évében Spike Milligan írt forgatókönyvet saját 1962-es színművéből, amit a korszak brit komikus nagyságaival Richard Lester forgatott le (csak a világ legjobb Igorját, a kétszemű, pontosabban kétfelé néző Marty Feldmant ismertem meg, mondjuk őt nehéz eltéveszteni, kétágú távcsöve a kevés működő vicc egyike). A harmadik világháború után járunk, ami egyben a történelem legrövidebbje volt, mint a gatyában kocogó, ám derékon felül kifogástalan BBC-bemondótól, sőt magától az intézménytől megtudjuk, 2 perc 28 másodpercig tartott, beleértve a békeszerződés aláírását is.

A nagy nukleáris félreértés 40 millió halottat és összesen 20 túlélőt fialt, szinte minddel találkozunk. A királynő örököse a sorban nem más, mint Mrs. Ethel Shroake Leytonstone-ból, a High Street 393A szám alól, ahogy a himnusz unos-untalan bedobott és kellően módosított soraiból a kelleténél többször hallani. Sokadjára pont olyan kacagtató, mint a kórus Dennis Moore mögött, bár a Monty Pythonba szorult annyi humorérzék, hogy a végén kisatöbbizték.

A büszke posztbirodalmi társadalom keresztmetszete mászkál a romokon, kezdve a szobabiciklivel meghajtott
földalattin csövező kispolgári családtól a mellébeszélő Lord Fortnumig, utóbbi attól tart teljes joggal, hogy a mutáció hatására a címszereplő nappalivá változik. A pulóveres-nyakkendős fater csokiautomaták fosztogatásából tartja fenn szeretteit, lányának a fehér öltönyös jampec udvarol, ennek eredménye az új világ záloga, a szörnygyermek, sajnos távolról se olyan menő, se olyan groteszk, mint Henry Spencer egyszülöttje a Radírfejben. Kiderül, hogy az arisztokrácia korlátolt, a hadsereg szolgalelkű, a papagájjá vált faterból a kínaiak pedig szemrebbenés nélkül csinálnak sült csirkét. A szereplőgárda közepes, de inkább lapos jelenetekben deklamálja tréfásnak szánt sorait, a következőbe mocorgásra a hol bulldózeren, hol léggömbre kötött roncs taxin közlekedő rendőrség szólít fel.

Felmerülhet, egy rajongásból élő rovatban mi a fenének ajánlgatok humortalan komédiákat, nos mert a
közmegegyezés szerint kultúrlény mostanában nem nyomasztja embertársait a Torinói lóval, csak mire idáig
jutottam, pont sikerült kellően felhúzni magam és rádöbbenni, hogy az erőszakos jófejkedésnél a világvége sem sivárabb. A jövőben tehát vissza a komolysághoz, bár belegondolva, hogy akadnak bőven, akik szerint Terry Pratchett vagy Douglas Adams vicces (jó, kamaszkoromban rohangáltam törülközőnapon törülközővel, akkoriban sok hülyeséget csinál az ember), a Nappali  – az imdb szerint Szoba-konyha, magyar bemutatóról nem tudok – megtalálhatja a helyi közönségét, nekik jó mulatást. A fehér foltokat és elfeledett gyöngyszemeket kipipálni vágyó filmmelegek is végigszenvedhetik, nekik baráti együttérzésem.

 

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!