Csőmozi #75: A puszta réme nem vicc – The giant claw

Földönkívüli óriáskeselyű tartja rettegésben a világot.

Van egy kiváló fiktív trailer (kitalált utánfutó, haha), azt mutatja be, mi lett volna, ha a ’40-es években amerikai mintájú szörnyfilmek is készültek volna nálunk. Az évtized első felében ehelyett a melodrámák és nyál-vígoperák vitték a prímet, a másodikban a romok söprögetésével volt elfoglalva mindenki, aztán az ismert nagyszabású társadalmi kísérlet teremtett igen kedvezőtlen feltételeket a fantasztikumnak.  A hanyatló nyugaton, mint arról nagy kedvvel értekeznek a szakírók, a fekete lagúna szörnyétől a testrablókig minden a társadalom testébe furakodó bomlasztókról, többnyire a vörös veszedelemről szólt a műfajban, vagy csak a megelőző klasszikus rémkorszak (King Kong, Ray Harryhausen – ő nem szörny, hanem a stop-motion továbbfejlesztője) apróra váltásáról némi gyors bevétel reményében. Megvalósult ott, ami nálunk csak visszamenőleges ábránd, e műtermi baltaarcú, terepasztalos irányzat képviselője a Giant claw is.

A drágább jelenetek helyét kitömő narráció (nem mindet, az alkotók a pénzt esetenként bátorsággal pótolták) azért megpendíti az elején, mi mindentől védi a gondoskodó állam polgárait. A sarkvidéki radarrendszernek köszönhető, hogy időben sípolnak a közelgő vörös repülők, halálhozó atomrobbanófejek, miegymás, de olykor olyan sötét entitások is, melyek… Mitch, a vagány elektromérnök-tesztpilóta először nem hisz a szemének, amikor a próbarepülések során gigászi cafrang halad át előtte az égen. A néző sem, avantgárd színházba illik a jelenet, amikor a 2 másodpercig átsuhanó homályos folttól esik pánikba mindenki. Nem kell hozzá sok, csak pár nyomtalanul felzabált repülőgép a közelben, és a kezdetben ufónak titulált objektum „csatahajónyi”, ugyanakkor agyaras, kopasznyakú bazi nagy madárnak bizonyul!

A címszereplő az elején konveniens módon eltünteti a szemtanúkat (mindenkit felzabál, a levegőből egyenként csípi el a pilótákat, a repülőket földre kúrja vagy összegyűri), a szörnyű titok így Mitch, a dame matematikusnő Sally és pár maroknyi kiválasztott vállát nyomja. Washington nem hisz a könnyeknek, se a rémmadárhistóriának, amíg nem szembesül az egyre szélesebb körű pusztítással. Az őrjítő kérdésre, ti. hogy ez a marha nagy állat miért nem látszik a radaron, tudományos atommodell tövében születik meg a magyarázat, nos mert antianyag-mező veszi körül! Kézenfekvő, hogy akkor antianyag-puskával kell rá lőni, mert a két szubsztancia találkozása vanádium-keményium reakció keretében antiszubmezonná egyesül és… Szóval az antianyagot nem sima golyóval kéne mégis? Remélem világos, amint az is, hogy ez a szomorú madár hogy került ide a kopár terek sötétjén át lankadatlanul, és miért pont bolygónkon akar fészket rakni. A poszter szerint kiolvadt, legalábbis történelem előtti őslény, bevallom empirikus bizonyítékra a filmből erre nem emlékszem. A kopaszodó öregasszonyra emlékeztető űrszörny a rötyörészés után már csak némi halvány szánalmat kelt, hiába vág rendet villanyvasutak, játékautók és zsepiejtőernyővel feldobált műanyag katonák közt, ha egyszer az ember vele is csak azt csinálja, mint minden idegennel: lelövi, pontosabban először a jövőt jelentő tojását vonja ki a forgalomból.

A Gigászkarom addig még világméretű vészhelyzetet idéz elő, a lockdown oka most az, hogy bárhol-bármikor lecsaphat, ami azért túlzásnak tűnik, ekkora állat sem lehet egyszerre mindenhol. Amerikában a beach-fiatalság, az óhazában Mary Poppins-kalapos idős hölgy sikítozik, ha felbukkan, rajtuk kívül statiszták és filmhíradóból kivágott repülők ökörködnek. A modor nem áll távol a párhuzamos szocreál ideáloktól, csak itt a cserkész-cowboy hangon benyögött vagánykodások („Öcsém, sose hívom többet satrafának az anyósom!” vagy „Mitch, nem szívesen veszteném el a negyeddollárost, amit magára tettem” és hasonlók) váltakoznak a vezérkar összevont szigorú szemöldökével és az állampolgári kötelességgel. Adandó alkalommal mindenki iszik, mint a gödény, Mitch egy összekötő repülőúton (megússzák, még az elején) izomból lesmárolja a pár snittel korábban megismert, különösebben nem tiltakozó statisztikusnőt, kisvártatva közös háztartásban küzdenek a végveszéllyel.  De legalább 75 perc és vége, ma ezt sem úsznánk meg a Tojás visszavág – Az ifjú kopasznyakú prequel 6 évada alatt.

HOLDKOMP