Egy galamb vezérelt “szárnyas” bomba? Ugye csak hülyülsz? Hát nem.
Az egész történet onnan indult, hogy a németek és japánok aprították az amerikai hajókat
A válasz csodafegyver – egy szárnyasbomba – fejlesztése már 1940-ben elindult, a frappáns Pelican navű szárnyasbombának csak egy szépséghibája volt: amíg a pilóták vezette gépek be tudták célozni a hajókat és tengeralattjárókat, a szárnyabombákhoz nem tudtak épkézláb irányító rendszert készíteni, az emberélet pedig drága, a Kamikaze korszak csak később, 1944-ben köszöntött be az ellenoldalon is.
Egy etológus kutató fejében támadt egy remek gondolat, – tanulmányozva a galambokat, főleg a látásukat és az alakfelismerő képességeiket – kifejlesztett egy olyan rendszert, hogy berakott három kiképzett galambot egy Pelican átalakított orr részébe és az idomított galambjai a megfelelő ablakban észlelve a célt ha ráböktek, kaptak szotyit. A bomba pedig korrigálta az célirányt.
Meglepő, de tollas barátaink ha hárman egyszerre jeleztek, 80% hatékonysággal találták el a célt a vetítőgépes szimulátorban.
A hadseregnek azonnal megtetszett az ötlet, Project Pigeon néven költöttek is rá egy halom pénzt 1942-ig, aztán végül éles bevetés előtt leállították, mert 1943-ban megjelent a centiméteres radar a hajókon, azzal az U-boot-ok periszkópját is be tudták mérni, aztán küldték a mélyvízi bombákat. Továbbá törték az Enigmát Turing gépével, a teljes náci farkasfalka kommunikációt is és így sajnos a Project Pigeon okafogyottá vált. Ez persze a galambok szemszögéből egy szerencsés fordulat lehetett.
Pedig annyira tetszik, hogy otthonra is kéne.
24 comments