Egy hétfői történet

Hangok zúgtak a fejében. Napok óta ugyanazok a hangok. Álmában kísértették, ébren sem szabadult. Harsogó kórusuk elnyomta a közelben dolgozó munkagépek zaját. Nem volt az a gőzkalapács, ami enyhülést hozott volna az inszomniába. Állt az egyre forróbb tetőn kezében egy félnehéz kalapáccsal, minden szögre eggyel többet, egyre nagyobbat ütött, időnként már szinte belerengett a bádog. A hangok felvették az ütemet, csúfolódva doboltak-zakatoltak. A napkorong felért a katedrális tornyához, a takarásából fénypászmák szűrődtek át a szálló poron, kaján glóriát rajzolva a vízköpők aurájába. Egy dallam szivárgott a tudatába, távoli emlékként idézve az utolsó boldog napot. “Kiskarácsony-nagykarácsony” – suttogta félhangosan. Állt a mestergerendán és hirtelen nyugalom szállta meg. Végtelen nyugalom. Egy angyal rajzolódott a pászmák sugaraiból, hívogatón széttárva szárnyait. Ernyedten vetette magát felé, tudta, hogy végre várja a csend. A tiszta, néma csend.

Izolációban gazdag hétfőt kívánunk minden kedves és kedvetlen olvasónknak.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: