Egy szokatlan hétfői történet
Gondoltam írok nektek valami személyeset Karácsonyra, ami nem lesz se szomorú, se vicces, se bölcs, se vitriolos, se semmi.
Elértem az első évem végére ezzel az oldallal és remélhetőleg ti is pont ugyanolyan jól éreztétek magatokat velem, mint én veletek. Egy csomó energiát feccöltem abba, hogy a háttérben rángatva a mindenféle trekkereket és facebook accountokat összehangolva minél több ember tudjon röhögni a balfaszkodásainkon meg a műsznobkodásunkon. De tényleg, iszonyatosan jól éreztem magam. Pont olyan volt, mint ha egy mini kis szerkesztőségünk lenne, amiben minden nap valaki más alakítja a nyomdászfiút, a tördelőt, a fotóst és ilyen hülye sapkákban futkosnánk papírokkal az íróasztalok között. Persze mindezt elektronyosan, ez a családias/nosztalgikus életérzés csak a fejem zugaiban létezik.
Csomó helyzetben, pláne amikor jó szar volt a helyzet a civil életemben, akkor tulajdonképpen a ti lelkes kattintgatásotok, lájkjaitok, kommentjeitek, megosztásaitok voltak azok, amik feldobták a napomat és úgy érezhettem, hogy csapkodhatnak a hullámok, de igazából aki a hajóban van velem, azzal mindig fasza együtt tölteni az időt. És az elejétől eltekintve tökig lett a hajó. Az új drillem lett, hogy amikor fel vagyok baszva az egekig, akkor belogolok a szerkesztőségi felületre, végignézem a statokat és konstatálom, hogy még mindig van egy csomó ember, akit érdeklünk.
Sok jó tervem van a következő évre is, amiket majd a srácokkal egyeztetünk “idebenn” és ha megcsellendzselve is jó ötletnek fogjuk tartani, akkor biztosak lehettek benne, hogy hozunk még pár újdonságot. Már felsorolni is hosszú, hogy hányan írnak ide, ami szintén állati jó érzés.
Mivel kibéreltem magamnak a hétfő reggeleket azzal, hogy egész hétre elveszem a kedvét mindenkinek a létezéstől, úgy gondoltam, hogy az év utolsó hétfőjének reggelén ezzel a személyesre és nem túl hosszúra vett poszttal szeretnék nektek nagyon boldog Karácsonyt, és szeretetben és megbecsülésben töltött elkövetkező napokat kívánni!
Písz,
vau
