/El ángel exterminador/

Nem ritkán magyaráznak bele annyi faszságot egy
zseniális remekműbe

az arra egyébként önjelölt extéták mint szagértők és
nem, men célom a testnyílásaikat eldugaszolni a szólásszabadság nevében pláne…
és kifejezetten megtiltom, hogy az alábbiakat a hozzá-lyuk hasonlóan háborodott
eszementek akár csak olvassák is 😀

Az szőttest persze kihúzta a Mester a lábuk
alól, gondolom, hogy jót mulasson az ostoba
pökhendiségükön és tiszta szívből nevethessen (kb mint Oliver Stone
amikor Val Kilmer pofán verte ( ütős film lett ), majd dulván ledobta
a földle  Caitlin O’Heaneyi-t
 a Doors film veszekedős jelenetének forgatásakor.)

 Lássuk csak a saját szavait:

“Az öldöklő angyal azon kevés filmjeim egyike, amelyet többször is
megnéztem. Minden alkalommal sajnáltam, hogy vannak hiányosságai és
hogy rövid idő alatt kellett leforgatnom. Én szerintem egy olyan
társaságról szól ez a film, amelynek tagjai nem tehetik azt, amit
szeretnének, nem mehetnek ki a szobából. Megmagyarázhatatlan módon nem
elégíthetik ki ezt az egyszerű vágyukat. Gyakran történik ilyesmi a
filmjeimben“

Boom :DD

Drága feleim, ez a mozi az Őr-Ülésről, az Őr-Ületről szól, amikor
egy intellektus egy trauma hatására egy killer loop-ba kerül.
Sebészi pontossággal adagolja a kór ismeretet (ill. annak ismérveit) amint
az öldöklő angyal, Az Elmebaj az állati ösztönlény szintjére redukálja
az egyébként többre hivatott emberi teremtményt.

Mindezt már-már hihetetlen precizitással, step by step bemutatva,
amint begyűrűzik-begolyózik
a tehetetlenség butaságának gonoszságába valaki, hogy nem bír kimenni az ajtón:

Tagadás,
harag-düh,
alkudozás-egyezkedés
depresszió-levertég
elfogadás-negáció

Az elfogadás fázisát követően pedig mintegy “varázs-ütésre” megjön
a feloldozás-salvation mert egy higgadt békés elme megfelelően tud
mérlegelni ill. gondolkodni ezzel a helyére billenteni az egyensúlyt.

Meggyőződésem, Hogy Bunuel egy kíméletlenül fegyelmezett ön-analízis
során detektált és felépített script alapján forgatott anno.

Tömören:
A ház az agy.
A szereplők a gondolatok. Zavarodottak és eleve egy elme gondolataiként
összekapcsolódnak egymás erősítve a tévedés útján.
Látható, hogy kívülről hiábavaló bármely próbálkozás a ráhatásra, mert ahol
zűrzavar van ott nincsen figyelmező értelem.

Éppen ezért izolálják a cracked intellektust, valójában nem csinálnak
vele semmit, pontosan leírva ezzel a terápia lényegét. Ugyanezért
vissza tudnak térni oda a gondolatok, ahol A TRAUMA megtörtént, és
amint látható, a trauma nem szükségszerűen észrevehető sőt gyakorta
nem is tudatosul.  VANNAK előjelek (a cselédek távozása a józan ész
kiesését jelzi), de azzal senki sem törődik, hanem hagyják
eszkalálódni a helyzetet. Magyarul: “ELMEGY AZ ESZE – elment az esze!”
A cselédek, a józanság, az egyszerű józan paraszti ész távozik,
helyette az entellektüell gondolkodás marad, az, hogy aki menni akar,
azt visszahúzzák, ideologizálnak, ezoterikáznak, de nem keresik a
megoldást, egyre kevésbé keresik törekszenek a megoldásra míg a végül
el is felejtkeznek arról, hogy meg kellene oldani a problémát.

Amikor tehát megnyugszik az agy, azaz visszatérnek oda a szereplők,
azaz a személyiségek, amikor a trauma történt, hirtelen csend lesz, és
nyugalom, akkor hirtelen ki lehet billenteni az agyat, és hirtelen
minden visszakerül a helyére és egyszerűen kilép a végtelen ciklusból
és képes lesz továbblépni.
 Nincs ideje morfondírozni, ellentmondani, de megteszi azt, amit
bármikor megtehetett volna:  egyszerűen kilép a bezártságból ill.
kinyit a világ felé. És amikor ez megtörténik, senki sem érti, hogy
valójában mi történt, hiszen látszólag nem történt semmi sem.

Na ehhez adódik hozzá az utolsó két jelenet, az egyik az, hogy a
templom sem jobb a “világi hatalomnál”, a megoldásoknál, mert az
ugyanúgy a végtelen ciklusba tud kerülni, itt nagyon fontos
megemlíteni a szimbólikát, azaz a félrevert harangot, hogy az
érzelmek, hit irányából nézve vannak jelek kifelé, de azzal ugye a
világ nem törõdik, a templom körül nincsenek emberek, sõt, el is
zavarják õket onnan, ha kell fegyverrel (vö mai keresztényellenesség),
és így ugyanaz a feldolgozatlan trauma ugyanazt a helyzetet
eredményezi, jelen esetben azt, hogy amikor a zene (mise zenei része)
végetér, akkor az felhoz egy traumát, így például azt, amikor valaki
menekül egy fegyveres konfliktus, egy háború elõl és nem akar azzal
szembenézni.

Hihetetlen precíz képi megvalósítása az elmebajnak. Úgy feldolgozva,
hogy valójában nem tudjuk meg, hogy mi a trauma és pont ezen van a
lényeg, amíg nincs meg a trauma tárgya, ami kiváltja ezt a szellemi
állapotot, addig ez újra ás újra be fog következni, de amint a jeleket
megtanítják a betegnek (megy el az ész, lásd feljebb), aki odafigyelve
azokra NEM MEGY BE A SZOBÁBA!!! (nem megy bele ugyanabba a
gondolatmenetbe), akkor ugyan meg nem oldódik a trauma és a probléma,
de legalább nem okoz problémákat.

Egyetek jót ha doughtok a rugby felszárít.