Ettől kész leszel – mint a mateklecke
Aki hozzám hasonlóan Erdős Pál (a Prím Ember) élettörténetét tartja egyik fontos olvasnivalójának élete során, az most közösen borzonghat velem a számmisztika különösségein.
Sosem gondoltátok volna – pedig így van -, hogy a 9-es szám egész csudálatos dolgokra képes ha megfigyeljük őkelmét működése közben.
Azt tudtátok, hogy ha az 1-et elosztjuk a 998 001 számmal, akkor a végtelen tizedes eredmény szépen felsorolja szinte az összes három jegyű számot csak épp nem lesz köztük a 998? Pedig a 998 001 valahogy ezt sejtetné. Ez a 999 négyzete.
De itt nem áll meg a számtudomány. Ha az 1-et a 99 négyzetével osztjuk el (98 01), akkor a végtelen sorból hiányozni fog… ki nem találjátok… a 98. Úgy biza. Két számjegyen IS működik.
Erre már persze bárki azt mondhatná, hogy milyen különös, a kekeckedők egyből rávágják, hogy hagyjuk már, ez csak valami koincidencia, véletlenek különös összjátéka.
A ravasz matekosok épp ezért itt nem álltak meg. Fogták a 9999-et, négyzetre emelték, elosztották vele az egyet.
És hát ugye innentől nehéz lesz ebből jól kijönni, mert a végtelen sorból mi más hiányozna? Úgy bizony: a 9998.
Az igazi hívők arra is rájöttek, hogy a 81 (a kilenc négyzete) osztóként annyira megosztó, hogy nem szerepel a 8-as az eredményben.
1/(8 1) = 012345679012345679
Sehol egy nyolcas a végtelenségig futó törtben.
Összefoglaljuk? Az egy jegyűtől a négy jegyű számokig ha a kilences hatványairól van szó, akkor osztóként az eredményből következetesen egyvalami biztosan hiányzik. A nyolcas, pedig a hatványban ott van.
Hogy ennek mi a haszna? Semmi.
Erdős Pál pedig a szülőföldjén legismeretlenebb világhírű magyar. Olvassatok gyerekek minden nap. Paul Hoffman kiválóan megírt könyve megtalálható az antikvár szaküzletek polcain. Elragadó, lebilincselő élettörténete egy igazi zseninek.
És ennek végképp semmi köze a kilenceshez vagy a nyolcashoz.