Fecskék és Fruskák – Téli szünidő
A Téli szünidő talán a Fecskék és Fruskák-sorozat legakciódúsabb darabja, és itt mutatkoznak be a Dék is.
Ez bennem némi zavart okozott, mert körülbelül húsz évvel ezelőtt olvastam a Fecskevölgyet, ahol már teljesen magától értetődő volt a nemfecske és nemfruska Dick és Dorothea jelenléte, de ott napirendre tértem a dolog felett, néhány éve viszont a kezembe akadt a Téli szünidő, ahonnan végre kiderült, hogy honnan került elő a széplélek kislány és az autisztikus vonásokat felvonultató „professzor”. Egyébként több könyvben is szerepelnek, a Piktek és mártírokban főszerepük van, a Madárvédőkben pedig csak ők szerepelnek, de nekem kora ifjúságomban – talán azért, mert az olcsó könyvtárból táplálkoztam – a Ransome-regények nagyjából két könyvből álltak, ezeket olvastam újra minden nyáron. Azóta egyszer voltam vitorlázni, úgyhogy valamit kipipálhatok a tízéves énem bakancslistájáról.
A Téli szünidő nem túl meglepő módon télen játszódik, az alaphelyzet az, hogy Dick és Dorothea Callum, az új gyerekek épp nyaralnak vagy telelnek a tóparti tanyán, és valójában kurvára unatkoznak. Ekkor bukkannak fel a Fecskék és Fruskák, a két gyerek meg szomorú, mert azok olyan életrevalóak, miközben ők gyíkok, és még csak nem is ismerik egymást, viszont kitalálják, hogy csillagvizsgálat közben a régi pajtából jeleket adnak majd le a másik házba, ahol a többiek laknak, mert hátha marslakók. A Fecskék ezt meg is értik, de félre: mentőexpedíciót szerveznek a csűrbe, ahonnan lámpával jeleztek nekik, de amikor megtudják, hogy ők voltaképpen marslakók, megörülnek ennek, és összepajtáskodnak a Dékkel. Először iglut építenek és korcsolyáznak, de a végső közös cél az Északi-sark meghódítása, vagyis a teljesen befagyott tó átszelése egy kis konzervebéddel a végén. Ebből lesz mindenféle bonyodalom is, de itt kerül sor a Ransome-sorozat egyetlen olyan epizódjára, ahol a gyerekek konkrétan életveszélybe kerülnek (a Felfedezőket nem számolom ide, mert az egy mese): a két hülyegyerek elindul a hóvihar közepén jégvitorlással északra, mert félreértik a jelzést, és persze nem fagynak halálra, de ha mondjuk belegondolsz, hogy milyen lehet kisiskolásként a Balatonon, télen, egy törött szánkóval, akkor azért az elég necces.
Egyébként ez is a szokásos Ransome-regény, vannak kalandok, fókák, bennszülöttek, eszkimók, néhány kisebb hőstett – most nem találnak bányát vagy kéziratot, mint a korábbi regényekben, de legalább nem fagynak meg –, valamint rengeteg konzerv élelem, ennek hatására én is vásároltam egy rúd löncshúst, amitől még mindig félek, ezért nem is mertem még kibontani. Az a ravasz tervem, hogy Susan kormányoshoz hasonlóan megpróbálom egy kis vajon kisütni, hátha úgy nem lesz annyira iszonyú.
Kedves kis ifjúsági regény, olvassátok el – Ransome könyveivel úgysem lehet nagyon mellényúlni, épp annyira érdekesek, hogy az ember ne aludjon el rajtuk, ráadásul vénségére kedve támadjon a zabálás mellett fára mászni, elmenni egyszer horgászni vagy vitorlázni, vagy éppen megtanulni korcsolyázni. Na jó, engem annyira azért nem kapott el a dolog, hogy akár egyszer is a jégre merészkedjek ezeken a szarokon, de egy kicsit irigylem azokat, akik képesek az ilyesmire.
