Függöny?! Még mit nem!
Nincsenek függönyeim. Anyámat a csupasz ablakaim egy befejezetlen lakásfelújításra emlékezetik, de én nem engedek a huszonegyből, azaz a negyvennyolcból. Se semmilyen egyéb dátumból. Ott van a redőny, az bőven elég kell legyen, ha épp elegem van az akvárium fílingből. A holland módit követem, nem öltöztetem az ablakaimat felesleges drapériákba.
A legenda szerint a hollandusok azért nem raktak függönyt, mert míg a férjek messze hajóztak, a szomszédasszonyok igyekeztek egymást szemmel tartani. Engem viszont a szomszédok egyáltalán nem figyelnek (hiába a függönytelenség) – kissé meg is lepődnék, ha valamelyik a negyediken egyszercsak benézne az ablakon – csak a kocsimat. Azért megnyugtató, hogy valahol mégiscsak számítok nekik, főleg, ha valamit fuvarozni kell.
Alapból egyáltalán nem vagyok függönyellenes, más lakásában elég jól elviselem, sőt, néha boltokba is beszabadulok, ahol csak úgy röpködnek az olyan szavak, mint organza, muszlin, taft és zsakard, hogy a velencei damasztról már nem is beszéljünk. Ilyenkor egy pillanatra elgyengülök, de aztán végiggondolom a borzongató következményeket.
Először is, tudjátok ti, mennyibe kerül egy kibaszott függöny?! Több mint 50 ezerért akarták nekem megvarrni a sötétítőt és akkor még a másik fátyolszerű szarról nem is beszéltünk! Pedig a belmagasság átlagos és itt csak egyetlen szobáról volt szó. Ami igazán tetszett, az 80 lett volna, ami meg igazán-igazán, az 100 fölött volt. Hát minek néznek ezek engem? Egy textilmániás Krőzusnak??
Kész függönyök? Na ne vicceljünk. Csak a szín, a méret, az anyag és a súly nem passzol. A sötétítők elég nehezek is tudnak ám lenni és rosszul viselem, ha zabolátlan függönyök szakadnak a nyakamba, miközben békésen üldögélek a kanapén.
Aztán ott a porallergiám, megspékelve azzal, hogy egy homoksivatagban élek. A kettő kombinációjából adódik, hogy ha az ember az egyik nap letörli a port (ezt eleve porszűrő maszkban kéne elkövetnem), aztán másnap – mintegy véletlenül – végighúzza a kezét a polcon, infarktust kap az elszürkülő ujjbegyei látványától, de csak miután megfulladt. Ezért a két takarítás közötti időszakban nem szabad semmilyen elhamarkodott mozdulatot tenni, az csak felkavarja a leülepedett porréteget. A függöny pedig kiváló porfogó és ha össze-vissza rángatjuk, azzal nagyszerű porviharokat tudunk kavarni a lakásban.
Ha valami megveszekedett pillanatomban mégis függönyt vennék, azt kb. havonta kéne mosni, amitől az én 3 kilóra hitelesített házi mosógépem kiadná a lelkét. Akkor aztán jöhetne az ipari mosoda. Na, nekem nincs idegzetem az efféle hercehurcákhoz.
A függönyök ráadásul lefogják a fényt. A sötétítőnek persze ez a dolga, de a másik is árnyalatokkal sötétít. A növényeknek kb. 1000 lux kell, hogy ne megnyúlt űrlényekre hasonlítsanak, de az ablakba nem fér az összes, ha viszont beljebb viszem, a távolságot duplázva a fénymennyiség negyedelődik. Ebből következik, hogy mindent, ami akadályozhatja a szoba benapozottságát és nem életfeltétel, azonnal el kell távolítani, de egyszerűbb föl se tenni. Le a függönyökkel, éljenek a virágok!
Arra jutottam, hogy akkor lesz majd függönyöm, ha piacra dobják az állíthatóan fényáteresztő, portaszító, öntisztító, önvasaló darabokat, addig meg hagyjanak engem békén a fölösleges hülyeségekkel!
