HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

IrodalomOlvasnivaló

Gulisio Tímea: A négy múzsa 1. rész

A hó alatt

 

 

Régóta szeretnénk egy próbababát. Olyan igazi tökéletes testű, végtagok nélküli torzót. Ám a divatboltban nem adják oda, csak a ruháját, ami minket kicsit sem érdekel. A kínai piacon lehet kapni, de olyan drága, hogy az árán tíz ázsiai prostit is vehetnénk, de kell a francnak a pöcsből kerekített lyuk. Ha már keleti, akkor zacskós leves. Műanyag, és nem is túl finom, de legalább mindig kéznél van. Mint a guminő. Van egy, Piri nénének, hívjuk. Olyan kicsi, hogy maximum egy tengerimalac tudná rendeltetésének megfelelően használni. Az ablakba állítottuk, hogy ha a szomszéd bácsi benéz, legyen egy jó napja.

A látszat csal. Nem, nem vagyunk mi perverzek, csak szeretünk játszani. Ármint az apja terrorizálta, engem az anyám. Ez a közös bennünk. Meg hogy szeretjük a horrorfilmeket. Ez köt minket össze. Meg a két kutyánk, Bütyök és Hurka. Gyereket egyikünk se akar. A végén még véletlenül a klotyóban kötne ki. Vagy a hamburgerben. Nem vagyunk ám mi gyilkosok, csak kicsit felelőtlenek, és persze, mint mondtam, szeretünk játszani. Ha hiszitek, ha nem, romantikázásban sem vagyunk utolsók. Minden este kézen fogva nézzük meg az Amerikai Horrosztori legújabb epizódját. Karácsonyra pedig barátom egy igazán különleges, szívhez szóló ajándékkal lepett meg: egy fejetlen plüss-zombival. Ott lóg a hitvesi ágyunk felett. És most ők… Elmondhatatlan boldogság. Egy félig lebontott ház tövében hevertek meztelenül, árván, évek óta. Ki képes kidobni egy nőt csak így? Ráadásul mindjárt négyet? Elhatároztuk, hogy felszedjük őket.

Beültünk a jó öreg szürke terepjárónkba, út közben megálltunk két sittes zsákot venni. Egy árokban hevertek, sárosan. Ármin alig tudott hozzájuk férkőzni, egy ágas-bogas fa állta útját, nehezen engedte el megszokott lakótársait. Barátom feldobálta őket az árokpartra, ahol zsákot húztam rájuk. Az egyikük nyakából groteszk fejként kilógó kampó megszúrta a kezem. Betettük őket a hátsó ülésre, és elmentünk bevásárolni az esti hamburgerezéshez. Mire visszaértünk, az egyik zsák tartalma átáztatta az ülést.

– Bepisiltek a csajok! – viccelődött Ármin.

Tudta, hogy ez tetszeni fog, ki tudna ellenállni egy aranyesőnek?

Otthon szép sorjában betettem őket a kádba.

– Lám, valamire mégis használható apád büdös szappanja! – közöltem, majd a kecsketejes tusfürdőre váltottam. Megérdemlik a törődést. Szivaccsal mosdattam őket, egyre fehérebbek lettek. A belsejük nem is olyan vészes, rosszabbra számítottam. Csak egy bogár és pár marék falevél. Majd Ármin kipucolja a kádat, úgyis tisztaságmániás, ha nincs por, csinál, hogy legyen mit porszívóznia minden délelőtt.

Idő nincs, csak mosom, mosom a bábukat, ki tudja mióta. Talán csak beképzelem, hogy sóhajtoznak örömükben. Biztos az éhség teszi, a piruló hamburgerhús illata beférkőzött a fürdőszobába.

Egyelőre a padlóra teszem őket, a törölközőtartó mellé, csöpög belőlük a földszagú víz. Falhoz vannak állítva. Olyanok, mint egy nagyon szigorú, kihúzott hátú női hadsereg.

Eszünk. Elterpeszkedve, bőségesen, mint a kiskirályok. Vagy mint akik jól végezték dolgukat. Ebéd után felteszem új barátnőinket a ruhaszárító állványokra, kettesével, egymásnak háttal épp elférnek. Lefotózom. Szépek. Ha egyszer házkutatást tartanának, gyorsan el kéne őket rejtenünk. Mert ezek bármit bizonyíthatnak, azt is, amit el sem követtünk. Jó társaságba keveredtek, a félig-leeresztett guminagyi és a pink dildószett mellé. De nem kell őket félteni, kiállnak magukért. A szocializációval még lesz dolgunk, ahogy az utcán talált állatoknál mindig. A szobatisztaság, szófogadás, meg minden. Igaz, a csivavánkat se dobjuk ki, amiért minden nap telikakálja a szőnyeget.

Kellene valami, ami beindít minket. Régebben a közös fürdésre esküdtünk. De egyre kisebb lett a kád, és már nem fértünk el benne ketten. Az együttalvásnak a kutyák vetettek véget: választás elé állítottam a párom, vagy Bütyök, vagy én. Bütyköt választotta. Pedig én jóval kevesebbszer csorgattam rá a nyálam, és karmoltam pofán, mint ő, de talán ez volt a baj. Ízlésről nem lehet vitatkozni.

Pedig sokan nem értenék, hogy lehet egy műnőt szeretni. Mi se tudjuk. De a négy az más, egy egész hárem. Egy olyan hárem, amiből senki nem akar elszökni, nem féltékenykedik, nem beszél vissza. Csupán élettelen tárgyak.

  • Te, ez az én törölközőm! – kiabálok. Ármin bejön, nem érti, miről van szó.

– Csupa víz a törülközőm! Megbeszéltük, hogy a ciklámen az enyém! – hördülök rá. – Múltkor a fogkefém, most meg ez! – dohogok.

– Drágám, én még nem is fürödtem – csodálkozik elkerekedett gyerekszemmel.

– Akkor ki törölközött a törülközőmmel?

Ordításomat visszaverik a falak. A kis szobából halk kuncogás hallatszik, mintha egy csapat kollégista lány nevetné ki a tanító nénit.

 

 

 

HOLDKOMP