Gulisio Tímea: Migráncs-mix
Avagy egy Grund-étterembeli beszélgetés leírása.
– Szeretem az egzotikus ételeket – mondja cuppogva barátnőm.
– Én is, főleg az afrikaiakat – értek egyet ujjamat szopogatva.
– De ezek a migráncsok! Hát ezeket nem tudom megemészteni – fintorog a hasát fogva.
– Ja, egy kicsit és kemény és túl füstös a kolbászuk – jegyzem meg.
– Én ahhoz nem nyúlnék, pedig azt mondják, az arab kolbászban sok az A vitamin pedig jót tesz a bőrnek. Lassabban öregszel – világosít fel Sarah.
– Én az egyiptomi kencékben hiszek, azok évezredekig frissen tartanak.
– Azon már túl vagyok, drágám. A mumifikáció helyett már a fikáció dívik a mi köreinkben. Ha hozzánk akarsz tartozni, ideje megtanulnod.
– Mi az a fikáció?
– Végy egy nagy orrú albán menekültet, akit lehetőleg pár órán át a tengerben áztattak, hogy magas legyen az ásványi sótartalma. Tetszőleges módszerrel nyerd ki az orrváladékát, és kend az orcádra.
– Én a románok ondójáról hallottam ugyanezt.
– Lehet, de én akkor se kenném magamra egy román gecijét, ha az az örök fiatalság elixírje. Egyszer az egyik barátnőm lányát letüsszentette egy román, és képzeld, terhes lett tőle. Az Isten óvjon a románoktól!
– Én a migránsokkal vagyok így. Mindegyikkel. Ha a boltban meglátok egyet, azonnal kimegyek, mert mi van, ha a légkondicionáló rendszer szanaszét teregeti a migránsok által kifújt levegőnek részecskéit, és azok a szervezetembe jutnak. Ez a bioterrorizmus új formája.
– Én megbüntetném őket, hacsak a határ innenső oldalán levegőt vesznek.
– Így van! Tiltsuk be a migránsok tüdejét, aljas vegyi fegyver!
– Tiltsuk be, tiltsuk be! – skandálja az étterem többi vendége, evőeszközeivel az asztalon ütemesen dobolva.
– Tisztelt, hölgyek, urak, kérem szíves türelmüket, a kollégám hamarosan tálalni fog! – mondja illedelmesen az egyik pincér.
– Ennek a fiúnak milyen finom segge lehet – mondja nyálcsorgatva barátnőm.
– Nekem a másik tetszik. Az a raszta séf.
– Már megint azok a niggerek! – pedig az orvosom szerint fehér hús egészségesebb. És kevesebb benne a koffein.(Már értem, miért nem tudok fekete pasik mellett aludni.)
– Önöknek lesz a Migráncs-mix?
– A mi?
– Az aztán biztos nem, kikérem magamnak – csattan fel Sarah.
– Elnézést, az étlapon Kultúrsokk-ként szerepel.
– Az az! – hűlünk el egymásra nézve.
Leteszi elénk a tálkát. Gőzölög.
– Gyalázat, hogy a sarokrepedésemre írt kenőcs temetőbogár végbélnedvet tartalmaz, most meg ez.
– Az aranyérkenőcs pedig lóvizeletet.
– Nem könnyebb lenne találni egy pónit? Attól nem reped be a segged?
Mikor rájött, hogy nem találom viccesnek, rátér a tárgyra.
– Melyikünk kóstolja meg először?
Értetlenül nézek rá.
– Hátha hat… Egy próbát megér…
Leemelem a tetőt. A szaga így közelről egy izzadt csövesére emlékeztet. A színe barnás.
– Ez olyan, mint egy két hete aszfalton aszalt fos, whiskeyvel felöntve – így Sarah.
– Honnan tudod, milyen az?
– Az éjszakai arcpakolásom. A plasztikai sebészem szerint már csak ez segíthet…
Én kezdtem. Nem is rossz.
– Mint egy híg, menzai sütőtökpüré-leves.
Utáltam, mint a szart. De ezt most le kell nyomnom, nyolc ezer forintba került.
Sarah beleölti hosszú nyelvét.
– Gyerekem, nem értesz te még a gasztronómiához. Ez bizony fos, de a legelőkelőbb fajtából. Mmm! Nyamm!
– Van ízlése a hölgynek – szólal meg az egyik pincér. A miniszterelnöknek is ezt szolgáljuk fel. Ha gondolják, otthonra is rendelhetnek, szívesen szállítunk ki belőle. Akár menza áron.
– Tessék? Hogy nekem menzaáron? Nem vagyok én szánalmas ki proli.
– Bayer Zsolt is a menzán eszik.
– Na jó, ez így mindjárt más. Írjon fel, legyen kedves jövő hónapra is.
– Önt is felírhatom? – fordul felém.
– Előbb árulja el, mit is tartalmaz pontosan a Kultúrsokk. Pardon, Migráncsmix.
– Ne de kisasszony, azt nem tehetem, a név kötelez. A Grund étterem múlt századra visszanyúló hagyományai értelmében fogadalmat tettem, hogy nem árulom el páratlan étkeink receptjét.
– Én pedig ebből a kicsit se páratlan, még inkább nem pártatlan szarból már csak egy adagot kérek, és maga itt, előttem bekanalazza.
– Na de hölgyem, ez tilos. Én itt csupán kiszolgáló személyzet vagyok, nem vendég. Nem vagyok méltó…
Ekkor Sarahból előbújik dominahajlama, és követeli, hogy most azonnal kóstoljon bele az ételbe, különben rosszul jár.
– Asszonyom, inkább a cipőjét nyalnám le.
– Nesze – tartja oda gyanúsan barnálló sarkú nercprémes csizmáját barátném.
– Hála az égnek! – borul úrnője lábai elé a szolga – Csak kutyaszar!
Én pedig megkérem a csoki színű pincéremet, hogy adja rám a bundámat, majd lassan, méltóságteljesen kivonulok, egyik kezemben egy éthordóval, a másikban a néger séf méretes fuckanalával.