Gulisio Tímea: Migráncs-mix

Avagy egy Grund-étterembeli beszélgetés leírása.

 

 

– Szeretem az egzotikus ételeket – mondja cuppogva barátnőm.

– Én is, főleg az afrikaiakat – értek egyet ujjamat szopogatva.

– De ezek a migráncsok! Hát ezeket nem tudom megemészteni – fintorog a hasát fogva.

– Ja, egy kicsit és kemény és túl füstös a kolbászuk – jegyzem meg.

– Én ahhoz nem nyúlnék, pedig azt mondják, az arab kolbászban sok az A vitamin pedig jót tesz a bőrnek. Lassabban öregszel – világosít fel Sarah.

– Én az egyiptomi kencékben hiszek, azok évezredekig frissen tartanak.

– Azon már túl vagyok, drágám. A mumifikáció helyett már a fikáció dívik a mi köreinkben. Ha hozzánk akarsz tartozni, ideje megtanulnod.

– Mi az a fikáció?

– Végy egy nagy orrú albán menekültet, akit lehetőleg pár órán át a tengerben áztattak, hogy magas legyen az ásványi sótartalma. Tetszőleges módszerrel nyerd ki az orrváladékát, és kend az orcádra.

– Én a románok ondójáról hallottam ugyanezt.

– Lehet, de én akkor se kenném magamra egy román gecijét, ha az az örök fiatalság elixírje. Egyszer az egyik barátnőm lányát letüsszentette egy román, és képzeld, terhes lett tőle. Az Isten óvjon a románoktól!

– Én a migránsokkal vagyok így. Mindegyikkel. Ha a boltban meglátok egyet, azonnal kimegyek, mert mi van, ha a légkondicionáló rendszer szanaszét teregeti a migránsok által kifújt levegőnek részecskéit, és azok a szervezetembe jutnak. Ez a bioterrorizmus új formája.

– Én megbüntetném őket, hacsak a határ innenső oldalán levegőt vesznek.

– Így van! Tiltsuk be a migránsok tüdejét, aljas vegyi fegyver!

– Tiltsuk be, tiltsuk be! – skandálja az étterem többi vendége, evőeszközeivel az asztalon ütemesen dobolva.

– Tisztelt, hölgyek, urak, kérem szíves türelmüket, a kollégám hamarosan tálalni fog! – mondja illedelmesen az egyik pincér.

– Ennek a fiúnak milyen finom segge lehet – mondja nyálcsorgatva barátnőm.

– Nekem a másik tetszik. Az a raszta séf.

– Már megint azok a niggerek! – pedig az orvosom szerint fehér hús egészségesebb. És kevesebb benne a koffein.(Már értem, miért nem tudok fekete pasik mellett aludni.)

– Önöknek lesz a Migráncs-mix?

– A mi?

– Az aztán biztos nem, kikérem magamnak – csattan fel Sarah.

– Elnézést, az étlapon Kultúrsokk-ként szerepel.

– Az az! – hűlünk el egymásra nézve.

Leteszi elénk a tálkát. Gőzölög.

– Gyalázat, hogy a sarokrepedésemre írt kenőcs temetőbogár végbélnedvet tartalmaz, most meg ez.

– Az aranyérkenőcs pedig lóvizeletet.

– Nem könnyebb lenne találni egy pónit? Attól nem reped be a segged?

Mikor rájött, hogy nem találom viccesnek, rátér a tárgyra.

– Melyikünk kóstolja meg először?

Értetlenül nézek rá.

– Hátha hat… Egy próbát megér…

Leemelem a tetőt. A szaga így közelről egy izzadt csövesére emlékeztet. A színe barnás.

– Ez olyan, mint egy két hete aszfalton aszalt fos, whiskeyvel felöntve – így Sarah.

– Honnan tudod, milyen az?

– Az éjszakai arcpakolásom. A plasztikai sebészem szerint már csak ez segíthet…

Én kezdtem. Nem is rossz.

– Mint egy híg, menzai sütőtökpüré-leves.

Utáltam, mint a szart. De ezt most le kell nyomnom, nyolc ezer forintba került.

Sarah beleölti hosszú nyelvét.

– Gyerekem, nem értesz te még a gasztronómiához. Ez bizony fos, de a legelőkelőbb fajtából. Mmm! Nyamm!

– Van ízlése a hölgynek – szólal meg az egyik pincér. A miniszterelnöknek is ezt szolgáljuk fel. Ha gondolják, otthonra is rendelhetnek, szívesen szállítunk ki belőle. Akár menza áron.

– Tessék? Hogy nekem menzaáron? Nem vagyok én szánalmas ki proli.

– Bayer Zsolt is a menzán eszik.

– Na jó, ez így mindjárt más. Írjon fel, legyen kedves jövő hónapra is.

– Önt is felírhatom? – fordul felém.

– Előbb árulja el, mit is tartalmaz pontosan a Kultúrsokk. Pardon, Migráncsmix.

– Ne de kisasszony, azt nem tehetem, a név kötelez. A Grund étterem múlt századra visszanyúló hagyományai értelmében fogadalmat tettem, hogy nem árulom el páratlan étkeink receptjét.

– Én pedig ebből a kicsit se páratlan, még inkább nem pártatlan szarból már csak egy adagot kérek, és maga itt, előttem bekanalazza.

– Na de hölgyem, ez tilos. Én itt csupán kiszolgáló személyzet vagyok, nem vendég. Nem vagyok méltó…

Ekkor Sarahból előbújik dominahajlama, és követeli, hogy most azonnal kóstoljon bele az ételbe, különben rosszul jár.

– Asszonyom, inkább a cipőjét nyalnám le.

– Nesze – tartja oda gyanúsan barnálló sarkú nercprémes csizmáját barátném.

– Hála az égnek! – borul úrnője lábai elé a szolga – Csak kutyaszar!

Én pedig megkérem a csoki színű pincéremet, hogy adja rám a bundámat, majd lassan, méltóságteljesen kivonulok, egyik kezemben egy éthordóval, a másikban a néger séf méretes fuckanalával.

 

 

 

 

 

 

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: