×

Hétvégi rekreációs programok: A kocsmában dolgozás

Hétvégi rekreációs programok: A kocsmában dolgozás

Mármint nem csaposként, hanem mezei felhasználóként.

Meg már ha munkának lehet tekinteni, hogy most akadt egy szabad órám, és úgy éreztem, hogy célszerű lődörgés helyett inkább azzal töltöm, hogy megpróbálok írni nektek valamit. Nem volt nehéz, pont az úgynevezett szerkesztőség mellett voltam, akkor meg miért ne térjek be.

Ezt a munkamódszert vagy életstílust hívják többen neonomádnak, én már azelőtt az voltam, hogy ez divatba jött volna, ugyanis a szakdolgozatomat sokkal kényelmesebb volt a közeli kocsmában írni pár sör mellett, mint ott, ahol akkoriban éltem, ugyanis a kocsmában lehetett dohányozni, a pultoslányok ismertek, és kérdés nélkül hozták a cigarettát és a dupla ristrettót, amikor annak jött el az ideje, és egyébként is főleg netes anyagokkal dolgoztam – hiába, a gutenberg és a jstor áldásai, ugye.

Kocsmában dolgozni jó, mert közel van a sör, jobb esetben jó a zene, ha elakadsz, és nem jut eszedbe semmi, még társaság is akad, aki kizökkent a semmittevésből. Egyes kutatások szerint a kreativitásnak is kedvez, ha az embert körbeveszi valami kávéházi-kocsmai hangelegy, viszont elfelejtettem, hogy erről hol olvastam, úgyhogy az is lehet, hogy nem.

A neonomád-mozgalom sok más hasonlóan enyhén buzis hipszter-őrülethez hasonlóan San Franciscóban indult, itt informatikusok, illetve az alkalmazóik gondolták úgy, hogy a faszom az irodába, ha kávézóból is ugyanúgy tudtok dolgozni. Az első nomádok ízlésficamosabbja a Starbucks mellett döntött, ők még fizettek is az internethasználatért, a normálisabbjuk sima kávézókat keresett.

Ez az életforma gyakori emellett a webfejlesztők és az újságírók köreiben is, úgyhogy tulajdonképpen teljesen igazunk volt, amikor szerkesztőségnek kezdtünk el használni egy kocsmát, viszont mi ezt úgy csináltuk, hogy csak a lehető legritkábban írtunk itt, inkább söröztünk (oké, az én törzshelyem, úgyhogy én már nem egy posztot szültem meg itt, olykor a pultnál állva). Ebből a szempontból állíthatjuk, hogy a haladóbb szemléletű hazai cégek közé tartozunk, amiben mindenképpen igazunk is lenne, csak annyi sántít, hogy nem vagyunk cég, és nem kapunk fizetést sem.

Szóval a nagy trendi neonomádkodásból az lett, hogy beültem egy kocsmába, kifizettem egy sört, és írtam egy szar cikket. Kösz, tudomány!

You May Have Missed

HOLDKOMP