Hivatalos: a Tesla tényleg szar autó

Február 6 egy igencsak jelentős dátum lesz a SpaceX, és Elon Musk történetében, több szempontból is. Erre a napra tervezik ugyanis a Falcon Heavy indítását, a jelenlegi tesztelés biztató eredményeket mutat. Ha tényleg minden klappolni fog, akkor a batárnagy rakéta engedélyt fog kapni az indításra.

Falcon Heavy

Már önmagában is látványos esemény lesz ez, ugyanis a Heavy a már bizonyított Falcon 9 bővített variánsa. Megerősített törzset, és még két extra Falcon 9 hajtóművet kapott, azért, hogy közel 64 tonnányi súlyt legyen képes az űrbe juttatni. A tervek között szerepel több küldetés is, amit a Naprendszeren belül szeretnének a segítségével végrehajtani. Az eredetileg tervezett marsi küldetést elvetették a leszálló jármű alkalmatlansága miatt. Egy teljesen új leszálló egységen dolgoznak a mérnökök jelenleg, dátumot még nem tudni. A hosszútávú ígéretek szerint a Falcon Heavy még a Jupiter egyik holdjához, az Európéhoz induló misszióban is részt fog venni. Elég ambíciózus elképzeléseket hallani a cuccról, majd meglátjuk, hogy mi valósul meg mindebből.

A most következő indítás azonban nem csak azért érdekes, mert ez lesz az első felszállása a rakétának. Musk bejelentette, hogy rakománya is lesz az űrhajónak, mégpedig a saját Tesla Roadstere. Valószínűleg ő is rájött, hogy a kocsi egy rakás szar, és inkább kilövi a Naprendszerbe, hogy ne is lássa többé.

Kilövéshez előkészítve

Na jó, ez (remélhetőleg) nem igaz, csak egy jó marketing fogás. Azonban annak elég stílusosan van tálalva. Az ígéretek szerint kocsi audió rendszere David Bowie Space Oddity című számát fogja játszani, miközben sodródik az űrben. A kesztyűtartóban pedig lesz egy példány a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyből, mellette pedig egy törülköző, rajta a híres Soha ne ess pánikba! felirattal.

Don’t panic!

Kíváncsian várjuk a fejleményeket,addig is itt van a kapcsolódó cikkünk, benne az előzményekkel: