Hogyan fesztiválozzunk törött kézzel?
Sehogy bazdmeg, hülyevagy?
Jó, de mi van akkor, ha már réges-rég, januárban megvetted Orfűre a jegyet? Hát rábaszás öregem, pláne ha jobb kezes vagy és a jobb kezed tört el. Esetemben még az cifraság is megtörtént, hogy nem az alkarom tört el, hanem a kézfejem, ami igazán, de tényleg igazán irgalmatlanul nagy szopás, tekintve hogy még egy kurva söröskorsót sem tudtam megtartani, nem hogy mást.
Történt ugyanis, hogy elütöttek a faszba, emiatt eltört a kézközépcsontom, emiatt gyakorlatilag sztázisban állt a kezem több, mint egy hónapig, viszont nekünk sátorhelyünk és bérletünk volt Orfűre, amit kurvaisten, hogy nem akartunk elhalasztani. Olyan szintre juttattam az akaraterőt, hogy a kilátásba helyezett kézműtét dacára jeleztem a haveroknak, hogy ha kell, akkor hordágyon is vigyenek be, mert kurvaélet h nem hagyom ki.
Az időjárásjelentés persze bejelentette az évezred hidegfrontját, amit péntekre virradóra ígértek és a dombok között öt és tíz fok közé taksáltak, ami nem hangzott kimondottan biztatóan. Mondhatni kibaszottul szarul hangzott vacogni egy sátorban úgy, hogy már egy hete egy lidlis zacskóval a kezemen zuhanyoztam. A jóisten és a jósors aztán az útunkba sodort egy kibaszott jó szállás, pár nappal a konkrét fesztiválkezdet előtt. Szerencsére nem volt szükségem szabadságokkal variálni, mert táppénzen munkanélküliskedtem. Vízparton, egy hamburgersütő mellett, saját stéggel.
Röviden sommázva az alábbi kihívásokkal szembesülsz, ha törött kézzel mászkálsz ilyen helyen:
- Az egész napos álldogálástól és talpalástól kibaszottul fájnak a törött végtagok, függetlenül a törés helyétől. Faszán fel is vizesednek és lüktetnek, amit csak kellően anesztes állapotban lehet kibírni (mocskosul bebaszva)
- Ha nem kötöd fel a szíved felé a kezed, akkor ez az állapot öt perc alatt bekövetkezik, magyarán ciki vagy nem ciki: a nyakba akaszthatós szart mindenképp vidd magaddal.
- Nem moshatsz kezet. Egyáltalán. Vagy megkérsz valakit, aki segít megmosni a kezed (nagyon bizarr élmény, érdemes kipróbálni valami közeli haverral), vagy egyszerűen locsolsz rá vizet és megmaricskolsz egy szappant. Tényleg kurva durva. Ez alól az alkartöröttek picit mentesülnek, de azért nem nagyon.
- Nem tudsz rendesen pisálni. Érdemes megpróbálni, hogy hogy tudod kibányászni a pöcsöd bal kézzel. Érdemes kipróbálni, hogy hogy tudod kibányászni a pöcsöd bebaszva. Érdemes kipróbálni, hogy milyen bal kézzel, bebaszva. Érdemes kipróbálni félliteres pohárra ráharapva egy kézzel kibányászni a pöcsöd. Érdemes megpróbálni, hogy ezt meddig bírod röhögés nélkül.
- Lehetetlen eltenni a farkad. Lehetetlen. Ha esetleg voltál akkora idióta, hogy kibontottad az öved, akkor ott fogsz állni a piszoárnál, várnak rád a sorban, izzadsz, a szádban egy fél viceházmester, neked lóg a farkad magad előtt, amit félig hugyosan gyürkéled vissza a gatyádba. Nem szép, de még mindig szebb, mint ahogy utána kinézel.
- Ha esetleg úgy gondolod, hogy nem kell a nyilvános megaláztatás és megpróbálod mindezt egy toitoi magányában, vagy az összehugyozott domboldalon megoldani, akkor még közönséged is lesz hozzá. Külön pluszpont megcsúszni a húgysáron és gyakorlatilag tompítatlanul elkúródni a tamponos pisakásában. Ha a gipszet is sikerült összekenni a malterrel, akkor még öt hétig szagolhatod.
- Szarásról ne is álmodj, gyakorlatilag nem fogsz tudni szarni. Aki nem hiszi, az próbáljon meg bal kézzel kapaszkodni a toitoi felett és aztán törölni segget. Deadlock. Se előre, se hátra. Ha nem jön a takarítónő vasárnap hajnalban, talán még most is Orfűn lennék.
- Bármi, amihez az egyensúlyod kellett eddig meg van lőve. Nem tudsz fogást találni a jobb kezed nélkül a budiban, belenyúlsz az összefosott foltokba, hányásokba. Esélytelen bármilyen vécéből méltósággal kikeveredni. Az olyan luxust, mint a seggtörlést ne is említsük, tulajdonképpen ez a legkisebb probléma. Az ember el tudja fogadni a gondolatát, hogy félig a saját fosában fesztiválozik. Kicsit nehezebb elfogadni, hogy a más fosában is.
- Emlékszel azokra az időkre, amikor elhoztál három sört egymagad, vagy négyet jobb napjaidon? Felejtsd el. Egy. Egyet vihetsz. Gyakorlatilag mindenki utálni fog, mert odamegy a rokigyerek a pulthoz, tíz perc egykezes baszódás után előszedi a pénzét és fizet, az aprót elteszi megint ennyi idő alatt aztán odaterelgeti a haverjait, mert nem tudja elvinni a piát. A srácok egy idő után nem is erőltették, hogy menjek egy kör piáért, csak a tárcámat vitték. Minden ponton rábaszás. A paypass kártya isten ajándékának tűnik.
- A koncerten mindenki leszarja, hogy te gipszben vagy. Neked mennek, fellöknek a faszba, ciccegnek, hogy a fasznak ilyen kemény az alkarod, amikor rád lépnek. Ha kicsit nedves a domboldal, akkor végigcsúszol az első sorig, ahol felkoncolnak a mosh pitben.
Hatalmas tiszteletem minden mozgássérültnek – ha tehetjük, akkor nem tolakodó módon ajánljuk fel segítségünket szopóágon élő vagy odakerült társainknak. Baszottul jól esett minden támogatás nekem is és hozzásegített, hogy kurva jól érezzem magam a nehézségek ellenére.