Hogyan legyünk gyorsan milliomosok?

Fingjunk. Egy Roland nevű udvaroncnak ez már bejött a XII. században, úgyhogy egy próbát megér.

Valahol ciki lehet, ha a történelemírás csak azt az egy erényedet őrzi meg az utókor számára, hogy képes voltál szándékosan fingani, de még ez is jobb, mint eltűnni a történelem süllyesztőjében, így maradhatott ránk Fingós Roland (Rowland le Sarcere, Roland le Fartere) története, aki egy egész birtokot púzott össze magának Suffolkban. Bizonyára szellemes társalgó és értékes ember volt, de az egész udvartartásban nem akadt párja, ha szellentésre került a sor, a korabeli beszámolók szerint azzal dobta be a karácsonyi ünnepeket, hogy táncra perdült, amelynek lezárásaképp ugrott egy nagyot, füttyentett egyet, majd fingott egy isteneset. Irdatlan bulik lehettek akkoriban Angliában, ma bezzeg már nincsenek ilyenek. A mutatvány, ha másnak nem is, de II. Henrik angol királynak eléggé bejöhetett, ugyanis egy százholdas birtokkal és egy udvarházzal jutalmazta Rolandot. Valerie Allen, a John Jay College professzora szerint ugyan keveset tudunk az úriemberről, de az nagyon valószínű, hogy tényleg létezett, ahogy az is, hogy ügyesen fingott; úgy tűnik, hogy először I. Henrik szolgálatában állt, innen vette át a következő Henrik, de lehet, hogy még egy harmadikhoz is köze volt, ugyanis állítólag ez a sótlan fasz nem volt humoránál, ha egyszer egy jó fingós viccről van szó, és visszavette tőle a birtokot. Nem valószínű, hogy ezt Roland különösebben bánta volna, ugyanis a feljegyzések szerint 120 éven keresztül fingott a korona szolgálatában, úgyhogy a történetben valami bűzlik, bár nem tartom kizártnak, hogy az efféle tehetség a családban marad, és lehet, hogy egy egész bélgáz-dinasztiáról van szó. Az biztos, hogy a későbbi történetírók két kézzel kaptak a sztorin, ahogy Allen fogalmazott, Roland közkedvelt figurává vált, és tuti, hogy nem volt egyedül: a középkori udvari mókákban a tűznyelők, zsonglőrök és meztelen csajok mellett gyakori fellépők voltak a fingóművészek (a középkorban nyilván ennek is volt vallásos megközelítése: a fing, a gáz az oszlásra, így pedig a porhüvely mulandóságára emlékeztette az embereket, véletlenül sem arról volt szó, hogy jó nagyokat röhögtek a fingós vicceken). Írországban a feljegyzések szerint már a nyolcadik században is dolgoztak hivatásos fingók (bruigedoire), akik annyira a tökélyre vitték a művészetüket, hogy rajta voltak a fizetési listán, és még a tizenkettedik században is jól menő gázbizniszt vezettek az ír udvarban. Persze nem jöhet be mindenkinek annyira az élet, mint Rolandnak: a legtöbben nem kaptak vadászkastélyt a szolgálataikért, ahhoz tényleg jól kell teljesíteni.

(Atlas Obscura)