Ingvar Kamprad meghalt
RIP Mr. Ikea.
Az Ikea alapítója, Ingvar Kamprad 91 éves korában meghalt, jelentette be a vállalat. Kamprad a lapraszerelt bútorok úttörője volt, a huszadik század kétségtelenül egyik legnagyobb hatású vállalkozójaként hozta be a köztudatba az otthoni furnérral baszódást. Smalandi otthonában halt meg, ahol született, 1926-ban.
17 évesen alapította az IKEÁ-t.
Az apja pénzét használta rá, amit ajándékba kapott a jó iskolai eredményeiért. Érdekesség, hogy az úriember diszlexiás volt. Tartalmas és aktív életet élt, egészen haláláig dolgozott. 2013-ban hagyta ott az IKEA boardját, 87 éves korában.
Ismerősei dolgos és melegszívű emberként ismerték (legalábbis ezt a közleményt adta ki róla a saját cége). A lapraszerelt bútor ötletét saját bevallása szerint akkor találta ki, amikor látta, hogy egy dolgozójuk az asztal lábait leszereli ahhoz, khogy beférjen a kedves ügyfél autójába. A sztori innentől történelem. Az IKEÁ-ról sok mindent el lehet mondani, de az tény, hogy kevés olyan bútor van, amit a tényleg szobahőmérsékletű IQ-jú hülyék is minden további nélkül össze tudnak rakni.
Kamprad ötlete forradalmasította a bútoripart. Az újrahasznosítás nagyon komoly részét képezte a stratégiájának. Sokan például nem tudják, hogy a karácsonyfák felszecskázásuk után furnérlemezként végzik, ami miatt gyakorlatilag
az egész karácsonyi faállítás része a bútoripari életciklusnak.
Sokan próbálták lemásolni a stratégiájukat és a letisztult, funkcionális termékpalettájukat, eleddig sikertelenül. Az IKEA minőségben és funkcionalitásban is veri a konkurenciát. Mr. Kamprad életében is követte ezt a minimalista hozzáállást: egy öreg Volvoval járt és túristaosztályon utazott, a bolhapiacról öltözködött.
Az IKEÁT 1943-ban alapította és most már 389 boltjuk van. A név onnan jön, hogy I. K. a főnök monogramja, a farmmal együtt, ahol felnőtt Elmtaryd (E), plusz egy közeli falu neve: Agunnaryd (A).
Érdekesség, hogy Mr. Kamprad hírbe lett hozva a nácikkal, mert közeli barátja volt Per Engdahl, az Új Svéd Mozgalom tagja, 1942 és 1945 között. Később úgy nyilatkozott, hogy fiatalkori botlásainak egyik komoly mementója volt dolog és hülyeségnek tartja azóta. Később Elisabeth Asbrink kutatásai alapján rávilágít a könyvében, hogy Kamprad aktív részt vállalt a náci mozgalom toborzásában és a háború után is közeli kapcsolatot ápolt velük.
Akárhogy is volt, a világnak nagyon sokat adott a zsenialitásával. Ahogy mindenkiről kiderül valahol: egyszerre lehet valaki zseni és egy orbitális nagy fasz is.
Vajon lapraszerelt koporsója lesz?


