Itt van, ami még nem volt: a sátánista country

Ki tudja, mit művelnek ezek a jónépek, ha lement a nap, és bemennek a tornácról.

A lengyel Nergal, vagyis Adam Darski, akinek egyébként nemsokára jó esetben megjelenik az egyáltalán nem négerírók által összerakott könyve, belegondolt ebbe. Persze a cím félrevezető: Darski emlékeim szerint meglehetősen ködösen nyilatkozott arról, hogy ő most akkor mi is, de hiba is lenne elvárni minden hasonló figurától, hogy kereszteletlen csecsemőt reggelizzen, interjúi alapján Csihar is egy teljesen normális arc, valószínűleg Nergal is az.

Ennek ellenére mégis megcsinálta a black countryt, vagy nem is tudom, mit, bár kicsit lecsúszott erről a vonatról, mert Amerikában ilyesmi már volt, még ha nem is ilyen: a Woven Hand annyira keresztény, hogy az már egészen gonosznak hangzik, és ezt nem is csak én mondom, hanem az egykori Opeth-gitáros nyilatkozta, amikor a legutóbbi koncertélményeiről kérdezték. A 16 Horsepower majdnem ugyanaz, csak pepitában.

Nergal, illetve a Me and That Man mellett szól, hogy nem ezt akarják másolni – David Eugene Edwards játékát és agyát elég nehéz is lenne, még akkor is, ha az ember nagyon is ura a hangszerének és a hangjának. Darski azért nem is akar túl kereszténynek tűnni, a My Church is Black például nem pont olyan, mint egy vasárnapi mise, de elmúltak már a daliás idők, amikor birkafejeket vagdaltak egymáshoz a lengyel black prominens alakjai, most tinglitangli countryra csajok rázzák magukat. A szájharmonika nem rossz, az egész műfaj pedig meglepően pihentető, gondolom azért, mert nincsenek benne ilyen countrys csujjogatások, és a tempó is valamivel megnyugatóbb, mint valami rodeós performanszon.

Jó éjt!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: