Kalifornia egyik jegyzője egy őstulok
Nem tetszettek neki a dínók és más állatkák.
Ilyen amikor a hatalom száll szembe a kreativitással.
Nem egy új történetről van szó, még 1976-ban épült egy kedves kis házikó, a helyiek csak Flintstone-háznak hívják a két kőkorszaki szaki nyomán.

Legutóbbi tulajdonosai, a Fang család 2017-ben tettek szert az ingatlanra, azóta számtalan átalakítást végeztek és mostanság 4,2 millió dollárért tervezték eladni.
Az átalakítások része volt, hogy betelepítetetek a kertbe állatkákat, úgy mint dínó, masztodon, zsiráf.
Magáról a házról és a pereskedésről már mi is beszámoltunk 2018-ban, ezúttal az East Bay Times tegnapi cikke nyomán az adta a hírértéket, hogy Hillsborough (Kalifornia) jegyzőjének beadványa a per sokadik fordulójában a San Mateo legfelső bíróság elé került, a jegyző a lakosság nyárspolgárainak támogatásával a háta mögött, azzal támadta meg az átépítést az építésügyi hatóság állásfoglalása alapján, hogy a felülről nyitott építészeti struktúrák (azaz zsiráf és a dínó szerinte épületek) magassága meghaladják az engedélyezhetőség felső határát, továbbá tájidegenek, ezért le kell őket bontani. Hamarosan ítélet várható.

Pedig elég szép kis kuckó, bármelyikünk szívesen költözne oda.

Ezek a képek 2015-ben készültek, nézegességtek ismét, igazi csemege a szemnek.

















Post Comment
You must be logged in to post a comment.