Komor Zoltán: Karácsonyi vibrátorkocsonya

A kormány – tisztelete és megbecsülése jeléül – idén egy vibrátort küld nekem karácsonyra.

Biztos forrásból tudom, az összes szomszéd műfaszt kapott – és ez alighanem válasz a tavalyi háborgásra, mert akkor senki sem örült túlzottan a kiküldött Erzsébet nevű nyugdíjasoknak. 

Elöregedő társadalomban élünk, ahol nincs pénz az időskori ellátásra, így a miniszterelnök tavaly decemberben úgy döntött, minden aktív korú munkaképes embert meglep egy Erzsébet nevű éhes vénasszonnyal. Fogalmam sincs, honnan szedte őket – de azt hiszem Erzsébet nevű éhes nyugdíjasokból sosincs hiány az országban. 

Szóval tavaly a karácsony előtti reggelen én is arra ébredtem, hogy a postás ráfeküdt a csengőre, majd mikor kinyitottam az ajtót, kérdés nélkül betolt gurulóágyon egy riadt tekintetű, reszkető 80 éves asszonyt a nappalimba, mondván, hogy ezután nekem kell róla gondoskodnom. A tévét bekapcsolva mikrofonba zokogó fiatal párokkal volt teli akkor a híradó, akik elcsukló hangon mesélték, hogy a gyermekeik étkeztetésére sincs elegendő pénzük, nem hogy most még egy idős Erzsébetet is nekik kell eltartaniuk. Egy fiatal kismama azt rebegte, évek óta a család bővítését tervezték, de nem gondolták, hogy végül így fog gyarapodni a család: most aztán mehet abortuszra, hogy eltartsák az idős Erzsébetet. Én meg csak fújoltam arra a nőre – az ő Erzsébetük legalább járóképes volt, az enyém meg ágyban fekvő. Mondani sem kell, karácsony utánra több beköltöztetett Erzsébet is elhunyt titokzatos körülmények között az országban, de az enyém még mindig a szomszéd szobában fekszik.

A kormány akciója összességében tehát nem volt túl sikeres – láthatóan meg is orroltak az állampolgárokra, idén tehát vibrátort küldtek mindenkinek. A miniszterelnöki kísérő levélben ennyi áll: Ezt dugjátok fel mélyen a seggetekbe – boldog karácsonyt!

Nézem egy ideig a rózsaszín műfaszt, majd megrántom a vállam. Egy vibrátor még mindig hasznosabb, mint egy nyugdíjas. És mi lehetne karácsonyibb érzés annál, mint amikor szenteste seggbe rak a kormány? Elhatározom hát, hogy feltolom a fenekembe, és a prosztatám olyan ünnepi meglepetést kap, amilyenről még Dickens sem regélt a Karácsonyi énekben.

Viszont ha a kormányról van szó, fontos a higiénia: nem dugdosok ám mindent a seggembe, amihez egy vezető politikus korábban hozzáért a mocskos kezével. Eldöntöm, beáztatom ecetbe, mielőtt az ánuszomba nyomom. Aztán rájövök, hogy ez nem lesz elegendő – életben maradhatott néhány csúnya baktérium, ki tudja, miket tapogatnak manapság a miniszterek. A legjobb lesz, ha kifőzöm. Kerítek egy nagy lábost, teli engedem vízzel, belehajítom a tizennyolc centis műfalloszt, és lassű tűzön forralni kezdem. Hamarosan apró gyöngybuborék-koszorú kezdi keretezni a vaskos makkrészt, de én biztosra akarok menni, hagyom hát főni pár óráig a vibrátort. Kicsit meg is feledkezek róla – amikor újra rápillantok, a valaha vaskos és daliás műfasz már csupán egy lefőtt szilikon-csontocska, ami egy nagy adag gőzölgő rózsaszín trutyiban úszkál.

Bassza meg! – szisszenek fel, az elmaradt karácsony miatt rögtön sírásba kezd testemen belül a prosztatám – sós könnycseppek nedvesítik az alsógatyám.

Ne sírj, akkor is használjuk… valahogy – nyugtatom meg, és fontolóra veszem, vajon úgy is működne-e a vibrátor, ha a forró rózsaszín levet egy tölcsérrel a seggembe önteném. Rájövök, hogy nem – kimerem tehát egy tányérba, had hűljön ki – úgy talán kellemesebb lesz magamba tuszkolni. A rózsaszín lé hamarosan áttetsző kocsonyává dermed a tányérban. Egy kiskanállal kaparom le a tetejéről a műfasz-zsírt. Ahogy böködöm a vibrátor-kocsonya izgatottan reszket és berreg a kezeim alatt. Miközben azon tanakodom, hogyan tudnám ügyesen a seggembe porciózni a kormány ajándékát, a szobában felnyög Erzsébet. A fejemhez kapok. Úgy eltököltem az időt a műfasz-főzéssel, hogy teljesen megfeledkeztem a vásárlásról. Karácsony van, és nincs itthon semmi kaja – Erzsébet pedig éhesen reszket az ágyában.

Sajnálom – motyogom a prosztatámnak, majd tányérra szedek egy adag kocsonyát, és beviszem Erzsébetnek. Miközben kiskanállal vékony, száraz ajkai közé dugdosom a vibráló rózsaszín aszpikot, arra gondolok, ez életem legrosszabb karácsonya. De akkor hirtelen csilingelés hangja tölti be a levegőt, ahogy a Jézuska átrepül a ház fölött, Erzsébet pedig a lenyelt kocsonyától egész testében vibrálni és berregni kezd.

Igazi karácsonyi csoda! – kiáltok fel, majd letolom a gatyámat, és a segglyukamba erőltetem a megtört tekintetű asszony ráncos ujjait. Csillagszórók lángolnak fel a belsőmben – és miközben a spermám a motyogó Erzsébetre robban, végre igazán tisztelt és megbecsült állampolgárnak érzem magam.

%d bloggers like this: