Komor Zoltán: Luxus csigaház, avagy hajléktalanok a csontkinövésemben

A szüleim szerint ideje elköltöznöm otthonról, de nincs pénzem lakásra, így megpróbálok csigaházat növeszteni.

Nehezen érem el a hátam, de csak sikerül megsebesítem magam egy levélvágó késsel, hogy aztán kalciumtablettákat dugdossak a sebbe. A bőröm alá rejtett pirulák nehezen oldódnak, de igazából nem is kell nekik – úgy számolom, pár hét alatt csontosodni kezd a csigaházam. Utána bárhová mehetek, mindig velem lesz az otthonom.

Egy reggel aztán arra ébredek, hogy kinőtt a ház a hátamon. A tükörben nézegetem, jobb, mint amire számítottam. A kép lapockám között a sebből egy apró, tengerparti villa kandikál ki, hatalmas garázzsal – a medencében pedig miniatűr bikinis nők fröcskölik egymást vízzel.

– Na, találtál már albérletet? – kérdezi apám, én pedig röhögni kezdek: – Albérletet! Francokat, egy villám van már!

Azt hiszi, viccelek – de aztán a képébe tolom mészvázas hátam. A szüleim egy ideig a fejüket vakarják, aztán megrántják a vállukat: a lényeg, hogy most már húzzak el otthonról.

Most ülök a sikátorban félmeztelenül és próbálok nem a kukának dőlni, nehogy összenyomjam a luxus villám – a műholdvevőt már így is sikerült letörnöm a tetejéről, amikor kiflivég után kutattam a szemetes konténerben. Sajnos úgy fest, hogy a ház már nem nő nagyobbra – így hát magamat kell valahogy betelepítenem. Egy kidobott körömollóval nyesegetem a kezem, az apró, véres bőrfoszlányokat galacsinná gyűröm az ujjaim között és betömködöm a házba. Nem kapkodom el a költözést. A bikinis csajok pedig megörülnek a bőrlabdáknak, kiviszik dobálni a medencébe.

Másnap reggel arra ébredek, hogy valami nyomja a hátam. Egy hajléktalan dől nekem, arcát a csontdudorhoz szorítja, piszkos szakálla a medencébe lóg, ami elől sikoltozva menekülnek a bikinis lányok.

– Hé, tűnés a házamból! – kiáltok rá, ő meg könyörgőre veszi: – Csak egy pár napot had maradjak… Kérlek!

Aztán látom, hogy jön már a többi guberáló is – mind megirigyelték mesés gazdagságom. Hozzám préselik magukat, egymást lökdösve próbálják az arcukat a villámhoz érinteni, az ujjukat, a nyelvüket próbálják a csontkinövésem zugaiba dugni. A nagy lökdösődésben aztán reccs, összedől a villa – a bikinis lányok szétkent légyként csúsznak le a hátamon az utca piszkos kövére. Sírva rohanok ki a sikátorból – most már hajléktalan vagyok és az utcán kell élnem. Este betörök a gyógyszertárba és elhozok minden kalciumtablettát. A guberált körömollóval több sebet is ejtek magamon, és elültetem a tablettákat. Telnek a napok – esők jönnek és mennek, fertőződő sebeimből pedig gombaként bújnak elő a miniatűr nyaralók. Miközben lassan kihűlök, azon gondolkodom, melyik legyen a hétvégi házam, és hogy a könyökömön vagy inkább a bal combomon töltsem–e augusztus huszadikát.