Lansky

A hülyebiztos élező furcsa ergonómiával.

Minden hülye gyűjtőszenvedélynek megvan a maga hátulütője, nincs ez másként a késgyűjtéssel sem. Az igaz, hogy kell egy bicska, de a legtöbb ember nem is tudja, milyen jó neki, ha egynél – na jó, kettőnél vagy háromnál – megáll, ugyanis elképesztő pénzeket el lehet szórni ezekre a szarokra, és meglepően könnyű megindokolni önmagad számára, hogy miért is van feltétlen szükséged még egyre (mert van rajta dugóhúzó, mert hagyományosan ezzel herélték a juhokat Szardínia szigetén, mert magyar, mert nem magyar, mert ilyen volt Rambónak is, mert nem is olyan drága, mert kék, mert az Amazonon jókat írtak róla). Az egyik ilyen érv az, hogy használni is fogod, és milyen jó lesz, amikor pont nálad lesz, amikor elmész kirándulni, és azzal vágod fel a kolbászt.

És itt kezdődnek a bajok: ha már van egy késed, nem árt, ha éles is. Közhely, de igaz: ha nem elég éles a penge, könnyebben lehet belőle baj, lecsúszik a hagymáról, és jól elvágod az ujjad. Több opció is létezik: az első az, hogy eleve éles kést veszel, a halálom az amazonos értékelések között az, amikor valaki azzal kezdi, hogy jó kés, mert élesen szállították, vagy épp rossz, mert nem volt elég éles. Van egy Cold Steelem, ami olyan éllel jött, mint egy spatula, most viszont már az egyik kedvencem, a tízcentis bowie-penge nagyon jól működik erdőjáró késként, a fogása is jó, szóval annak ellenére, hogy valamiért tompa volt, és eleve a falnak tudnék menni Lynn Thompson, a cég alapítója által erőltetett hülye marketingtől, ez egy jó cucc. Nem is olcsó.

Na, de ha már kés, és élezni kell, akkor kell egy élező is. Az ilyen csattogós konyhai szarokat felejtsétek el, nem sok mindenre jók, köszörűshöz meg nem érdemes rohangálni, vagy elkúrják a kést, vagy nem, ráadásul ilyenkor fogy az anyag, és nem azért fizettél egy csomó pénzt a japán szüzek vérében edzett porkohászati csúcsacélokért, hogy elforgácsolja valami félalkoholista, micisapkás balfasz (a jó köszörűs egyébként aranyat ér, nekem volt egy kedvenc bácsim, akivel helyrehozattam több bolhapiacos bicskát is, az egyiket a mai napig hordom, de ő sajnos elhunyt, Isten nyugosztalja). Marad a kézi megoldás, ráadásul elég ciki, ha az ember nem tanul meg elfogadhatóan élezni, ha már néhány tucat késsel osztja mag a lakását. Megjegyezném, hogy én elég szarul tudok élezni, de rajta vagyok az ügyön, néha megnézem youtubeon, hogy hogy is kéne ezt csinálni, iszom egy sört, megtelek önbizalommal, előszedem az eredeti arkansasi követ, aztán kurvára nem tudok elfogadható élt csinálni vele semmire. Egyszer sikerült, épp elégedetlenkedtem, hogy a konyhakés nem elég éles, a heg még mindig megvan, néhány hónap után meg már volt is tapintásom a hüvelykujjamon. Fenőacél minden háztartásba kell, de az a már meglévő él karbantartására szolgál, új élszalagot nem tudsz vele kialakítani, nyilván ebből is kapható drága, még drágább és a másfél vesédet eladod, talán lesz pénzed a felére-kategória. Ott van még a bögre alja is, de az inkább ilyen fotelrambós hetedik kerületi bushcraft-téma – viszont működik: a kerámián egész finom élet lehet csinálni, de azért az nem az igazi. És van a hülyebiztos élező, amit Blue adott nekem kölcsön, a Lansky.

Ha ilyen nem gépi élezésről van szó, akkor vagy ezt lehet használni, vagy a Spyderco sharpmakerét, a cég ugyanis először csak élezőket gyártott, aztán éleznivaló dolgokat – ennek az az előnye, hogy a fogazott pengéikhez is árulnak élezőt (naná, majd hülyék lennének kitalálni valamit, amihez nem adnak el még valamit). De félre a Spydercóval, amúgy sem használtam még olyat, maradjunk a Lanskynál. Valami zseninek 1979-ben jutott eszébe, hogy szép számmal vannak olyan hozzám hasonló balfaszok, akik ott állnak a tompa késeikkel, de az istennek sem képesek eltalálni, hogy milyen szögben akarják megfenni őket, úgyhogy rosszabb esetben elbarmolják a pengét, jobb esetben létrehoznak valami élre hasonlító dolgot, de azért az hagy maga után kívánnivalókat. Fogták magukat, és feltalálták a drótot.

Az élezőrendszer két alumínium baszból, drótokból és fenőkövekből áll, az alumínium baszon lukak vannak, ezzel lehet beállítani, hogy milyen élszöget szeretnénk, méghozzá úgy, hogy a drótpálca egyik végét a kőhöz rögzítjük, a másikat meg bedugjuk a lyukba, és meg is van, milyen szögben fekszik majd a kő a pengén. Egy csomó különböző finomságú kövük van, ez is olajjal működik, mint az arkansasi, egy csinos kis olajosflakont is mellékelnek hozzá, ezzel kell megkenni a kövek felületét. A Spyderco Native-ot nem sikerült normálisan megfenni, mert béna vagyok, de más acélokkal egész biztató eredményeket értem el, a kajáláshoz használt, enyhén leharcolt hagyományos szarus bicskámmal például borotválkozni ugyan még nem lehet, de vágni már igen, az is valami. Szintén jót tett a kezelés a Ka-Bar Becker Neckernek, gyűjteményem egyik majdnem legális fixének, ez eddig csak úgy nézett ki, mintha nagyon megharagudtam volna egy magnókazettára, most már használni is lehet – egyébként aranyos kis darab, kis kirándulásokhoz teljesen megfelelő, és poén, hogy nem bicska, hanem egy nagyon taktikai kinézetű kés, nyilván paracorddal bandázsolva, hogy még taktikaibb legyen. Itt jegyezném meg, hogy ez igazi AMERIKAI paracord, vagyis ejtőernyős kötél, nem valami kínai szar, és azt is, hogy ennek itt semmi jelentősége nincs.

Ahogy már írtam, a Lansky többé-kevésbé hülyebiztos. Elég kényelmetlen azokat a fém pofákat tartani, amikben rögzíted a pengét, de hamar rájössz, hogy mi a követendő metódus: előkészíted a kést, ha van rajta bevonat vagy félted, egy kis papírt teszel a két fogó közé, mielőtt rögzíted benne a pengét, előkészíted a megfelelő köveket, beolajozod őket, csatlakoztatod a pálcát, nekiállsz élezni, öt perc után bontasz egy sört, és így tovább. Hamar rá lehet érezni, hogy hogyan érdemes húzni a követ a késen, ha már van valami élszerűséged, lehet egyre finomabb kövekre váltani, a végén elvileg már borotválnia kéne, de odáig még nem értem el. Igazán maximalisták még bőrön is meghúzhatják az élt a végén, akkor lehet eljutni a borotváig, de az igazából már nem fontos – én egy régi bőrövvel és egy borotvakéssel már eljutottam odáig, hogy legalábbis a pofám oldalán le tudtam húzni a szőrt, de a nyakammal, pláne a bajszommal már nem kísérleteznék, igaz, azt nem is Lanskyn éleztem, erre ez nem is lenne alkalmas (a borotváról viszont majd írok valamit, mert teljesen nyomon követhető, hogy hol és mikor gyártották, emlékeim szerint van úgy százötven éves, és falura pontosan be lehet lőni, hogy ki és mikor készítette Svájcban, ezer forintba került a bolhapiacon).

Szóval a Lansky jó, és ha elég türelmed van hozzá, gyakorlatilag egy új kést kapsz ahelyett, amit csak pakolásztál a fiókban vagy próbáltad vele nyiszatolni a bármit, a különböző színű foglalatban elhelyezett kövek miatt még csinos is, a drót hatására meg úgy érzed, hogy na baszki, ezt nekem kellett volna feltalálni. Persze a komoly élezők, akik tíz méterről kiszúrják, hogy milyen élszalagot húztál a bugylidra, nem szorulnak rá ilyen vonalvezetőkre, de kell valami nekünk, földi halandóknak is.