Legnagyobb haditechnikai tévedések – a francia oldal

A franciák segghülyék, ezt úgy nagyjából mindenki tudta a globális konfliktusok két fordulója között.

Tudták a britek, tudták a lengyelek, tudták a németek, csak a franciák nem.

De miért is lehet ezt így kijelenteni? Nos, azért, mert egész egyszerűen leragadtak taktikai és stratégiai kérdésekben az 1918-as szinten. Úgy voltak vele, hogy ami egyszer működött, az a világ végéig működni is fog. Széles frontvonal, lövészárkokból kialakított védelmi vonalak egymás mögött, közéjük tankcsapdák és szögesdrótok, azt jöjjön bárki, valamelyiknél elakad úgyis. Plusz ott a Maginot-vonal, ott aztán nem jut át egy német katona sem. Az más kérdés persze, hogy nem is akartak.

Hitler fekete öves őrült volt, sokáig azt képzelte magáról, hogy Nagy Sándor és Julius Cézár utódjaként rabigába hajthatja a kontinenst, de ezt egyáltalán nem nyugati irányból akarta kezdeni. Ennek részben az volt az oka, hogy a francia hadsereg létszámbeli fölénye nem kedvezett volna egy gyors megszállásnak és hát ott volt a bolsevik sátán az untermensch szolganép szlávokkal, akik közé még ráadásul zsidók is beépültek, szóval irány kelet, aztán ha már megvan a Lebensraum, és lerabolta a nyersanyagokat valamint elvette az olajmezőiket, ráér valamikor 1942-43 körül a frankokkal bíbelődni.

1939. júniusában készen is voltak a lengyel megszállás tervei, addigra már az Anschluss lement, a népek 99%-a szavazással erősítette meg a nagynémet egységet, aztán megszerezték Csehországot és a világ tojt az egészre. Chamberlain boldogan vigyorogva lobogtatta a papírt, hogy a tartós béke záloga, ha a britek nem avatkoznak bele a kontinensen távoli országok egymás közötti ügyeibe, legyen a náciké, de ígérjék meg, hogy tovább nem terjeszkednek. Megígérték pecsétes papíron. Annyit is ért.

A franciáknak viszont volt egy fizetett ügynöke, 1932-ben szervezték be és mivel egy vezérkari főtiszt öccseként mindenről első kézből értesült, így aztán a franciákat is mindenről jó előre tájékoztatta. A francia titkosszolgálat hat héttel előre tudott Ausztria és Csehország megszállásáról, de hiszitek vagy sem hetekkel előre tudtak a lengyel tervekről is, dátumra pontosan megkapták az infót, hogy mikor indítják a németek a támadást.

És itt jön az, hogy miért voltak nem csak segghülyék, de még árulók is. Nem tájékoztatták a lengyeleket arról, hogy mi készül. A lengyelek is tudták, hogy Hitler gyűlöli őket, aztán csak idő kérdése, mikor indítja a csapatait, ezért megpróbálták minél szorosabbra vonni az együttműködést a szövetségeseiknek gondolt britekkel és franciákkal. Nagyobbat nem is tévedhettek volna.

A lengyelek mindenkit megelőzve a harmincas évek elejétől elkezdték a német titkosítást boncolgatni, különböző innen-onnan megszerzett információk alapján építettek tizenöt Enigma gépet szimulálni a működését a töréshez és a tudásukat rendszeresen megosztották a franciákkal. A franciák pedig cserébe szereztek nekik egy komplett felhasználói kézikönyvet, amivel még közelebb kerültek a dekódoláshoz, részben tudták olvasni a németek belső kommunikációját. 1939. januárban a franciák szerveztek egy Enigma találkozót a britekkel és a lengyelekkel, ahol annyiban maradtak, hogy nem maradnak semmiben, következő találkozónak kitűztek egy júniusi dátumot, majd megköszönték a lengyelek erőfeszítéseit és köszönettel elfogadták a felajánlott Enigmákat. Tehát minden mendemonda ellenére nem a britek voltak nagyon ügyesek a London melletti Bletchley Parkban, valójában önmaguktól több éves lemaradásban lettek volna, tekintve, hogy 1938-39 előtt a hagyományos hírszerzési csatornákat tekintették mérvadónak, az ilyen matekozós hókuszpókusz az ördög műve volt a hírszerzők szemében. Később ez a szemlélet a HMS Glorious repülőgép hordozójukba került, ami nem nagy ár, lássuk be egy kis hitetlenkedésért. Persze ha a britekről van szó, akkor nem elég egyetlen kudarc. Montgomery az észak-afrikai hadszíntéren annyira nem bízott a Bletchley-től kapott hírekben, hogy hét hónappal tovább tartott, mire az Afrika Korps-szal elbírt, úgy hogy közben a RAF szépen elsüllyesztette az utánpótlás felét, Rommelék ott voltak lőszer és üzemanyag nélkül ötszörös túlerő ellenében.

Szóval a lengyelek kikaparták a gesztenyét mindenkinek, aztán magukra is lettek hagyva annak rendje-módja szerint. Kösz szépen, franciák.

És a történet még csak itt kezdődött az igazi balfaszkodással. Azt hiszitek, hogy nem? Na, akkor lássuk is lépésről lépésre, hogyan történtek az események. Először is a hadüzenet után meg voltak arról győződve, hogy konzervatív módon a belga határ felől fog érkezni a támadás, aztán ott megállítják a németeket, ahogy korábban. Erre utált az is, hogy lelőttek egy gépet Belgium fölött 1940 januárban és hát ugye a németek is segghülyék voltak, mert a gépen titkosítatlanul ott volt az eredeti haditerv. Ami így azonnal kompromittálódott. Ezt követően a titkosszolgálat három független forrásból értesült arról, hogy az újratervezés után az áthatolhatatlannak hitt Ardennek felől fog érkezni a támadás. Ezt mindhárom alkalommal ügyes dezinformációnak minősítették, hiszen azért áthatolhatatlan az a fránya erdő, hogy ott aztán senki ne is hatoljon át.

Amikor Hitler elé került ez a terv, szó szerint ujjongott, annyira megtetszett neki az elképzelés. Azt tudni kell, hogy a német hadsereg nagyon jól képzett tisztekkel rendelkezett, a poroszos hagyományokon felnevelkedett katonai vezetők tisztában voltak az új doktrínákkal és azok jelentőségével. A manapság agilitásnak nevezett stratégia és taktika akkori megfelelője lett a kulcsszó, amit nevezhetünk Blitzkrieg-nek, csak ezt a szót Hitler annyira gyűlölte, hogy egyes mendemondák szerint a jelenlétében ki se lehetett mondani. A lényege az agilitásnak, hogy az egyes haderőnemek a harctéren egymást támogatva segítik a gyors válaszadást a kialakult szituációkra, azaz a légierő előkészíti a gépesített egységek előtt a terepet, őket pedig követi a gyalogság és biztosítják az utánpótláshoz az ellátási vonalakat. Ez tökéletes ellentéte a széles fronton folytatott állóháborúnak. És valóban ezt csinálták, kelet-nyugati irányban gyakorlatilag egy folyosót nyitottak és elvágták egymástól a francia csapatokat.

De milyen csapatok, hát ezen aztán tényleg nevetni fogtok. A franciák és a brit expedíciósok finoman szólva nem a legmodernebb felszereléssel rendelkeztek. A briteknél a kiképzés a besorozás után abból állt, hogy szuronyrohamozták a szalmabábokat, aztán amikor mindenki kellően elfáradt a testmozgásban, behajózták őket, hogy alkalmasak lesznek ágyútölteléknek, a németek meg megunják és hazamennek. A franciák páncélosai már akkor elavultnak számítottak, amikor egyáltalán papírra kerültek a terveik. A lánctalpasaik közül a papíron legnagyobb tűzerejű egy fix 77 mm-es és egy forgatható 45 mm ágyúval szerelt lövegtoronnyal bíró sárnehéz és lassú dög volt, ehhez képest a Mark IV Panzer könnyű vagy félnehéz harckocsi maga volt a hiperűrugrás. Egyrészt nagyon gyors volt, aztán amíg a franciák lövöldöztek rájuk a kisebbik löveggel, bent egymás hasát fogták a nevetéstől, mert lepattant a páncélról, alig tudott valami kárt tenni. A nagyobbik löveggel meg mozgó célpontot mégis hogyan lehetne eltalálni, ha a lánctalpakkal kell irányba forgatni? Hát nagyjából sehogy. Voltak persze veszteségek és az is igaz, hogy a Mark IV nem készült el az eredetileg tervezett példányszámban, de utólag kiderült, hogy pont elég volt annyi, amennyivel nekiindultak. Aztán nézzük a légierőt. A Luftwaffe nem csak, hogy jóval korszerűbb gépekkel rendelkezett, mind a legendás Messerschmitt, mind pedig a szintén legendás Stuka 1940-ben képes volt biztosítani a taktikai légi támogatást, plusz jelentős számbeli fölényben is voltak, ráadásul az 1936-os spanyol polgárháborúban a német pilóták már átestek a tűzkeresztségen. Azt gondolhatnánk, hogy hát persze, de ott voltak a britek, a RAF remek gépekkel és pilótákkal rendelkezett. Gondolhatnánk, csakhogy a brit hadvezetés sajátos döntése alapján a nyolcszáz legkorszerűbb gépét otthon tartotta, gondolván, hogy jó lesz az még valamire. Ilyen szövetségesek mellett kinek kellenének ellenségek?

A többi történelem. A németeknek egyébként nem a Panzerek nyerték meg a francia offenzívát, erről valamivel kevesebb szó esik, de ha a filmfelvételeken nem csak a vágtázó Panzereket vesszük észre, ott volt egy féllánctalpas, könnyű páncélzatú csapatszállító, kormányozható első gumikerékkel, azzal vitték úttalan utakon a gyalogságot épp oda, ahol szükség volt rá. Ez volt az akkori agilitás kulcsa. Hat hét alatt le is nyomták a franciákat.

A történetnek itt még persze nincs vége, mert Churchill felajánlotta, hogy egyesítsék a országaikat, aztán együttes erővel többre jutnak. A büszke gallok fityiszt mutattak, a kormány ilyen hülyeségről hallani sem akart. El is menekültek kisvártatva.

Essen még szó a francia hadiflottáról is, amelyik a brit után talán a legjelentősebb lehetett akkoriban. Észak-Afrika partjaihoz vezényelték őket, ahol a haditörvényszék elől menekülő De Gaulle megpróbálta rávenni az admirálisokat, hogy kapituláljanak a briteknek. A britek is győzködték őket, mert nagyon tartottak attól, hogy a németek megszerzik a hadihajókat és akkor oda az atlanti fölény. Nem teljesen ez történt, ismét közbeszólt a gall büszkeség, amit a britek egyáltalán nem toleráltak és szétlőtték az egészet a picsába, ezzel évtizedekig tartó sértődöttséget okozva, mert a francia már csak olyan, hogy segghülyének ugyan segghülye, de ha történelmi sértettségről van szó, akkor nem felejt. Címlapon a füstbe ment büszkeség.