Mi lesz abból, ha az ember elindul Párizsba?

Fogalmam sincs, mert még sosem indultam Párizsba, de mint általában, most is irodalmi élményeimből merítve próbálom elképzelni, hogy mi lehet ennek a vége.

 

Ha az egyik legjobb magyar humoros regényből, a Ketten Párizs ellenből indulok ki, a dolog nem olyan egyszerű, hogy az ember úgy dönt, hogy pont Párizsba megy (egyébként ha az ember elég Rejtőhöz hasonló zseniális őrültet olvas, előbb-utóbb gyökeret ver benne a gyanú, hogy oda az ember nem elindul, hanem megérkezik – attól függetlenül, hogy tervezte-e vagy sem). Szóval az első lépés az, hogy induljunk el Bécsbe, a már említett regényben is ez volt az alapvető terv, aztán lesz valami.

Jelky András például elindult bécsbe szabóskodni, erre Jáván lett ültetvényes, később Bécsben és Budán pedig helyi érdekű celeb. A wikipedia azt írja, hogy miután megjárt három földrészt, végül 1778-ban érkezett haza, elvette a házvezetőnőjét, aztán egy évvel később elvitte a tüdővész – de itt jön a csavar a történetben: a szócikk szerint gyermekük, Johannes Andreas Jelleke 1983. májusában látta meg a napvilágot.

No, de térjünk vissza Vaszaryhoz. Jó tíz évvel ezelőtt írtam már erről a regényről, annak az írásnak már rég nyoma veszett, érdemes lenne pedig megnézni, hogy mi változott. Vaszary – mármint az író – német és francia nyelvterületen jól ismert magyar szerző, testvére, János, szintén íróként és színészként kereste a kenyerét, húga, Piri, színésznő volt. Érdekes egy család, na. Vaszary festőnek készült, aztán nem lett festő; úgy tűnik, akkoriban törvényszerű volt, hogy ha az ember ilyen művészforma alak, és tud írni, újságírónak áll, ő is így tett, emellett több regényt és színdarabot is írt. 1947-ben emigrált, egy darabig a Szabad Európa rádió munkatársa volt, végül Svájcban telepedett le, a Monpti című könyve – legnagyobb sikere – Németországban kétmilliós példányszámban fogyott, Magyarországon pedig a belőle készült darabban állítólag maga Vaszary játszotta a főhőst (ha az ember egyszer már író és festő, akkor tiszta szégyen lenne, ha pont a színészetet hagyná ki). Egyébként ez is egy szép könyv, páratlanul rosszkedvű lesz tőle az ember.

A Ketten Párizs ellen azért jó, mert arra az univerzális belátásra épít, hogy a fiatalok minden korban és minden körülmények között hülyék. Még hülyébbek, ha nő is van a dologban (és férfiak). A regény hasonlóan indul, mint a Tüskevár, meg mint minden valamirevaló dolog az életben: főhősünk kurvára unatkozik a gimnáziumban (sajnos a legtöbbünk számára ez ugyan ismerős, de nem vezet sehova, legfeljebb a Márka presszóba), szerelmes lesz, és lányos (fiús) zavarában Bécs helyett Párizsba vesz vonatjegyet, hogy imponáljon a kiszemelt lánynak. Bármelyikünkkel megeshet, végül is Bécsbe utazni majdnem annyira unalmas és kispolgári dolog, mint ellátogatni Tatabányára.

És persze vannak más univerzális dolgok is. Legnagyobb megdöbbenésemre Vaszary már 1938-ban észrevette azt, amit én még mindig értetlenül szemlélek: ahogy elindul a vonat, az emberek enni kezdenek (Aszlányi körülbelül ugyanebben az időszakban szintén ezt a megállapítást tette). Vajon ez csak a magyarokkal van így? És miért?

Sok poént nem akarok lelőni a regényből – érdemes elolvasni. Az alaphelyzet az, hogy Laci, a piperkőc (és szerelmes) hülyegyerek testvérével, az aggodalmaskodó Palival nekimegy Párizsnak a hétköznapi túléléshez szükséges nyelvi és egyéb készségek nélkül, ahol aztán sajátos megoldásokkal próbálnak boldogulni. Elég nehéz a nulláról megtanulni egy idegen nyelvet, pláne pár nap alatt, logikus, hogy ha ketten mennek, feleznek, így az összetartozásuk is erősödik: az egyikük megtanulja a legfontosabb hímnemű szavakat, a másik a nőneműeket, így kiválóan megértetik majd magukat a városban.

Na, ebből lesz az, hogy kérnek egy kiló hím- avagy nőnemű sast kenyér helyett.

Most már csak azt kéne megtudnom, hogy a sirályhojsza vajon hím- vagy nőnemű szó-e franciául.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!