Miért gyűlöljük ennyire az olaszokat?

Áh, Italia Bella! A Trevi-kút, a pisai ferde torony, a Garda-tó, a piramisok és a nagyfesz vezetékek mindenütt! A pizza és a…. a pizza otthona! Ahol attól lesz csodás a gasztronómia, hogy sokféleképpen nevezzük el ugyanazt a kurva tésztát! Ahol megannyi mindent elloptak már! Ha ennyi mindent adtak/adnak nekünk olasz testvéreink, akkor vajon miért gyűlöljük őket mégis ennyire engesztelhetetlenül?

Nos a válasz nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Olaszország csodálatos, ebben kiegyezhetünk. Az egész Appenin-félszigetet Isten feltehetőleg jókedvében teremtette, aztán valahol félúton megállt, amikor az Adria nyugati partján állt a CAD, összebaszta a maradékot, meg iszapos undorító üdülőket okádott a partra, s végül kompenzálásként megteremtette bele az olaszokat, mert nehogymár bárkinek jó legyen. Ez a furcsa kognitív disszonancia az, ami kínoz bennünket: tudjuk, hogy nem szabadna szívből utálnunk Olaszországot, de nem bírunk elvonatkoztatni attól, hogy sok kis koszosképű digó lakja, akik csak arra várnak, hogy a raviolitól retkes kis bicskájukkal az utolsó fillért is kizsarolják belőled egy mellékutcában Sorrento és Nápoly között félúton, mert voltál akkora barom, hogy nem a GPS alapján indultál vissza a sivalkodó pulyáktól roskadozó kempingbe, miután végignézted azt, ahogy a pompeiekre kefélés közben rázúdult a világtörténelem második legnagyobb katasztrófája.

De mielőtt tévútra vezetne az édes nosztalgia, térjünk is vissza rögtön a dicső rómaiaktól a világtörténelem első legnagyobb katasztrófájára, az olaszokra. Az olaszokat könnyű felismerni: alacsonyak, szőrösek, hangosak és lisztes a tenyerük a sok tésztától, amit zabálnak, jellemzően undorító, rikító ruhákat viselnek, amit trendinek gondol a teljes kaliforniai meleg közösség. Ha valaha feltettük magunkban a kérdést, hogy vajon ki volt az a személy a világtörténelemben, aki meghúzta a tortelloni és a tortellini között a határt méretben, vagy aki kitalálta, hogy a penne, a ditali, a ditaloni, a rigatoni, a lumaconi és a sedanini között mégis mi a büdös kurva anyja a különbség, akkor tudatalatt már mi is feszegettük azt a kínzó dilemmát, hogy mégis mi a faszom a különleges az olasz gasztronómiában.

Semmi. Az olaszok második legnagyobb különleges képessége a fegyveres rablás után az állandó hazudozás. Gyakorlatilag azt próbálják eladni barominagy truvájként, hogy meg bírnak csinálni egy egyébként félig nyers spagettit, amire hebehurgya módon veszpakormon érlelt bazsalikomot dobálnak, meg cuppogatnak hozzá, mint Stahl Judit egy kiadós hancúr utáni főzőműsorában. Ez mellesleg ugyanaz a nemzet, aki évszázados arcoskodással el bírja hitetni a világgal, hogy a túláradó érzelmessége az oka annak, hogy képtelen öt percig csöndben maradni, illetve nem volt még olyan jármű a világtörténelemben, amit

• normálisan össze bírtak rakni
• nem sikerült még megborítaniuk.

Mert az olaszok olyan balfaszok a közlekedéshez, hogy a természet egyik kevéssé ismert csodája, hogy megérik az ivarérett kort. De tényleg, minden létező közlekedési eszköz katasztrófája mögött garantáltan ott bújkál egy olasz.

-Te Sergio, mi a fasz legyen ezzel a jégheggyel?

Ha gyerekkorodtól arra kondícionálnak, hogy a leggátlástalanabb déli zsebtolvaj válhat csak igazán komoly kurvapecérré, mint pl. Berlusconi, akkor a kockázatválalási hajlandóságod is megemelkedik. Ezért ugyan az olaszok elképesztő találékonysággal fejlesztették tökélyre az agyatlan robogózáson kívül az elsőszámú rekreációs tevékenységüket, a bűnözést. Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy nem lenne modern szervezett bűnözés az olasz találékonyság nélkül.

Bár azt hinné az ember, ha egy nép fő bevételi forrása egyben a hobbija is, akkor az ebben szerzett kurázsit a mindennapokban is kamatoztatja. Ez azonban nincs így. Ezért van például az, hogy egy olasz vöröslő fejjel ordít mögötted minden egyes kurva alkalommal, amikor egy picit szeretnél a főúton nem a padkán haladni. Ugyanis gyáva, még az előzéshez is. Az olaszok sajnos genetikailag beszari senkiháziak, akik még soha az életben nem vettek részet egyetlen egy győztes háborúban sem.

Ami azt illeti, nem is nagyon volt rá esélyük, mert az egész retkes ország 1861-ben alakult meg, akkor sem saját kezdeményezésre. Igen, ezt a szart is az idióta osztrákoknak köszönhetjük, de erről majd később. Szokás az amcsikat baszlatni amiatt, hogy egy olyan országban élnek, ami fiatalabb, mint Paudits Béla, de ami azt illeti, így is patinásabb, mint új-Albánia. Nem árt tisztában lenni a tényekkel: a mai olaszhonnak annyi köze van a Toszkán Nagyhercegséghez, a Szárd Királysághoz, vagy urambocsá Rómához, mint nekünk a hunokhoz.

Az olaszok rendkívül büszkék gazdag történelmükre, ami zanzásítva arról szól, hogy állandó szarkavarásukkal és balfaszkodásukkal majdnem sikerült még Hitlert is teljesen beszopatniuk, mindezt a legfőbb szövetségesükként. Mondjuk mindenki szerencséjére és senki meglepetésére képtelenek voltak egyetlen csatába is időben odaérni, szóval az olasz populáció gyakorlatilag sértetlenül átvészelte a második világháborút. Az olaszországi zsidók nem olyan kimondottan nagy örömére.

Teljes építészeti potenciáljuk kimerül abban, hogy elbaszott tornyokat, tizenkettő egytucat fos templomokat építenek (persze legfőképpen olasz díszítéssel, német műszaki háttérrel). Tényleges építészeti mérföldkőnek tekinthetjük azonban, hogy a világtörténelemben az ő őseik voltak az egyetlenek (a jóval későbbi hagyománykövető brazilok és indiaikat évszázadokkal megelőzve), akik emberi szarra épült várost emeltek, amit húgyfolyókkal gazdagítottak, ahova a mai napig idétlen ruszkik milliói zarándokolnak a galambszarban taposni és kukacrágta szemetet zabálni a Canal Grande melletti visszataszító éttermekben, ahol valami félkegyelmű trieszti albán menekült bazseválja nekik az innamorátát. Jó hír azoknak, akik a klímaváltozás miatt búslakodnak, hogy örömként az ürömben az egész rohadványt el fogja önteni a tenger záros időn belül, ami után Pripjatyhoz hasonlóan vegyvédelmi ruhában lehet majd még látogatni.

A teljes képhez hozzá tartozik, hogy olaszok létezése nem egy egyértelmű gazdasági apokalipszis. Bár ügyesen megoldották, hogy a félsziget északi részén dolgozó németekkel és osztrákokkal tartatják el magukat az egyébként prostitúcióból és túristák lehúzásából és a prostitúcióból is élő becsületes átlagolaszok, az állítólagos iparuk kiválóan alkalmas arra, hogy a világ egészében autószerelők százezreinek biztosít megélhetést. Nem hivatalos adatok alapján az ország nem drogból és emberkereskedelemből érkező bevételének mintegy 68%-a származik a Fiat konszern alkatrészeinek exportjából.

Ha ennyi jó szármaik Olaszországból, akkor miért gyűlöljük őket? – teheti fel az egyszeri ember a kérdést. Nem tudom. Tán a toszkán tájban ízlésesen feszülő nagyfeszültségű távvezetékek teszik, talán a déli szeméthegyek, vagy az a jellegzetes, orrfacsaró bűz, ami a putrijaikból árad. Egy bizonyos: Olaszország az ellentmondások és titkok megfejthetetlen szarhalma.