Milyen lesz, amikor robotok lesznek a munkatársaink?

Mondjuk néha azt gondolom, hogy már most megtörtént. Na de mi van akkor, ha erről már cikkezni is fognak és nem csak a kockák fognak kockaként viselkedni, hanem azok is, akik nem kockák. Mert hogy nem kockák lesznek, hanem robotok.

Mivel a robotika, az AI, a machine learning egyre általánosabb az irodában, gondoltam itt az ideje betekintenünk aba, hogy milyen lesz ezzel a technológiával napi szinten együtt élni.

Sokunknak eleve van betekintése arra, hogy hogy fog kinézni a jövő, mert különösen a tech szektorban teljesen megszokott dolog botokkal és mesterséges tanuló algoritmusokkal együtt dolgozni. Gyakorlatilag a munkaállomásoktól kezdve a cloud platformokig mindenhol megjelennek. Jelenleg ott tart a dolog, hogy az amcsik a vezető befektetők, ami a robotikát illeti, de David Whitaker, a Centre of Economic és Business Research szerint: “Nyilvánvaló bizonyítékaink vannak, hogy a robotizálással járó automatizáció az esetek többségében az emberi munka kiegészítéseként jelenik meg, sokkal inkább mint annak helyettesítésére.”

Ahogy a robotok egyre több mindent csinálnak az irodában (nálunk például az épületautomatizálást teljes egészében mesterségesen oldják meg, az egész kurva iroda telivan szenzorokkal, szélérzékelőkkel meg tudjaazisten, hogy még mivel), úgy kellene, hogy a nagy könyv szerint egyre több értékes munkaóra szabaduljon fel kreatív munkára. Vajon milyen lesz, amikor az asszisztenseink és az irodatársaink is robotok lesznek?

Nyilván a robotok többsége nem fizikai valójában fog sercegni és 3CPOzni a környékünkön, hanem jórészt be lesznek építve a perifériákba és a munkaállomásokba, illetve a cloud alapú megoldásokba. Kai Görlich, az SAP igazgatójának a víziója az, hogy ezek az “asszisztensek” be lesznek teljesen építve azokba az eszközökbe, amiket már most is használunk.

Sokkal több algoritmusunk lesz, amik segítik a fárasztóan mechanikus irodai munkákat. Olyanokat, mint az adóelemzés, képelemzés, összehasonlítás, statisztika, stb. – Kai Görlich

Görlich azt állítja, hogy a gépek jó eséllyel úgy fognak fejlődni, hogy sokkal kevésbé kelljen a taktilis beviteli módokra (billentyűzet) hagyatkozniuk, sokkal inkább a hangfelismerés fog terjedni. Például, ha az eszközödnek hangparancsot adsz megbeszélés szervezésére, vagy dokumentum kiküldésre, az algoritmus a rendelkezésre álló információk alapján ezt a célszemély személyi asszisztensével együttműködésben fogja leszervezni.

Amíg a helyeden ülsz, ezek a megoldások leszervezik az előtted álló napodat és a naptáradat. Valószínűleg úgy fog működni, hogy bemész az irodába és a rendszer már órákkal az érkezésed előtt azon dolgozik, hogy kitalálja a levelezésed, a kommunikációd, szereped, a munkaköri leírásod  szemantikus elemzése alapján, hogy az aznapi teendőiidet hogyan ossza be az aznapi idődet és feltehetőleg felajánl pár alternatívát azal kapcsolatban, hogy mi lenne ennek a helyes sorrendje és módja. Legalábbis Nikolas Badminton szerint.

Ahol szükség van a személyes jelenlétre, a robotok ott is jelen tudnak lenni. Jodi Goldstein, a Harvard Innovation Lab igazgatója a legnagyobb megmondhatója ennek, mert gyorstalpalóban tanulta meg a robotika hasznosságát. Amikor Rony Abovitz, a Magic Leap nevű augmented reality cég vezetője jelezte, hogy nem fogja tudni a keynote beszédjét megtartani egy általa gründölt rendezvényen, felajánlotta, hogy elküldi neki a Beamjét.  A Beam egy robotizált eszköz monitorral és kamerákkal. Kb. másfél méter magas, kerekeken gurul és távolról irányítható.

Goldstein először aggódott, hogy nagyon gáz lesz, de Abovitz elég menőn megoldotta a helyzetet. Persze a megoldás egyelőre nem több, mint egy felturbózott webex, de ahogy a hangfelismerés és az arcdetektálás fejlődik a szenzorokon, nem kell sokáig várni, hogy a személyes megbeszéléseken a kamerák megbízhatóan közvetítsék a hallgatóság számára az épp aktuálisan beszélő személy képét az alapján, már az alapján, hogy meg akar szólalni.

Mielőtt elkezdenénk siratni a teljes corporate service részlegünket, azért gondoljunk bele, hogy ezek a technológiák teljesen új munkaköröket hoznak létre. A trainerek és az operátorok továbbra is nagyon fontos szerepet fognak betölteni a robotok mellett. A chatbotok és a virtuális ügynökök “felprogramozása” is egy fontos, jelenleg még gyerekcipőben járó szerepkör.

Szükség van olyan személyekre, személyiségekre, akik be tudják tanítani ezeket a chatbotokat, hogy a megfelelő értéket tudják közvetíteni a cég számára. – mondja Paul R. Daugherty, az Accenture CTO-ja.

Ezek a “bot-trainerek” és operátorok egy olyan új szerepkört jelentenek, akiknek pótolhatatlan szerepe lesz abban, hogy az AI rendeszerekkel dolgozzanak és finomítsák vagy éppen javítsák a működésüket. Ezek tech intenzív szerepkörök természetesen, de mégis mi nem az manapság. Ugyanakkor egy mezei kocka ezeket a szerepeket nem tudja betölteni, mert szükség van annyi belátásra és empátiára hozzá, amennyit az átlag főiskolán vagy egyetemen nem vernek bele a programozók fejébe.

Daugherty egyenesen azt állítja, hogy öt éven belül ez a szerepkör egy kimondott hiányszakma lesz és még a hardcore tech tudásnál is nagyobb igény fog rá mutatkozni. Ezen eszközök működésének modellezésére is többnyire virtuális ügynököket alkalmaznak, amik stressztesztelik ezeket az algoritmusokat. Hamarosan komplett iparág fog ezen eszközök közötti kommunikációs csatornák kezelésére épülni. Robot management. Robot resource részleg. Jó, mi?

Ezek a folyamatok hamarosan meg fogják változtatni az emberi erőforrás stratégiákat és az egész HR-t össze fogják kavarni. Nyilván vonzó minden szart automatizálni, de ez egy kicsit konktraproduktív folyamat. Egyrészt a tanulóalgoritmusok meghatározzák a tanulmányozott csoport viselkedését (lásd a híres machine learning kísérlet, amikor egy város rendőrségét a bűnözés valószínűsége alapján osztották be járőrözni és önbeteljesítő jóslatként ezeken a helyeken detektálták a legtöbb bűnelkövetést), valamint az emberek hajlandósága le fog csökkenni arra, hogy robotokkal csevegjen és ne élő emberekkel.

Elég csak az egészségügyre gondolni. Ha egy gép nem bír eljutni Gerty színvonalára, már ami az empátiát illeti, akkor az emberek iszonyatosan gyorsan fel fogják baszni az agyukat, miközben egy hererákkal navigálgatnak a telefonos menüben.

Másik probléma, hogy a szemantikus analízishez szükséges, hogy a munkavállaló minden adatához és viselkedési információjához maradéktalanul hozzáférjenek az algoritmusok. Az okos irodai (mint ami nálunk van és néha megfullaszt, mert az én zónámban nem érzékeli a metánkoncentrációt), vagy az otthonautomatizációs asszisztensek, mint a Google Home és az Amazon Echo  figyelik a környezeti zajokat otthon, hiszen parancsszavakkal üzemelnek. Az irodai robotok nyilván ugyanezt a módszert fogják követni. Vajon mennyi idő kell majd az első perhez, amit ilyen eszközök miatt indít az alkalmazott.

Mert ugye nem kell félteni a cégeket etika vonalon. Ha megtehetik, hogy a begyűjtött személyes információ alapján szokásokat és patterneket azonosítsanak, akkor garantáltan meg is fogják tenni. És ezeknek az adatoknak a védelme szintén egy olyan probléma, amire választ kell adnunk.

Mivel maguknak a gépeknek a kezelése és felprogramozása eléggé munkaintenzív, nyilván nem kell még rettentően aggódnunk a munkahelyünk elvesztése miatt.

Viszont mindannyian egy picit megint elhülyülünk. Megvan az élmény, hogy a forgalomérzékelő navigációd végigvisz az egész városon és neked másnapra már fogalmad sincs, hogy hol jártál? Mivel nem kell foglalkoznod vele, elveszi tőled ezt a képességedet.

Mit tehetünk a folyamat ellen? Semmit.