Nagy halloweeni horrorposzt

Egyesek szerint a halloween nem más, mint puszta ördögimádat. Mások szerint ócska Amerika-majmolás, melynek semmi köze nincs a magyar néplélekhez (lásd még: Magyarországon nincs halloween, Magyarországon busójárás/depresszió/alkoholizmus van. Megint mások úgy vélik, hogy ez az “ünnep” is csak a kései fogyasztói kapitalizmus újabb trükkje, amivel értelmetlen szarok megvásárlására akarják rávenni a fogyasztókat, csakúgy, mint a Valentin-nap, a Mikulás, a húsvéti nyúl és a karácsony. Mégis nehéz napirendre térni afelett való felháborodásunkon, hogy vannak olyan “emberek”, akik ilyenkor összegyűlnek, és hülye jelmezekbe bújnak, mint valami farsangi bálon. Ha mélyen a szívünkbe nézünk, akkor bizony mi is érezzük, hogy ennek semmi értelme. Aki a halloweent megtartja, az minimum sátánista hazaáruló,  aki megőrül a fogyasztás élményéért, és a vásárlásnál csak az jelent nagyobb örömöt számára, ha lábbal tiporhatja hazája szent örökségét.  Magyarországon nincs halloween, ahogy szemétszállítás és egyéb nyugati mételyek sem.

Na de mégis! Lehet, hogy mindennek ellenére, mégis van valami jó, amit ez az “ünnep” tartogat számunkra?

Let’s find out!

Amíg megérkezik a válasz, addig hallgassunk egy kis zenét!

Igen! Az egyetlen jó, amit a szégyentelen nyugatmajmolás tartogat szegény magyar fogyasztók számára, az nem más, mint a horrorfilmek! Végre egyetlen napra a szegény elnyomott horrorrajongók ízlése érvényesülhet, és a romantikus vígjátékokat vagy a Marvel szuperhősfilmjeit kedvelő normie-k kénytelenek fejet hajtani az egyetlen normális műfaj, a horror előtt. Akár társaságban, akár egyedül nézzük a filmet, október 31-ének éjjele a hororré. Az elvetemültebbek ilyenkor egész maratont tartanak, épp ezért álljon itt egy kis lista, ami segíthet választani egy jó mozit a Valentin-nap busójárás éjjelére!

Következzenek hát a zombik, vámpírok, boszorkányok!

Vér! Szörnyek!  Pándimenzionalitás!

1. Dracula (1931)

Dracula (1931)

Drakula gróf kalandjainak első filmváltozata kiváló választás egy horrormaratonba, hiszen a már elég öreg ahhoz, hogy az ijedősebbek is élvezni tudják, ráadásul a patina csak jót tett a film és Lugosi Béla eleganciájának. A mozi nem is hosszú, csak egy és negyed óra, mégis benne van minden, ami egy jó Drakula-filmhez kell. Sőt, szerintem ennél jobb Drakula-film nem született azóta sem, pedig volt néhány próbálkozás (Coppola feldolgozását most próbáljuk meg inkább elfelejteni). A rövidség a film előnyére válik, a regényhez képest sokkal tömörebben, a lényegre koncentrálva viszi végig Drakula gróf történetét, ezért a könyv következetlenségei, aránytalanságai is eltűntek. A magyar nézőknek nemcsak Lugosi miatt lehet fontos ez a film, hanem azért is, mert van egy jelenet, amiben az erdélyi lakók magyarul szólalnak meg (magyar szavak fonetikus leírásával egyébként Stoker is próbálkozott a regényben, több-kevesebb sikerrel). De a legfontosabb részlet mégis az, hogy Drakula sosem iszik bort.

2. Let the right one in / Engedj be! (2008)

Ismét egy vámpíros film, ezúttal a közelmúltból: egy egész jó kis svéd romantikus horror. A történet valamikor a nyolcvanas években játszódik, egy sötét és hideg svéd kisvárosban, ahol állandóan hó van, és kőkemények a telek. A hangulat tehát kellemesen retró, a lakók szeretik is a havas kisvárosukat, ám egyszer csak rejtélyes kezdik el tizedelni őket. Főhősünk egy tizenkét éves, Oskar nevű kisfiú. Oskar barátunk egy napon találkozik egy kislánnyal, akiről hamar kiderül, hogy nem az, akinek mutatja magát. De miért jobb ez a film, mint mondjuk a Twilight? Azért, mert hiányzik belőle a cukormáz és a hollywoodi mese, a hangulat végig sötét és borús marad: nincs menekvés, nincs megváltás, Oskar számára csak rossz választások léteznek. A film legnagyobb ereje az atmoszférateremtés mellett az, hogy nemcsak Oskar karaktere szerethető, de még a vámpír kislány is egészen kedves tud lenni két gyilkosság között.

3. Night of the Living Dead / Az élőholtak éjszakája (1968)

John Romero első zombifilmje igazi klasszikus, ami megújított egy műfajt, sokan ezt az alkotást tekintik a modern zombizsáner alapkövének. Természetesen Romero mester bármelyik zombifilmje kiváló választás lehet halloween éjjelére, mégis Az élőholtak éjszakája lehet mind közül a leghangulatosabb, már csak a fekete-fehér filmezés miatt is. Érdekesség, hogy a fekete-fehér filmezésre a büdzsé szűkössége vitte rá Romeróékat: egyszerűen nem volt pénz menő sminkre és effektekre, a fekete-fehér filmezés pedig elfedte ezeket a hiányosságokat. A vér helyett csokoládé-szirupot fecskendeztek, az emberi hús helyett pedig sonkát fogyasztottak, amit az egyik színésztől kaptak ajándékba, aki hentesüzletet üzemeltetett. Mindenesetre talán éppen ez a sok kezdetleges megoldás tette igazán kreatívvá és élvezhetővé ezt a filmet. Romero későbbi filmjeiben már nem kellett spórolni a sminken és a technikán, ez aztán a következő filmekben elég jól is működött, mégis, a 90-es évektől kezdve a mester egyre gyengébb zombifilmeket hozott tető alá, mindez azonban semmit sem von le a korábbiak értékéből.

4. Halloween (1978)

John Carpenter filmje, a tinihorrorok halhatatlan, pándimenzionális darabja, ami nélkül a busójárás ugyanúgy elképzelhetetlen, mint a karácsony  Kevin nélkül. Talán felesleges is ismertetni a filmet, úgyis látta már mindenki, aki meg nem, úgyis megnézi. Főleg, hogy most készült el a legújabb folytatás, amiben visszatér Jamie Lee Curtis, a sikolykirálynő karaktere. Persze azért van pár dolog, amit nem értek a filmben, például, hogy Michael Myers hogyan tanult meg vezetni, ha egész életét az elmegyógyintézetben töltötte (mindenesetre ezt Dr. Loomis sem érti, de azért felveti, hogy esetleg valaki odabenn adott neki leckéket). Amikor először néztem meg, emélkeszem, hogy épp elég feszültség volt az, ahogy az elmegyógyintézetből megszökött Michael Myers áll és szuszog a bokor mögött, most viszont, hogy pár napja újra megnéztem, ez már nem volt elég. Akár azt is mondhatnám, hogy az első egy óra kifejezetten eseménytelen volt, de azért a Michael által felállított síremlék jelenete így is éppen elég ütős volt – nem is beszélve a tökéletes, paráztatós filmzenéről, ami még az eseménytelen jelenetek alatt is képes generálni a feszültséget. Laurie (Jamie Lee Curtis) és dr. Loomis (Donald Pleasence) karaktere pedig bőven elviszi a hátán az egész filmet, de Laurie két barátnője is elég szerethető figura lett. A halloweeni témához illően Carpenter tiszteletet adott a régi nagy horrorfilmeknek, többek között az 1951-es The thing from another world c. filmnek, amit később ő maga is remake-elt, ez lett aztán az 1982-ben bemutatott A dolog. További érdekesség, hogy Laurie-ék autórádiójában a világ egyik legjobb dala, a Don’t fear the reaper szól – a filmben jó sok easter egget lehet felfedezni, már csak ezért megéri újranézni. És azt még nem is mondtam, hogy a filmben menetrendszerűen kivillan egy adag mell, de hát ilyenek voltak ezek a liberális hetvenes évek. Aki tehát vérre, lobogó mellekre és igazi pándiemnzionális élményre vágyik, annak ideális választás az eredeti Halloween.

5. The Babadook (2014)

Ismét egy modernebb családi horror, ezúttal Ausztráliából. A film egy csonka család történetét meséli el, ahol az apuka éppen akkor halt meg, mikor kórházba szállította terhes feleségét. Ez már önmagában is éppen elég tragikus, az apa hiánya teljesen tönkreteszi az anya és a fiú kapcsolatát: a kisfiú az apja ruháival játszik, mindenhol szörnyeket lát, rémálmok gyötrik, és a karácsonyi Kevint megszégyenítő ügyességgel barkácsol fegyvereket és csapdákat, hogy megvédje magát a szörnyektől. Az anya és a tanárok szerint mindez csak a túlfűtött gyermeki képzelet terméke, de ahogy az egy jó hétfői történetben lenni szokott, a rémálmok egyszer csak valósággá válnak. Hogy ki ragasztja rá az őrületet kire, a kisfiú az anyjára, vagy pedig fordítva, azt nehéz eldönteni. A szörny ezúttal egy rejtélyes mesekönvvből lép elő, de csak a fiú és az anyuka érzékeli, senki más számára nem látható, mégis hamar pokollá teszi az életüket. A film igazi pándimenzionális pszichológiai horror, de a legjobb fajtából, ami a végkifejletig egészen bátran viszi végig a történetet. A befejezéssel azért kicsit bajban vagyok, nem tudom eldönteni, hogy az alkotók a biztonsági játékot választották, vagy pedig éppen az volt a bátor befejezés, hogy elkerülték a trancsírozós horrorfilmekre jellemző darálást. Mindenesetre a katarzis így is megvan, nemcsak a nézők, de a szereplők számára is, méghozzá a szó eredeti, görög értelmében (katharszisz = megtisztulás a káros nedvektől).

+1  A démon maszkja / The mask of Satan / Black Sunday (1960)

Ráadásnak legyen itt egy hangulatos, pándimenzionális vintage horrorfilm, a világ legszebb országából, Olaszországból. A címnek több változata is van, valószínűleg többféle címeken futott az amerikai vagy mozikban, de az biztos, hogy nem a Sátán, hanem a démon maszkjáról van szó az eredeti címben. A Drakulához hasonlóan ismét  kelet-európai díszletek között következnek be a sátáni események, a szereplők szavai szerint a történelmi Moldáviában járunk, először a tizenhetedik században (amikor a Sátán uralkodott a Földön, és csak az inkvizítorok tudtak szembeszállni a vámpír-boszorkányaival), majd a tizenkilencedik században, amikor már rég véget ért a boszorkányok uralma, két óvatlan orvos azonban megtöri a varázst, és újra felébreszti a démon maszkjával és a sírjába tett keresztekkel évszázados álomba kényszerített boszorkányt. A történet sokban emlékeztet a Lugosi Béla-féle Drakulára, viszont az olasz filmesek mindent másképp csinálnak, úgyhogy már csak ezért is érdemes megnézni, ahogy az első jelenetben az inkvizítorok ráütik a szöges maszkot a szegény vámpírboszorkány arcára. Az én választásom mára A démon maszkja.

Jó filmnézést és kellemes halloweeni ünnepeket!

Szia Uram!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!