×

Nigger

Nigger

Még mielőtt rám gyújtja valaki az épületet szólok, hogy ez nem rasszistálkodós cikk lesz, hanem blökis. A híres 617-es “Gátrombolók” repülőszázad kabala kutyájáról szól a történet, akit úgy hívtak, hogy Nigger. Más idők jártak akkoriban, na. A polkorrektség eléggé ismeretlen fogalom volt a második világháború alatt, akkortájt épp a “kibombázom belőled a szart is, ha nem tetszik a pofád” mentalitás uralkodott, keveset foglalkoztak a polgári jogi gyűlöletbeszédek és kifejezések témakörével.

A századparancsnok Guy Gibbson kutyája volt a koromfekete labrador akit nagyon csípett a teljes század, szerencsehozónak tartották, el is volt kényeztetve rendesen. Nigger jól beilleszkedett a repülős közösségbe, a tiszti szálláson volt a fekhelye, mellette a tálkája. Amibe rendszeresen tetemes mennyiségű sör került, ugyanis imádta, nem hagyta egyedül inni a gazdit soha. Igazán jó barátok voltak, nem csak a közös sörözés kötötte őket össze, hanem a repülés szeretete is. Ugyanis Gibbson rendszeresen elvitte magával repülni a labradort, akit egyáltalán nem zavart a Lancaster bombázó rázkódása, és a négy hatalmas motorjának az üvöltése sem. Ha a gazdi nem vitte magával, akkor nyugtalan volt egészen addig amíg az vissza nem tért a bevetésről.

Közös kép – Gibbson pipával

Nigger 1943 május 16-án múlt ki, pontosan azon az éjjelen amikor a század rajtaütött a Ruhr-vidéki gátakon, speciális bombákkal szaggatva szét többek közt a Möhne és az Eder gátakat, ezzel jelentős ipari területeket elárasztva, és megfosztva azokat a termeléshez szükséges energiáktól. Amíg a bombázók a célpontjaik felé tartottak, a fekete kutya kiment a bázisról, ahol egy dzsip elütötte. Még aznap éjjel eltemették, a Scampton RAF bázis lett a végső nyughelye.  Gibbson a sikeres bombázást az előre megbeszélt Morse kóddal jelezte vissza a támaszpontra:

-. .. –. –. . .-.

Azaz Nigger.

A sírhely

A repülőszázadról lesz majd egyszer egy poszt, mert elég érdekes a sztori ami hozzájuk tartozik.

6 comments

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

A dambusters egy elég jó kis küldetés volt a vízen ugráló bombákkal. Meg a spéci célra vezető kütyüvel.

    comments user
    SpaceWolf

    Sok spéci feladatot kaptak, pl a Tirpitz is tök jól meglett volna nélkülük. Nem véletlenül akarok írni róluk még. 🙂

comments user
Ziles Gizi

Kutyában én még nem csalódtam. Soha nem mondom, hogy kutyát tartok, inkább kutyával élek.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Na jó, de hát én meg hárommal?
    Azért mindennek van határa.

comments user
Bernard Black

tök jók ezek a kutyás sztorijaid.
meg a hadtörténetet is szeretem.
és még sör is volt benne. az ilyen történetek jók

comments user
egyedi

minden érdekel, ami világháború
és a kutyák a legjobbak. én nem vagyok macskás. (bocsi dzsungelmacs, te kivétel vagy 🙂 )

You May Have Missed