Olümpiai históriák
A modern kori olimpiák története 1896-ban indult és ahogy ma ismerjük, annak semmi köze az eredeti eszméhez.
A lánggal rohangálós teátrális bevezető és a megalomán költekezés az összes díszletével az 1936-os birodalmi versengés eredménye, az amatőr sport akkor vált el az azóta is tartó színjátéktól, ahol nem az egyén sikeréről, hanem a rendező állam és helyszín dicsőítéséről szól a fáma. A verseny semlegessége és politikamentessége 1980-ban és 84-ben vallott leginkább kudarcot a második világháború után, de a most zajló Tokióban rendezett játékok sem mentesek a kisebb-nagyobb fiaskóktól, mert államok és nem egyének versenyeznek, világnézetek, vallások feszülnek egymásnak a békés egymás mellett élés helyett.
Nem volt ez mindig így. Az amatőr sportolók saját zsebre, saját kockázatra álltak rajthoz és vállalták a megmérettetést.
Vegyük rögtön a maratoni futást, az emblematikus műsorszámot, az olimpiai eszme hajtómotorját.
Az első modern olimpiai 40 kilométeres futását hagyományőrző módon egy helyi görög futó nyerte épp csak egy perc és tíz másodperccel három órán belüli teljesítménnyel. Rá nyolc évre a St. Louis (Missouri) városában megrendezett eseményre már kalandosabb úton jutott el a kubai Félix Carvajal. Konkrétan az történt, hogy amikor átszállt New Orleansban, szerencsejátékon elvesztette az összes megtakarítását, így aztán különböző járművekre felkéredzkedve stoppolta végig a maradék távot, hogy rajthoz állhasson. Hosszú nadrágban és estélyi cipőben? Egy sporttársa sietett a segítségére, levágták a nadrág szárát és a negyedik helyen futott be.
Ha azt gondolnánk, hogy ez elég különös, vegyünk egy másik példát. Az amerikai Fred Lorz lett az elsőként befutó ugyanebben az évben, ám amikor Alice Roosevelt (az akkori elnök lánya) átadta volna az aranyérmet, derült ki, hogy a “futó” három óra és tizenhárom perces eredményéhez az is hozzájárult, hogy a 24,85 mérföldes megmérettetés kilencedik és huszonegyedik mérföldje közötti távot autóval tette meg. Így aztán diszkvalifikálták. Lotz egyébként egy kiváló futó volt, a következő évben rendezett Boston maratont saját erőből két óra és harmincnyolc perc alatt teljesítette.
És ki lett a valódi nyertes? – Teheti fel a kérdést a nyájas olvasó ennyi izgalom után. Thomas Hicks brit-amerikai, akit a trénerei konyak és sztrichnin segítségével tartottak formában. Döntsük el, hogy a kettő közül melyik mérgezőbb.
Mellékszál, mert lazán kapcsolódik, de az amatőr versenyzésre remek példa, hogy 1906-ban az Athénban tartott nemzetközi játékokra a kanadai William Sherring úgy jutott el, hogy az összes megtakarítása mindössze 75 dollár volt, ami lófaszra se elég, így aztán feltette hat az egyhez egy Cicely nevű lóra, a nyereményből eljutott a görög fővárosba, ahol két óra és ötvenegy perces időeredménnyel nyert, majd az érem és az Athéné szobrocska mellé kapott egy élő bárányt is.
De térjünk vissza 1936-ba, ahol a fényűzés nem ismert határt. Vagy mégse? Abban az évben debütált a kosárlabda és a németek se lenyelni se kiköpni nem tudták a különös sportot, így aztán a salakos teniszpályákon rendezték meg az eredetileg beltéri labdázást. A siker borítékolható volt, mert salakon kosarazni eleve nem egyszerű, ámde a döntőt egy égszakadás tette még sokkal emlékezetesebbé, így aztán alighanem minden idők egyik legpontszegényebb 19-8 végeredménnyel záruló meccsét adták elő az USA és Kanada sportolói. Az NBA meccseken 100 pont alatt ritkán dobnak a győztesek, csak hogy legyen összehasonlítás.
De ha már az alkoholnál tartottunk, sokan azt sem tudják, hogy az első doppingvétség miatti kizárás oka a célzóvíz volt, mégpedig a legnemesebb sportágnak tartott öttusában.1968-ban járunk, Stockholmban. Hans-Gunnar Liljenwall pentatlonista volt az, aki túlságosan felöntött a garatra és a szervezetében határértéken felüli szeszt mutattak ki. Az alkoholt a sportlövésben idegnyugtatónak, a kéz remegését csillapító, a célzás pontosságát segítő szernek tartották még a kétezres években is.
Essen szó arról is, amikor valaki úgy nyert olimpiát, hogy nem is tudott róla. Margaret Ives Abbott (mai címlaplányunk) elindult Párizsban az 1900-as kilenc lyukas golf versengésen, de mivel abban az évben rendezték a világkiállítást, az olimpiát és számos más bajnokságot is a századforduló ünnepére, élő ember nem tudta, hogy ki mire nevezett be. 1955-ben Paula Welch, a University of Florida professzora derítette ki, hogy Abbott nem csupán olimpiai bajnok volt, hanem Amerika első női olimpiai bajnoka egy nem éppenséggel női sportágban.
Végül említsük meg mai hősünket, a kanadai George Goulding miután megnyerte a 10000 méteres gyaloglást az 1912-es stockholmi játékokon, hazatáviratozott a szeretett nejének. Nem volt túl bőbeszédű és a tengerentúli telegram sem lehetett olcsó. Az üzenete így szólt:
Won George STOP