HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

TörténelemŰrkutatás

Point Nemo – űrtemető a semmi közepén

Amióta 1957-ben kezdetét vette az atomhatalmak közötti űrverseny, számos olyan problémát kellett megoldani, amelyekre kezdetben nem számítottak.

Nyilván az eredeti cél volt a legfontosabb: áttörni a világűr határát, ami a NASA szerint 50 mérföld távolságban kezdődik a Föld felszínétől, megint mások pedig a Kármán-vonalat tekintik mérvadónak, utóbbi 100 km magasságban húzódok.

Korunk milliárdosai versengenek felváltva a cél eléréséért újrahasznosítható űreszközökkel, Jeff Bezos, Sir Richard Branson és Elon Musk külön utakon járnak, a céljuk mégis ugyanaz, az államoktól függetlenül elindítani a kereskedelmi űrrepülést, ezzel nem csak azt elérve, hogy unatkozó kőgazdagok röpködhessenek a súlytalanságban, hanem azt is, hogy demokratizálják a világűrhöz való hozzáférést, hosszabb távon pedig az űr kincseinek kiaknázását a mindenkori kormányoktól függetlenül.

Nem volt ez mindig így. Amíg csak a szuperhatalmaknak volt meg a megfelelő műszaki háttere és pénze, más nem nagyon rúghatott labdába, az űr kereskedelmi célú hasznosítására legfeljebb a műsorszóró műholdak voltak alkalmasak. A Föld körüli geostacionárius pályán “álló” eszközökre irányított parabolaantennák máig meghatározó részei az utcaképnek.

A rengeteg kormányzati és privát küldetésnek lett azonban egy kellemetlen mellékhatása, az űr pereme elkezdett megtelni szeméttel. Az űrszeméttel nem az a gond, hogy ott van, hanem az, ahogy. Ugyanis a pályára állított vagy kontrollálatlanul pályára állt kisebb-nagyobb darabok komoly veszélyt jelentenek az aktív berendezésekre és az űrhajók, űrállomások személyzetére, hiszen akár a legcsekélyebb tömegű szemétdarabka is a 27-28000 km/h sebességének köszönhetően hatalmas kinetikus energiát hordoz. Csak hogy érzékeltetni lehessen, ez egy kézi lőfegyver torkolati sebességének húsz-huszonötszöröse és azt is lehet tudni fizika órákról, hogy az ütközéskor felszabaduló energia a sebesség négyzetével arányos. Innentől érthető, hogy miért kerestek valami más megoldást az elaggott űreszközök, fölöslegessé vált hordozórakéták végső nyugalomba helyezésére.

Létezik egy hely a semmi közepén, a neve Point Nemo (az elnevezés ismerős lehet, Verne Gyula regényének főhőse, a neve jelentése Senki). A legközelebbi nagyobb emberlakta területtől is 4000 km távolságban található, még az olyan fél kontinensnyire található aprócska szigetek, mint Ducie, Moto Nui és Maher is felfoghatatlanul távoliak egy átlagos földlakó számára. Érthető tehát, hogy miért feltételezik egy esetleges lakott területre vagy akár hajóra zuhanás kockázatát egy ilyen területen minimálisnak.

Az első tervezett becsapódás 1971-ben történt, azóta 260, jobbára szovjet további követte, így összességében ez lett a legnagyobb űrtemető. Olyan hírességek is itt leltek végső nyugalomra, mint a Szaljutok vagy éppenséggel a Nemzetközi Űrállomás sikeres elődjének tekinthető szovjet MIR űrállomás. Ami azért nagy szó, mert maga az objektum hatalmas volt és ennélfogva jókora problémát jelentett volna ha lakott területre érkezik, akárhány darabra is szakadt a légkörbe érve.

Remek ellenpéldája a kudarcos Skylab, amit az Apollo program maradékából, a hatalmas Saturn V hordozókból kukáztak, az átgondolatlan tervezés végigkísérte gyászos karrierjét, amely végül egy nyugat-ausztráliai kontrollálatlan becsapódással zárult.

Egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően miután 2016 márciusában elvesztették az irányítást felette, a kínai Tiangong-1 hajszál híján magától odatalált a Csendes-óceán legelhagyottabb területére és önként a többi elfeledett űreszköz mellé csobbant.

Ugyancsak érdemes megemlíteni, hogy az Európai Űrügynökség mellett korunk legsikeresebb privát űrvállalata, az Elon Musk fémjelezte SpaceX is itt helyezte végső nyugalomra az első kísérleti rakétáit.

HOLDKOMP