Reggeli borzalmak – az éhes utazó
Valahol mindenkiben ott lakik a maradékos-moslékos malac.
Ha előző este nem tudtam megenni vacsira, éjjel rájártam, akkor sem, mihez kezdjek amikor indulni kell? A szállást elhagyni 11 óráig félnetek nem kell – mondta a tacepau, így hát szemeztem a tegnapi maradékkal. Ezzel itt ni:
Jobb ötletem nem volt, szendvicsbe kívánkozott, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a hagyományos iránymutatást követve felszeletelek mindent, berakom két fél pékáru közé, aztán uzsgyi, irány tovább a következő destinációba. Ahogy a címlapfotón látható.
Kérdezhetitek, hogy mégis mi volt a vacsora ha ilyen maradt utána?
A válasz nagyon egyszerű: vettem, amit találtam a helyi közértben és összepasszolónak tűnt. Ezúttal egy német, helyi nevelésű borjú hátszíne és valami egész fura orosz túrófánk kombóját találtam összepasszolónak, hozzá barnamártással.
A barnamártást nem kell túlgondolni, háromcsillagos étteremig ugyanabból a porból készül, fel kell forralni két percig és kész. Senki nem baszkódik vele csontok kisütésével kezdve tizenkét-tizenhat órán át.
A borjút tudjátok, azt csak max mediumra kell sütni, nem ügy, de jobb ha kicsit talán nyersebb.
Na de mi az isten az a kis korong ott mellette? Én sem tudtam. Orosz túrógombóc valami, nagyjából megtippelem, hogyan készülhet.
A búzadarát vízben – a tejbegrízhez hasonlóan – puhára főzik és adnak hozzá cukrozott túrót, aztán ilyenre szaggatják és kisütik vagy lisztbe vagy tojásba forgatva. Egész jó lett minden látszat ellenére, mert a borjúhoz passzol az édes, szoktak hozzá gyümölcsszószt, lekvárt is feladni.
Hiba lett volna kidobni a maradékát. Valahol félúton a Fekete-erdő felé elmajszoltam és mondtam is magamban: így se rossz.
Környezettudatos vásárlóként magát a zsemlye csomagolóanyagát recikláltam, semmi folpack vagy hasonlók, mikroműanyagot rendes eredetiben kell visszajuttatni az anyatermészetbe.
Előző reggeli borzalmunk itt:
