Retkes Myanmar

Myanmar egy undormány hely. De tényleg, be lehet okádni az egész környéktől, Kambodzsa és Burma is olyan, hogy ha annakidején lenapalmozzák, most sokan boldogabbak lennének.

Nem igazán tudni, hogy a környéken mit kevernek a levesbe, de tény, hogy az egész Délkelet-Ázsiai régió különböző mértékig van megtömve igazán veszett baromállatokkal. Persze Burma (hülyéknek Myanmar) mindig is előkelő helyen ált a teljesen esetleges, mindenféle gátlásoktól mentes elnyomásban. Persze erről is a faszkalap britek tehetnek: ha nem kondícionálják az amúgy is teljesen elvadállatiasodott lakosságot a globális börtönkísérletükben, amit csak gyarmatosításnak becéznek, talán most nem lennének akkora faszariak, mint amekkorák.

A fent belinkelt Bede cikkben remekül rávilágított Mártonunk arra, hogy az ország eredendően el van baszva, mert hogy a büdös életben nem volt nemzeti identitásuk, ezért minden létező hatalmi góc különféle mondvacsinált ideológia mentén bármikor képes ürügyet fabrikálni egy kis morális alapokra helyezett népirtásra. A cikkben említett ezerféle etnikum közül épp a rohingyák vannak szopóágon, akiket a burmai szerencsekerék épp kisorsolt ügyeletes fasszopónak.

Persze a burmaiaktól sosem állt távol az efféle kipécézés. Ne feledjük: mindezidáig ők az egyetlen nép, akik képesek voltak valahogy a buddhizmus jegyében etnikai tisztogatásokat rendezni, ami azért feledhetetlen teljesítmény.

Ami mindig is közös pont volt, hogy a kábsziról, azon belül az ópiumtermesztésről szólt a történet egy jelentős része, tekintve hogy a zsoldosoknak és a kurváknak eladott gyerekek mellett ez a legfontosabb bevételi forrás.

Mert nincs ott lófasz se, csak párás, rohadt klíma, meg túlburjánzott, tömeggyilkolásban és elnyomásban szocializált hivatalnokok és kiskirályok serege, akik különféle érdekcsoportok mellé felsorakozva dolgoznak azon, hogy a kis számú, korrupcióból és bűnözésből meggazdagodott réteg különféle szeleteinek legyen épp a legfaszább.

Tíz év telt el Bede cikke óta és a helyzet nem sokat javult.

Myanmarban (hülyéknek Burma) a többség névleg buddhista. Ha valamit megtanultak az angoloktól, az az, hogy az elfojtott társadalmi feszültséget a legjobban úgy lehet átcsatornázni, hogy véletlenszerűen kipécézünk valami csoportot és szétszopatjuk őket. A hivatalos adatok szerint Burmában a népesség 4 százalékát teszik ki a muszlim hitűek, de egy olyan országban, ami az aktuális tábornokaitól függően változtatja a fővárosát nem igazán lehet hinni a statisztikáknak. Jelenleg 135 kisebbséget ismernek el hivatalosan, ami leginkább a népszaporulat függvénye: ilyen etnikai összetételnél eléggé furcsa egyáltalán kisebbségekről beszélni.

Ebből a rohingják körülbelül félmillióan lehetnek és nem csak hogy állampolgárnak, de nagyjából embernek sem ismerik el őket.

A bangladesi határ közelében élnek és meglehetősen bengáliak. Az is kurva beszédes, hogy a hatvanas években katonai presszió elől sokan inkább a festői Bangladesbe menekültek. Mivel rettentően csórók – ami egyébként arrafelé nem nagy mutatvány – ezért adott volt a céltábla a nyakukba. Szarul szervezett telepeken laknak, vitatható higiéniai körülmények között, szociológiai szempontból belterjesek, már a vallási hovatartozásuk és a társadalmi elfogadottságuk miatt is.

Árnyalja a képet, hogy pont ugyanannyira rühellik őket, mint a bengáli és indiai kereskedőket, akik még a brit gyarmatosítás alatt költöztek az országba. Ezek a muszlim vallású, gazdag kereskedők és hivatalnokok a kínaiakkal együtt uralják a szétbaszott gazdaság jelentős részét, ezért egyszerre lehet a muszlim lakosságot a titkos konspiratív felsőbb illuminátusnak nézni, valamint az utolsó putris cigánynak a rohingyák miatt.

Kibaszottul zseniális, el kell ismerni.

Félreértés ne essék, nem azt állítjuk, hogy a rohingyák elnyomott angyalok – ami azt illeti nem állítunk semmit. Az teljesen biztos, hogy elsőrangú bűnbakok egy velejéig rohadt rendszerben, a tágabb értelemben vett közösségükben betöltött szerepüktől teljesen függetlenül. Az viszont érdekes, hogy 2007-ben az ország még Észak-Korea mögött sorakozott fel szorosan a második legrohadtabb helyként a világon (ebből a státuszából sokat veszített a Közel-Kelet miatt), aztán természetanya közbeszólt: akkora ciklont baszott Myanmarra, hogy közel 150 ezren haltak meg, a katonai junta meg rendesen elveszítette a hitelét abban, hogy bármit is kontroll alatt tart.

A ciklon után mindenkinek telilett a fasza az egész diktatúrával.

Több se kellett, különféle csalássorozatokkal és látszatintézkedésekkel “demokratikusan” megválasztották a korábbi miniszterelnök Thein Seint. Ő persze azzal a lendülettel beindította a propagandagépet: az évtizedekig mártírszámba emelt ellenzéki vezetőt, Ang Szán Szú Csít kiengedte a háziőrizetből, Bono meg valahol sírva fakadt. Róla amúgy azt kell tudni, hogy politikai fogolyként üzemelt mintegy húsz évig és Nelson Mandela után ő volt a második legnépszerűbb politikus, amiért rebegő pillákkal könnyeztek a rasztahajú hippilányok.

Aung San Suu Kyi

És az általános amnesztia jegyében sikerült szabadonengedni a képlet Barabását is: egy Viratu nevű buddhista szerzetest, aki csak annyira buddhista, mint Hitler.

Szokás baromi nagy értetlenséggel nézni, hogy mi a faszért akarnak tömeggyilkolni ábrándos tekintetű buddhista szerzetesek. Nos azért, mert a szerzetesség egy eléggé tágan értelmezett fogalom Burmában. Kevesen tudják, de a buddhizmus legnépszerűbb ágában hosszabb-rövidebb ideig, hasonlóan a katonasághoz minden férfi bevonul szerzetesnek. Ezért amikor 2007-ben teljes erőből hőzöngtek a szerzetesek a muszlimok ellen, tulajdonképpen olyan fiatalokat láthattunk, akik épp akkor szerzetesek voltak.

És akkor 2012-ben elszabadult a pokol.

Rakhine államban megerőszakoltak és kiraboltak egy buddhista nőt. Természetesen gyorsan polgárháborús állapotokig sikerült szítani a feszültséget, ezért szépen törvényileg kitiltották a városból a muszlimokat. 2013-ban Meiktila városában egy aranyműves muszlim kirakatával rendeztek egy délkelet-ázsiai Kristallnachtot, csak nem a Reichstag égett, hanem pár városrész és mecset. Vicces módon a Nagy Ellenzéki Asszony, a helyi Nelson Mandela, Szú Csí is leszarta az egészet és befogta a száját – nyilván örült a friss levegőnek.

A legutóbbi epizód ebben a szép történetben, hogy a Reuters két újságíróját, Va Lónt és Kjav Szú U-t őrizetbe vették a minap. December 12-én csukták le őket, miután találkozót beszéltek meg velük a rendőrök Jangon külvárosában. Hivatali titkok megsértésével vádolják őket.

Nagy meglepetésre a Rakhine állambeli katoniai beavatkozásokról írtak riportot, ahol a legutolsó becslések szerint több, mint félmillió rohingja lett kitakarítva és átüldözve Bangladesbe.

Sajnos a rendőrtiszt, aki részt vett az akcióban jelezte, hogy elégette a jegyzőkönyvet, így nincs mód annak megtekintésére. Nem nagyon volt hajlandó nyilatkozni az okokról. Óvadékról szó sem lehet, mindenki beőrülve követeli a szabadon bocsátásukat.

  • A Reuters természetesen ki van bukva.
  • Az ENSZ amerikai nagykövete, Nikki Haley szerint azért csukták le őket, mert találtak pár tömegsírt és nem kimondottan boldog a hatóságok tevékenysége miatt
  • Az ENSZ főtitkár Antonio Guttieres a nemzetközi közösséget arra szólította fel, hogy “tegyenek meg mindent” a szabadon bocsátásukért
  • Az ENSZ emberi jogi szóvivője, Rupert Colville is aggodalmát fejezte ki
  • Az EU-ból csak az Egyesült Királyság, Hollandia, Svédország és mellettük Kanada, Ausztrália, Japán és Bangladesh kormánya is kiállt a szabadon bocsátás mellett
  • A Norvég Nagykövetség azonnali szabadonbocsátásukat kérte
  • A dán követség szintén
  • Shawn Crispin, a Délkelet-Ázsiai Újságíróvédelmi szövetség képviselője követelte az azonnali szabadon bocsátásukat
  • Meg még jópár NGO.

Ha ez sokáig eszkalálódik, abból megint valami kibaszott nagy balhé lesz.

%d bloggers like this: