Szodoma és Gomora: ezért nem érdemes felbaszni Istent
Persze, lehet röhögni meg szodomitáskodni, aztán magadra vess, ha jön a kénköves tűzeső.
Szodoma és Gomora történetét nagyjából mindenki ismeri, a tanulságuk az, hogy ne buzulj, mert ha de, Isten jön, és lebombázza az egész várost a picsába, ami még nem is lehet rossz buli, ha az ember épp nincs ott, de azokat meg, akik nézik, sóbálvánnyá változtatja. Úgy tűnik, hogy itt nemcsak képes beszédről volt szó: egy amerikai régészcsapat most valószínűleg megtalálta a két bűnös város maradványait, ha van egy kis szerencsénk, még Lótné is előkerülhet, ha el nem nyalogatták azóta a kecskék. A régészek szerint a Jordán völgyében valószínűleg egy meteorit csapódott be ott, ahol anno a két város állhatott, és szépen leradírozta a földet egy 25 kilométer széles sávban, nem csoda, hogy erről érdemesnek tartották megemlékezni a Bibliában is, az ilyesminek azért még ma is van hírértéke.
A Holt-tengertől északkeletre fekvő lelőhelyen végzett vizsgálatok szerint a terület folyamatosan lakott volt egészen 3700 évvel ezelőttig, amikor beütött a szar: ekkor történt valami, aminek következtében a falak ledőltek, a cserépből készült tárgyak megolvadtak, és úgy általában, nagyon rossz lehetett akkor ott lakni, a kutatók becslései szerint ugyanis olyan meleg lehetett ott, mint a Nap felszínén. Ha már megharagudott, Isten nem végzett félmunkát: a városokat lenullázta, de még a talajt is tönkretette a robbanás, ugyanis előbb felperzselte, majd a lökéshullámmal a biztonság kedvéért még sóval is beborította. Hasonló lehetett a dolog, mint a Tunguz-meteor esete, csak az épp a halál faszán csapódott be, bár ki tudja, mit műveltek ott Szibériában. Abból is lehetett volna nagyobb baj, ez a mostani robbanás a két feltételezett bűnös város mellett még körülbelül száz kisebb települést semmisített meg, összesen nagyjából 40 – 65 000 ember veszett oda, a források szerint mondjuk megérdemelték, és a jó hír, hogy Lót pont nem volt köztük, ráadásul Isten az ő végtelen kegyelmében még az asszonytól is megszabadította.
Vonatkozó audiovizuális tartalom: