Találtak egy csomó könyvtárost

Tengernyi könyv között voltak. Az Abcúg sírt egy sort azon, hogy könyvtárosnak lenni milyen szomorú. Összegyűjtöttünk még pár szakmát.

Az Abcúg megjelentetett egy cikket, aminek az emberi részével valami elképesztően egyetértünk. De tényleg, kevés nálunk szociálisan érzékenyebb oldal létezik, mi sem mutatja jobban, mint hogy a szerkesztőségünk a Holdon van egy kráterben. Nem vicc, tényleg. Hamarosan fácsén is kisorsoljuk a leszállóegységet, mert már nem kell.

Azonban elgondolkoztunk ezeken a szakmai dolgokon. Persze, könnyű örökérvényű újságíróként, az élet császáraként a nyelvünket köszörülni szerencsétlen dinoszauruszokon, akik könyvtárakban ücsörögnek az enciklopédiák között és manuálisan csinálnak adatbázisokat ki tudja miért, de nem is mi lennénk, ha nem lennénk gecik néha ok nélkül csoportokkal.

Sajnáljunk együtt halott szakmákat rovatunk következik.

Villamoskalauz

Tudtátok, hogy nem csak a vasúton, hanem a villamosokon és a buszokon is utazott kalauz? Konkrétan válthattál tőle jegyet, plusz elküldtek a faszra olyanokat, akik nem akartak venni. Aztán 1969-ben a hippikorszak miatt, vagy attól kurvára függetlenül abbamaradt a kalauzok foglalkoztatása és az öntudatos szocialista társadalomra hagyták, hogy ellenőrizgetés nélkül is utazzanak a csodás járműveken. Persze meg kellett előre venni a jegyet, ami szopás volt, de hát valamit valamiért, a fejlődés nem áll meg.

https://www.youtube.com/watch?v=8UU34F6igzw

Pákász

A szívünk szakad meg a pákászokért, akik azért feleltek, hogy a rétekből és a mocsarakból irtottak ki mindent, ami mozgott. Szigonyoztak, vasvilláztak, varsáztak, hurkoltak meg ilyenek. Kinyírták a madarakat, a hazai farkasokat. Szép énekes és költöző madarakat vadásztak le íjjal vagy hajítófával. Vadméhek mézét nyúlták le, hogy azok télen éhendögöljenek, piócákat szedtek fel, hogy megakasszák a szaporulatukat és mindazon halakét, akiknek a táplálékláncában szerepelt, szóval minden szart begyűjtöttek, amit találtak a lápban és nagyjából egy hónap után leléceltek és máshol raboltak.

Együtt sikerült összebaszni a szocializmusban a magyar élővilágot és tökéletesen kiirtani mindent, ami hasznos volt, hogy a helyét a messze földön híres, szétrohadt gabonánk vegye át. Mert mondjuk helyette olyan jozemitivel vetekedő nemzeti parkjaink lennének, hogy nagyjából bárki leszopná magát tőle.

Vándorüveges

A vándorüveges veszélyes egy szakma volt. Régen a gyárak nem tudtak 60x90cm-esnél nagyobb üveget csinálni és az üvegesek ebből egy kurva nagy stóccal mászkáltak a hátukon és pótolták a betört ablakokat. Volt, akik mindenféle üvegeket és palackokat is árultak, ezeket általában a csehektől behozott selejtekből készletezték. Aztán amikor a jólismert nagy méretű, háromszárnyas ablakok divatba jöttek, az úgy jött, mint ablakos tótnak a hanyattesés.

Sorompóőr, bakter

Sosem felejtem el, amikor egyik barátom tökrészegen a fűzfői nyári táborozás alkalmával jelezte a többieknek a vasúti alkalmazottra, hogy “gyárekek, ez őőő itt a bákter”. Az alkalmazott nem örült neki, mondta, hogy “Öreganyád.”. Tényleg kábé öreganyáink korában voltak csak bakterek és sorompóőrök, mert hogy semmi más dolguk nem volt, mint leereszteni azt a kurva sorompót, meg visszakurblizni. Fix fizetésért és lakásért meg nyugdíjért. Beszarás. Aki bakter lett, az a zajártalom mellett azért magáénak tudhatott egy viszonylag nyugis munkát. Az ötvenes években sóval hintették be az összes naplopónak a munkájának a hűlt helyét.

Írógép és pénztárgép műszerész

Az olvasók fele meg fog lepődni, hogy egyáltalán léteztek mechanikus írógépek és pénztárgépek, de gugli előtt húszban még az volt nagy szám, ha elektromos írógépe volt az embernek. Hazánk nagyon sok ügyes kezű irodaműszerészt adott a világnak, akik hihetetlen hatással voltak Magyarországra és a környező országokra is. Elég csak Kádár Jánosra gondolnunk, ha valaki, akkor ő letette a névjegyét az írógépszerelők között. A nyolcvanas évek végén azonban Kádár Jánoshoz hasonlóan az írógépek is a süllyesztőbe kerültek. Az elektromos szarokat még a rádió és televízióműszerészek szervizelgették egy darabig, de ők is jórészt áttértek a számítógép-legózásra.

Vándorórás

Na, valami, amiért tényleg a szívünk szakad meg. Itthon nálunk a 19. században kezdtek elterjedni az órák, a parasztházakban meg a kakukkosórák huhúgattak schwarzwaldból. Sőt, a cilinderjáratú zsebórák is egyre gyakrabbak lettek. Ahogy a mostaniakat, ezeket is szervizelni kellett, szétszedni, olajozni és újra összerakni, különben szétbaszódtak. Na most az internet és a futárcégek előtti időkben ez rohadtul nem volt egyszerű. Nem úgy ment, hogy a parasztbácsi elvitte a kakukkost az óráshoz, miközben legeltette a Riksát, mert hogy egy falu baszottul nem termelt ki egy órásnak elég munkát. De még öt falu sem, ezért a ritkán lakott régiókban az iparosok körbejártak az órák után. Megjavították az órákat és továbbálltak.

Nem kell nagyon részletezni, hogy ezzel az iparral mi történt. Egyrészt a szerkezetek megbízhatóbbak lettek, sokkal ritkábban kellett szervizelni őket, plusz javult az infrastruktúra mindenhol, ami miatt a 20. századra már nem volt igazán nagy kihívás eljutni helyekre. Mindig utazott valaki a városba, szóval nem kellettek a mozgóműhelyek. Szépen lassan a vándorórások is eltűntek.

Mindenki érdekében mellőzzük azt a kört, hogy hogy viszonyulunk a könyvtárakhoz, mi is nagyon szeretjük őket. Meg az analóg fényképezést és az automata órákat is. De ettől még mindegyik halott ügy.