The kids aren’t alright
Az Offspring valószínűleg nem csak rám volt hatással, nekem például az Americana meghatározta cédéhallgató korszakom elejét, közepét, és most úgy néz ki, hogy a végét is.
Egyrészt cédét hallgatni menő volt, az Offspring lemeze meg jól nézett ki, de hát nem ez volt a lényeg: ez akkoriban akkora kuriózum volt, hogy még a másolt CD is kincs volt, nemhogy az eredeti. Booklettel meg mindennel, ha ehhez hozzáveszed, hogy nagyjából akkor lett tányéros tévénk, amikor ez volt a menő, el tudod képzelni, hogy a Viva vagy VivaII milyen örömmel töltött el, ha reggel bekapcsoltam készülődés közben, és ez ment. Vagy a Lords of the Boards, vagy valami, szóval daliás idők jártak, nem csak a szar ömlött, na, bár volt olyan mélyen elkötelezett életszakaszom, amikor az Offspring zenéjét is szar popzenének bélyegeztem, viszont akkor nem tudtam, hogy milyen szar popzenék jönnek még. Ez ahhoz képest is jó, meg felidézi, hogy hogy mászkáltam a panelházak között a kincset érő discmannel, bedugott füllel, a táskámban még három cédével, mert hát mi van, ha ezt megunom véletlenül. Akkoriban mondjuk az nem is nagyon történhetett volna meg, igaz, a Smash! Volt az igazi, ha már itt tartunk, de hát akkor is, ezzel nagyjából úgy sikerült letenni valamit az asztalra, mint a Sepulturának a Chaos AD-vel, attól is újra érzem azt az esős panelszagot, mint a hőskorban.
https://www.youtube.com/watch?v=V1DOcke51iM
