Try, try, try.

Ha neked mond valamit a cím, akkor a kilencvenes években azok közé tartoztál, akik nem okádtak hupililát Billy Corgantől.

A Smashing Pumpkins egy meglehetősen megosztó zenekar. Emlékszem közeli barátaim is sikítófrászt kaptak a nem túl komplikált prüntyögéstől és a szintén nem kimondottan kidolgozott melankólikus balladáiktól. Én úgy zabáltam a számaikat, mint ha muszáj lenne – akkoriban mint a legtöbb tizenéves úgy éltem az életem, mint ha az egy soha véget nem érő hétfő lenne.

Ehhez remekül passzolt az 1988 óta létező Pumpkins, ami a punkrock gyökereitől elindulva egy sajátos, shoegazing és pszihedelikus poprock határán táncoló együttessé vált, majd a Mellon Collie and the Infinite Sadness-szel végképp befutott az olyan zenekarok népszerűségi szintjére, mint az akkori grunge isten Nirvana, vagy a Pearl Jam.

Nos aki kellően szarul érezte magát a kliptől, amit Jonas Åkerlund rendezett, azok számára van egy jó hírem: igazából egy alternatív adaptációja egy hosszabb filmnek, a Try-nak, ami Lindáról és Maxról, két svéd hajléktalan drogfüggőről szól. Van benne minden, ami egy vidám hétfőhöz kell: heroin, vetélés, prostitúció. Ha lehet, még nyomasztóbb annál a változatnál is, mint ami az MTV-n ment annak idején, amit sajnos nem tudtam előtúrni: a sokkal durvább, alternatív változatban Max már csak Linda üres kórházi ágyára ér vissza.

Szánjatok rá 15 percet az estétekből, ha azt érzitek, hogy elbaszott az életetek.

…és persze jó éjszakát.

 

 

HOLDKOMP