×

Tudom, hogy Tudor

Tudom, hogy Tudor

Egy igazi csodagyerek volt. Imádta a matematikát, a csillagászatot és megtanult 6 nyelven írni, olvasni, beszélni.

Meg íjászkodni, lovagolni, de nem női féloldalasan, hanem mint a fiúk.

Fattyú volt (anyja, Boleyn Anna felségárulásért lefejeztetett), nagyapja karddal vette át a hatalmat a köcsög III. Richardtól,  már ő is teljesen mellékes nagyanyai ágon volt rokonsággal a trónnal (szóval nem volt örököse), viszont második gyerekként tét nélkül egész érdekes neveltetést kapott.

Nővére Mária, aki Bloody Mary néven híresült el a tizensok hónapos örökös nélküli álterhességgel majdnem kivégeztette, ahogy a korban divat volt, de aztán mégsem.

Ja, és 42 évig volt a monarchia Tudor-házi utolsó birtokosa, nemet mondott a hülye spanyol királynak és szarrá alázta a kora legnagyobb hadiflottáját az Armadát. Thx Francis Drake.

I. Erzsébet volt talán a legkiválóbb brit uralkodó, az összes divathóbortjával. Állítólag nem volt olyan nap, hogy ugyanazt a szettet hordta volna, apjára ütött, Henrik is elég pojáca volt.

Azt tudtátok, hogy gyöngyöket kapott Drake-től és egy közrendi alakkal volt plátói szerelmi viszonyban? Talán nem. 40 és 800 gyöngy között változtatta az outfitjét. Elég kúl lehetett, igazi divatdiktátor.

És csodás vörös volt a haja.

Ha szeretnétek, írok még róla. Nekem nagy kedvencem, igazi nősárkány.

De mondom ismét: ne tartsatok lányokat, eléggé veszélyesek.

Előzmény itt, kötöm a következő posztban.

Hogyan lett VI. Jakabból I. Jakab?

 

34 comments

comments user
nulla

Igen írjál meg ilyeneket! Szeretem a történelmet.

comments user
Ziles Gizi

Írhatsz róla, a szűz jelzőről. A katolikus hitről a spanyol armadáról és miegymás.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    A vöri csajokat eléggé kedvelem, Stuart Mária lesz a következő.

      comments user
      Ziles Gizi

      Akkor veszek egy 100-as papírzsepit.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Hova lettek a kommentjeid? Írtam mélt is, de azért megkérdem itt is.

          comments user
          Ziles Gizi

          vaunak a Gizi amúgy tényleg writeonlyban van 😀

          Gyakorlatilag el kell neki magyarázni a cikkeket a kommentekben 😀

          Nagyszerű és fenséges kommentje kicsit felbaszott. Húztam egy vonalat, kicsit elbasztam mert olyan kommenteket is kitöröltem ahol tényleg jól éreztem magam. De azt gondolom nem kell nekem mindenhez hozzászólni, teljesen elég ahhoz amihez hozzátudok. Isten ments már, hogy neki magyarázni kéne miről is posztol. Ennyi. ( ezzel tartozom neki a writeonly jelzőért)

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ne legyél már ennyire túlérzékeny.
          Jó, én meg tökre lelkis vagyok néha, mind a három olvasónknak írok hülyeposztokat, aztán legfeljebb Bernard megint lebasz.

          comments user
          Ziles Gizi

          Most biztosan azért mert peteérésem van, de egy kicsit sem bírom ezeket a fasságokat tolerálni. Bócsi. Húzzál bele az Erzsébetbe mert sokkal több van őnagyságában! 🙂

          comments user
          SpaceWolf

          Hát én meg pislogtam, hogy miért nem jön válasz. Azt hittem már én mondtam valami rosszat.

          comments user
          Ziles Gizi

          Nézd. Ha én bárkiről olyan véleménnyel lennék, hogy egysugaras kommentelőnek tartanám, lenne annyi vér a pucámban, hogy odabasznám neki, hogy te egy mekkora faék vagy, és olvasni sem bírlak, takarodj az anyád picsájára. De egy harmadik személynek vicceskedve lenéző, szánalmas komit írni. Nekem ez nem fér bele.

          De biztosan én vagyok mimóza, vagy tényleg peteéresem van, nekem ez rosszul esett. De hát ugye én is végre lehúzom a konzekvenciát, vau ezek szerint már régen lehúzta. Ez van. Lapozzunk.

          comments user
          :/

          Ne reagáld túl, csak az olvasás nélküli kommentelésről beszéltek. Vau is híres dramaqueen, de itt pont nem az volt a célja szerintem.

comments user
TheZeroTheorem

véletlen?

http://i.imgur.com/x09WKBy.gif

    comments user
    Ziles Gizi

    Rettegett Iván egyébként el akarta venni feleségül, Erzsébetet. Többek közt 2 hermelin palástot is küldött neki. Na most ezt én simán nézem a kettőből egynek, hacsak nem Brenda-Sarolt az.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Egészen elképesztő outfitje volt, ahogy írtam. VIII. Henrik se volt semmi, a dereka körmérete végül meghaladta a 130 centit és ahhoz készíttetett német kovácsokkal acél páncélt, de Erzsébet valami egész menő volt.
      Azért amikor egy többtízezres hadsereg elég kilovagolt Dover fehér sziklái alá mellvértben, karddal és kijelentette, hogy a spanyoloknak annyi?
      Meh, régen minden jobb volt.

        comments user
        taro

        azért egy picit rájátszott ☺

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Elég tökös egy lány volt, na.

        comments user
        Ziles Gizi

        Láttam filmen. Kibaszott jó volt. Egy szál pendelyben, lobogott a vörös haja és izzottak a szeplői. A spanyol armada úgy szart be ahogy ott volt Dovernél!

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A szeplők a gyengéim. Még így kis hatévesként kellett fognom a kezét ábécé rend szerint egy lánynak, de nem szerettem. Tulajdonképpen egyáltalán nem szerettem senki kezét fogni, mégis így sétáltattak minket a kor szokásai szerint.
          Aztán találkoztam vele tizenévesen a buszon, csak így néztem mi lett a kis pulykatojásból. Gyönyörű vörös haj, szeplő hegyek és az a mosoly.

          comments user
          Ziles Gizi

          Egyetlen egyszer volt egy igazi Sten Maltém. Égővörös haja volt, picit elálltak a fülei, ötmillió szeplő az arcán, szálkás gyönyörű teste volt. Túl okos volt hozzám. Meg hát én híresen hülye vagyok De tényleg odavagyok a szeplős és vörös fiúkért.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Egy szöszi elrabolta az összes szívemet, azóta csak pillogok.

comments user
SpaceWolf

Oké, a vörös hajjal megvettél. Írj még róla! 🙂

    comments user
    Ziles Gizi

    Hát jó. Blue majd ír róla, de én ízig vérig nő vagyok, tehát szerintem Erzsébet nem volt jó csaj. Csak szólok.

      comments user
      SpaceWolf

      Ne rontsd már el az illúziót, héka!

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Pedig de.
      Még 60+ évesen is adott a kinézetre, a bálnacsont fűzője legendás.
      Egészen elképesztően feminin volt, messze megelőzve a korát szembeszegült minden férfiuralommal, kijelentette hogy nem egy tehén, amit marhavásáron kiárusíthatnak. Még egy királynak sem.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Ha megint leírja valaki, hogy “egészen elképesztő”, annak kiutalok egy rohadás takonykórt.
Szülök éjjeli zeneposztot.

    comments user
    :/

    Ez egészen elképesztő.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Szinte éreztem, hogy nem maradok egyedül.

        comments user
        :/

        Ne aggódj, direkt lehagytam az idézőjeleket 😊

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

jöhet a következő történelmi poszt.

comments user
Manócska

Jöhet a folytatás, nagyon jó volt!

comments user
egyedi

rövid volt. kicsit kifejtősebben lehetne? 🙂

You May Have Missed