Victoria Woodhull történelmet írt
Pedig színes karrierje során kitartott, de még inkább kurva is volt.
1868-ban járunk, az USA ebben az időben tele volt spiritualistákkal. Victoria is pár évvel korábban felcsapott halottakkal csevegőnek, de szeánszain minden további nélkül jósolt is ha megfizették.
Ebben az évben viszont egy lelkes patrónusa akadt, Cornelius Vanderbilt, New York egyik leggazdagabb embere. Ugyanis az történt, hogy tőzsdei tippjei sorra bejöttek, de annyira, hogy megjósolta, hogy mennyiért érdemes venni aranyat és mennyiért érdemes kisvártatva eladni.
Vanderbilt egymillió dollárt keresett az ügyleten, amikor a jósolt 150 dolláron kiszállt és rögtön ezután bezuhant az aranyár a befektetők legnagyobb döbbenetére.
Victoria és a nála nyolc évvel fiatalabb testvére, Tennie megnyitották az első női bróker szalont, 25 dollárért adtak profi tippeket a Wall Street befektetőinek. A régi tőzsdeguruk persze nem nézték jó szemmel, valami büdös volt az egész körül, nem értették, hogyan lehet a halottaktól a jövőre nézve egész pontos befektetési tanácsokat kapni.
Úgy, hogy mindeközben Victoria hirdette a szabad szerelmet és ezt a szabadságot gyakran készpénzre is váltotta.
Mindkét lány kikötött Vanderbilt ágyában is, aki ezért hálásan támogatta a tőzsdei szerepvállalásukat.
Aztán 1871-ben valami félremehetett, mert onnantól látni sem akarta őket. Különös mozgalmakat és filozófiai irányzatokat kezdtek el ugyanis lelkesen hirdetni, ezek közül a női egyenjogúságtól is sikítófrászt kaptak a patriarchális társadalom vezető szereplői, de amikor megjelentették – az USÁ-ban először – Marx és Engels Kommunista kiáltványát, akkor sokakban megállt az ütő. Milyen dolog már kritizálni a kapitalizmust annak fellegvárában?
Victoria annyita hitt és bízott magában, hogy az Egyenlő Jogok Pártja nevében elindult az Egyesült Államok elnöki székéért, első női jelölt volt a történelemben. Tennie pedig Manhattanben kampányolt ugyanennek a pártnak a színeiben.
Végül a különös szexuális szabadossága és nyílt, nem ritkán agresszívba hajló megnyilatkozásai nem annyira váltották ki a kortársak szimpátiáját, nem lett elnök.
És hogy honnan szerezték be a profi tőzsdei tippeket? Természetesen nem a halottaktól. A válasz sokkal prózaibb. Victoria remek kapcsolatot ápolt New York virágzó bordélyainak madámjaival és hát az urak – a tőzsde urai különösen – két kurva között gyakran dicsekedtek befektetési ötleteikkel, a madámok pedig némi ellentételezés fejében továbbadták a hallottakat.