Winter is coming
Bocsánat, hogy nem írtam mostanában, lefoglaltak a félmeztelen buzi szuperhősök.
Blue közben utánam hajított egy pompeji beton szemöldökfát is, fejbe is talált vele. A dolog lényege, hogy egy pompeji ház maradványai közt találtak egy nagyon szép freskót, amely Nárcisszuszt ábrázolja. Az illető úr arról volt híres, hogy nem ismerte fel a saját tükörképét, ezért hülye módon szerelmes lett magába, amikor először nézett egy tóba. A végén ott is halt meg. Rossznyelvek szerint egy Ekhó nevű kis nimfának is volt némi köze a dologhoz.
Hát tulajdonképpen más mondanivaló nincs is az ügyről, mármint a freskóról. Van, oszt kész.
Viszont ha művészet, akkor hozok valamit.
Ez a fotó annyira megfogott, hogy szívesen írnék róla, elvégre nincs is kellemesebb, mint egy laza csoportos szarás a tábori vécén. Közben lehet dudorászni, a szagok se zavarnak, a csizma is tiszta marad, és ha végképp elakadnak a dolgok, még mindig lehet buzdítani egymást, akár kórusban is. Na, ezt majd máskor
Viszont a művészet címszó alatt eszembe jutott egy szobor, amely gyerekkorom meghatározó része volt.
Pál Tamás, Fotószoba
Ezt a szobrot, amelynek neve Metamorfózis, R. Kiss Lenke alkotta, 1982-ben, és ajándékozta Tapolca városának. A helyiek a szobrot csak Szörny néven ismerik.
Eredetileg egy medencében állt. Én még így ismertem, de soha nem mertem közel menni hozzá.
Elég beszaratós, de Tapolca része, no.
Nem is igazán tudom eldönteni, szép-e, vagy csúf. Mindenesetre szegény Szörnyet körbeültették zöldséggel, hogy csak a hátulja látszik, és ez szerintem nem fair.
Én szeretem.
Ja, és köszönöm kérdéseteket, jól vagyok, mostanság így mennek a dolgok:
