1500 – közeleg a világvége

Az 1500 egy szép, kerek szám, sokan úgy is hitték, hogy ennyi elég is volt ebből az egészből, és ekkor fog beköszönteni az apokalipszis.

Egyúttal szökőév is volt, ami mindig rossz jel, valamint a történészek ekkorra teszik a nem is annyira sötét középkor végét és a modern kor kezdetét. Ekkoriban jelent meg a Malleus maleficarum is (na jó, pár évvel korábban, 1487-ben, de kicsire nem adunk), gondolom, arra a kis időre, míg várjuk a világvégét, a biztonság kedvéért kell valami szórakozás is. A Boszorkánypöröly egyébként egy svájci úr munkája volt, a későbbiekben többen is a világ egyik legkártékonyabb és legostobább könyvének bélyegezték, ennek ellenére a tizenhetedik század végéig töretlen népszerűségnek örvendett.

Az egyik kedvenc könyvemben, a Rőde Ormban szintén várták a világvégét – a regényben egy viking harcos tér keresztény hitre, miután meggyőződött róla, hogy ez olyannyira nem ciki, hogy még maga Kékfogú Harald is megkereszteltette magát, és összeszed magának egy saját papot, ha már egyszer így döntött – és pont a kisöreg kezdi el azzal riogatni, hogy hét bizony Krisztus urunk lassan újra lenéz a földre, úgyhogy lehet készülni a mennybemenetelre. Orm takarékos viking lelkét ezután erősen foglalkoztatta, hogy ilyenkor vajon kell-e még egyáltalán vetni, de aztán győzött az óvatosság és a paraszti logika: amikor a jószág és az asszonyok is teherbe estek, úgy döntött, hogy valószínűtlen, hogy a mennyországban gyerekek szülessenek, úgyhogy bizonyára valaki elszámolt valamit.

Mi most nem várjuk a világvégét, sőt, még csak most kezdtünk el belelendülni a komppal, de ha mégis előfordulna véletlenül, még időben megléphetünk a Manilius szélére, viszünk kempingszéket meg egy piros hűtőládát telepakolva sörrel, és végignézzük ezt az egészet. Tartsatok velünk, ha időközben nem lesz tényleg világvége, a háromezredik posztban elismerjük, hogy tévedtünk, addigra talán vau polcai is megszáradnak már.